Póka Angélát hallgatni gyógyszer a léleknek

A tökéletes hang mellett azonban nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy behunyt szemmel adjuk át magunkat a tiszta élvezetnek. Pedig milyen jó is lenne, ha csendben, saját gondolatainkon és a zene szárnyain egyszerre repülve tudnánk élvezni az előadást. Azonban bátran kinyithatjuk szemünket, mert még többet kapunk belső víziónknál; olyan őszinte és ösztönös világ nyílik meg előttünk, amivel ritkán szembesülünk, ezért akár még zavarba is jöhetünk tőle.

Angéla egyszerű, finom mozdulatokkal „magyarázza” a dalokat, amelyekhez – még ha nem is értjük a szövegét – így közelebb kerülhetünk. Az, hogy érezzük minden sorukat, viszont biztos.

A gospel nem kimondottan a legismertebb hazánkban, de ha meghalljuk, eszükbe jutnak az amerikai filmekben látható afroamerikai közösség katartikus kórusai, amelyektől azonnal libabőrösek leszünk, függetlenül attól, közel érezzük-e magunkhoz, vagy sem. Nincs mese: egyszerűen hat ránk. Hazánkban sajnos nem sok alkalom adódik arra, hogy a libabőr valóban elérjen minket, és ne két reklámblokk közben kelljen megélnünk az egyik legintenzívebb spirituális élményt, amit zene nyújthat.

A kecskeméti Nagytemplomban, karácsony után megrendezett koncert jótékonysági mivolta még jobban felfokozta várakozásomat, hiszen ha egy jó ügy is van mögötte, akkor annak többletértéke van, és emelkedettebb lesz a fénye is.

Egy kis háttértörténet… A kecskemétiek eredetileg azért fogtak össze idén, hogy a Szentháromság szobor 2012. évi felújítására gyűjtsenek adományokat. Sajnos egy baleset felülírta a terveket, és az 5-ös főúton bekövetkezett tragédia miatt árván maradt Erik sorsa került előtérbe, így minden bevétel őt illeti.

Póka Angéla zsenialitása nem kérdéses, de ettől még ugyanolyan izgalommal telítve vártam, mintha először hallottam volna. Mint ahogy a századik túrótorta is jól esik, persze nem egyszerre.

Igazából az első gospelélményem volt, mert élőben nem volt még szerencsém látni/hallani Angélát, amiképp Istennel kommunikál a zene nyelvén.
Igaz, egy templomban az ember rettenetesen kicsinek érzi magát, és megilletődve lép be az Úr házába.

A koncerten Angéla amolyan apró angyalként állt középen; az volt az érzésem, hogy ő tényleg Istennel beszélget – alázattal, de nem alárendelve.
Bár a dalok angolul szóltak, a hozzájuk tartozó magyarázat és a lélek, amit Angéla és két zenésztársa hozzáadott, mindenki számára érthetővé tette az estét. Emellett mindig nagy élmény, ha látjuk, amikor az előadó tudja, miről énekel, és nem csak a betűket látja maga előtt. Elég volt néhány fél szó, hogy mindenki tudja, miért és kiknek szól az előadás; nem kellett beszéd, ott volt a zene.

Csatlakozz, ha szereted a zenét.

Ebben nagy szerepe volt a két zenésznek is, Nagy Szabolcs blues-zongoristának és Szabó Tamás szájharmonika-művésznek, aki  felejthetetlen hangulatot teremtett különleges hangszerével. Az est felénél Szabó Tamás nem csak hangszerén való játékával, hanem egyedi hangjával is megörvendeztette a közönséget.

A koncert közben nem éreztem szomorúságot, sokkal inkább energikus útravaló volt azoknak, akik fentről hallgatják és nézik Póka Angélát, aki sokszor nem véletlenül néz a magasba. Az áhítatos hangulatot néha megzavarták a hangosítás nehézségei, ami miatt pár pillanatra elkalandoztam. Azonban ne felejtsük el, hogy itt nem volt kórus, nem voltak állva tapsoló emberek, egy egészen más kultúra adott helyet ennek a műfajnak.

Amikor Póka Angéla a közönség között állva a cappella, szinte mikrofon nélkül énekelt, ott éreztem igazán a műfaj erejét. Hátranéztem, és olyat láttam, amit nem gyakran: Kecskeméten, a Nagytemplomban idősek és fiatalok egyszerre tapsoltak átszellemült, boldog arccal, miközben gospel szólt a sorok között.

Igen, Angéla gyógyszer, mert olyat tud – a világszínvonalú énektudáson felül –, amire bár minden zenész képes lenne, de hiányzik a bátorság hozzá: lélekkel, őszintén élni és alkotni.

- Füzesi Gábor -

[2012.01.06.]