Az egyetlen és igaz Adele: Minden, amit a sokszoros Grammy-díjas énekesnőtől megkérdeznél… I. rész
Egy diadalmas, rekordokat döntögető év után - amikor Adele szembe nézett a műtétével járó lehetséges kockázatokkal is – elnémult, majd amikor visszatért a hangja, szinte azonnal megnyílt a Vogue újságírója előtt. A legutóbb 6 Grammy-t bezsebelő sztár a magazinnak beszélt hírnévről, családról és a jövőről. Jonathan Van Meter riportja következik az első résszel.
Minden énekes ismeri a Listát: citrusfélék, eset, menta, tejtermékek, fűszeres vagy sült ételek, szénsavas italok, cigaretta és alkohol. Ezek mind a hangszálak ellenségei. És amikor olyan öt-oktávos dinamikus alt, díjnyertes, pénz-kereső és rekordokat döntögető hangja van valakinek, mint Adele Laurie Blue Adkins-nek, ki kell találnia, hogyan kerülje el ezeket a dolgokat. Van, amelyik kevesebb erőfeszítéssel is megoldható, de van, amihez nagyobb önuralom szükségeltetik. Menta? Ecet? Egyszerű. Cigaretta? Már nem olyan könnyű.
A néhány nap alatt, amit Adele körül töltöttem, láttam az újra és újra megjelenő kísértést. Senki sem tökéletes. És az alkohol? Egy valaha nagyivó dél-londoni pub girl hírében álló énekesnek – aki a legjobb dalainak egy részét bevallottan néhány pohár elfogyasztása után írta – úgy gondoltam, ez kemény kihívás lehet. Mint kiderült, nem annyira nehéz lemondani róla. Adele ugyanis múlt június óta nem ivott. Május 5-i születésnapja idején határozta el, hogy feladja a rossz szokásait. „Többé nem tetszik az ivás” – mondta egy csepp akcentussal, ami valahol Eliza Doolittle és David Beckham között foglal helyet. “Azt hiszem, kizárom a szervezetemből. Érted, miről beszélek?” – tette hozzá.
Egy fagyos délután december közepén ültünk egy hotel bárjában a londoni Mayfair környékén. Annak ellenére, hogy bent kellemesen meleg volt, Adele alaposan be volt bugyolálva. Egy drámai hatású műszőrme kalapot viselt, ami a fejének kúp-formát kölcsönzött, fekete lovaglónadrágot, Chanel lovaglócsizmát, és egy óriási poncsó-szerű valamit. Kockás Sonia Rykiel táskája kettőnk között pihent. Amikor rendeltem egy pohár fehérbort, Adele nem hátrált meg. Valójában, amikor a pincérnő megkérdezte, milyen fajta bort szeretnék, hezitáltam egy pillanatig, de Adele viccesen/kedvesen közbelépett, és rendelt nekem (magának pedig egy pohár áfonyalét).
Röpke öt percen belül megismertem jópárat Adele kirobbanó nevetéseiből - van például a magas-hangú „hee! hee! hee! hee! hee!”, a gépfegyver tüzelésű „ha! ha! ha! ha! ha!”; az egyszerű, de megdöbbentő „duda”; és a teli torokból feltörő, mindent betöltő kacagás -, amelyek lehetővé teszik számára, hogy napjában akár tucatszor is ellazuljon. Adele kedveli a hangerőt, ami most kivételesen jól eshet neki, miután egy jó darabig mellőznie kellett hangszálainak terhelését. (…) „Elég hangos és lármás vagyok. Nagy személyiségem van. Bemegyek egy szobába, nagy és magas és hangos vagyok.” – mondta. És valóban. Kétségtelenül így van, amikor Adele az épületben van. A legfontosabb szabály a hangszálak védelmére – mondta Adele -, hogy ha valaki több mint egy karnyújtásnyira van tőled, ne beszélj velük. „De amilyen én vagyok, Wah! Wah! Wah! Igazán rossz. "– mondta nevetve.
Hirtelen „halál”
Popsztárnak volt-e valaha nagyszerűbb éve, amit kettétört egy akadály? Mint valószínűleg már az egész világ tudja, Adele torokműtéten esett át, és betegsége miatt le kellett mondania turnéjának hátramaradt állomásait, és az összes élő fellépést, ami várt volna még rá tavaly év végén, illetve a 2012-es év elején. Második albuma, a 21 volt a 2011-es esztendő kedvenc sztorija a világ minden szegletében. Tavaly januárban jelent meg, több mint 17 millió példány kelt el belőle világszerte (közel 6 millió darab az Egyesült Államokban), és egész évben a toplisták élén, vagy annak közelében állt. Annak ellenére, hogy annyi koncertet le kellett mondania, továbbra is a legkeresettebb előadó maradt, különösen azért, mert az album – amely ötvözi az R&B-t, a soult, hip-hopot, jazzt és a country-t – szinte minden rádióban a klasszikus dalok rotációjába lett elmentve.
A problémák a hangjával januárban kezdődtek, rögtön az elején a 21 promóciós turnéjának. „15 vagy 16 éves korom óta minden nap rendesen énekeltem, és soha nem volt gond a hangommal, soha. Volt egy kis torokfájásom egyszer-kétszer, de tudtam énekelni. De aznap, amikor Párizsban egy rádió felvételen álltam a színpadra, olyan volt, mintha valaki lehúzta volna a rolót” – emlékezett vissza Adele, aki másnap reggel Londonba repült, ahol orvosai megállapították: akut gégegyulladása van. Néhány hét pihenés után azonban folytatta európai turnéját, majd májusban Amerikába ment, és akkor a hangja újra tönkrement. „Bevérzett. Egy véredény volt a hangszálaimon. De aztán meggyógyult, és én folytattam a turnét. Aztán újra megtörtént a legjobb barátaim esküvőjén október 1-jén.”
Ekkor már Adele és csapata kezdett gyanakodni, hogy komolyabb a probléma, mint először gondolták. „Tudtam, hogy a hangom veszélyben van, és ezért nagyon sokat sírtam. Pedig a sírás és nagyon rossz a hangszalagoknak!” – vallotta be a sztár.
Amikor Adele torokproblémájáról a hírek a szigetország zeneiparába is elterjedtek, más előadók menedzserei azt tanácsolták neki, keresse fel dr. Steven Zeitels-t Bostonban, akit világszerte az egyik legelismertebb torokspecialistának tartanak. Zeitels egy polipot fedezett fel Adele hangszálain, melynek eltávolítása műtéti beavatkozást igényelt. „Mikor megismertem, azonnal megkedveltem. Biztonságban éreztem magam általa.” – tette hozzá.
Az idegei csak akkor nyugodtak meg igazán, amikor beszélt olyan előadókkal, akik átestek már hasonló megpróbáltatáson (néhányan közülük épp Zeitels páciensei voltak). John Mayer-nek pont akkor csinálták, mikor nekem is. Ő igazán sokat segített abban, hogy túl legyek rajta. De ott volt még Roger Daltrey, Steven Tyler és Elton John – egy csomó előadó, akiknek problémájuk volt a hangjukkal, de nem is tudtál róla. És ők még mindig hihetetlenül jól énekelnek túl az 50-en vagy a 60-on.
Összességében a legrosszabb Adele-nak talán az volt, hogy a róla szóló hírek milyen gyorsan mutálódnak az interneten keresztül drámaian túlzó fantazmagóriákká: ’Nem fog többé énekelni!’, ’Öngyilkos lesz!’.
„Néhány (…nyomtatásban nem megjeleníthető) pletyka terjedt el arról, hogy torokrákom van” – mondta undorral a hangjában. (Hozzá kell tenni, hogy az egyik legnagyszerűbb hangnak, Adelenek van a legmocskosabb szája az egész generációjában. A sztár előszeretettel használja a f..ck kifejezést, nagyjából minden második mondatában benne van. Ha egy témával kivívod a haragját, a trágárságok úgy repülnek, mint a szikrák a hegesztőpisztolytól.)
„Mindenki azt hiszi, hogy ez rosszabb, mint valójában. Megálltam ma egy csomó építőmunkás előtt, akik fényképet akartak, és azt kérdezték ’Hogy van a torkod?’. Mindenki nagyon aggódik”. (Ez a „szimpátia-támadás” Adele életének egyik nagy kihívása. Rose Moon – aki együtt utazott és dolgozott Adele-lal a menedzsmentjében – elmondta: „Ő nagyon megközelíthető, csak egy normális angol lány, és az emberek köszönnek neki és beszélgetni akarnak vele mindenhol, amerre jár.”)
Visszatérés
Adele operációja november 3-án volt, és a riport elkészítéséhez viszonyítva azóta közel 6 hét telt el. Vajon énekelt már akkor?
„Elkezdtem dúdolni. Megkaptam az engedélyt, hogy elkezdhetem újraépíteni a hangomat. A műtét előtt öt héttel már egyáltalán nem énekeltem, utána pedig 3 hétig teljesen néma voltam. Szóval vissza kell építeni a hangomat, hogy képes legyek ugyanolyan magabiztossággal énekelni, mint előtte. Szóval igen, már dúdolok.”
Egy héttel később, épp egy pár nappal Karácsony előtt kaptam egy telefont Adele-tól, hogy ellenőrizzem a javulását. „Az elmúlt két-három napban már énekeltem” – újságolta lelkesen. „Énekeltem itt-ott, például a zuhany alatt vagy a kádban. Simán ment. Nem volt olyan rekedt, mint korábban, de az is azért volt, mert egy polippal énekeltem. És ez most ez magasabban szól, mint korábban. Ez egy kicsit fura. Eleinte azt gondoltam, hogy nagyon megváltozik, és egy oktávval alacsonyabbra kerül majd a hangom, de nem ez történt. Még mindig én vagyok! És igazán könnyű énekelni. Ennek nagyon örülök. És ezt egy darabig nem érezhettem.”
Adele nem csak a hangját kapta vissza, hanem az életét is. Attól a perctől, hogy karrierje 2008-ban elindult, fénysebességgel halad előre. „Minden olyan gyorsan történt, hogy az időm nagy részére alig emlékszem” – mondta a „normális angol lány”, akinek aztán egy csapásra megváltozott minden, abba kellet hagynia.
„Azt hiszem, szükségem volt rá, hogy elnémuljak. Amikor csendben maradsz, minden elcsendesedik körülötted. A hangok az életemben megálltak. Olyan volt, mintha csak lebegtem volna a tengeren három hétig. Csodálatos volt. A testem azt mondta nekem, hogy megerősít. Annyi idő volt, hogy csak átsiklottam dolgok felett vagy elmentem mellettük, amelyek csodálatosak. Azt hiszem, ha nem történik ez a hangommal, soha nem fedezem fel azokat a dolgokat magamban. Most találtam meg az igazi békémet. És igazán büszke vagyok magamra. Soha nem értékeltem teljesen azokat a dolgokat, amelyeket elértem mostanáig. Valójában az egész életem megváltozott az elmúlt hetekben. Soha nem voltam ilyen boldog, és ezt imádom!”
Ördögi kör
Adele-nak sok ideje maradt gondolkodni öt hónap alatt az első fellépéséről a Grammy-gálán is. Mint novemberben kiderült, hat elismerésre jelölték az énekesnőt, köztük az Év Albuma kategóriában is. (Azóta tudjuk, hogy mind a hat kategóriában megkapta az arany gramofont – a szerk.)
„Sírva fakadtam, amikor megtudtam. És annyira, de annyira szerettem volna nyerni.” – árulta el Adele.
Egy nap Londonban Benny Tarantini - Adele sajtósa a Sonynál az Egyesült Államokban – hozott neki egy csomó év végi kérdést amerikai magazinoktól, hármat amelyeknek ő szerepel a címlapján, és egyet – az Entertainment Weekly-től -, amely tartalmazott egy rajongó üzenetet is nem kevesebbtől, mint magától Julia Roberts-től. A szoba másik végéből figyeltem, ahogy beszélgetnek. Aztán amikor Adele törpetacskója, Louis Armstrong megjelent, ő félredobta a magazinokat és felkapta Louis-t, nyilvánvalóvá téve a fontossági sorrendet.
Nyilvánvaló, hogy Adele nagyon vegyes érzelmekkel viseltetik a hírnévvel járó gépezet iránt. Amikor viccesen megkérdeztem tőle, hogy mi lesz, ha az újdonság varázsa már elkopik, határozottan kijelentette, hogy az „újdonság soha nem kopik el”. Egy másodpercig gondolkodott. „A Julia Roberts dolog? Leesett az állam. Mér rég nem vásárolok újságokat vagy magazinokat vagy olvasok blogokat. Nagyon régen. Csak megtöltik a napomat gyűlölettel. De akkor egy csomó barátom küldte át Julia Roberts linkjét. És ez igazán olyan… Nem emlékszem, nem tudtam róla!”
És ő még mindig nem élvezi a hírességek körüli felhajtást. „Gyűlölöm a vörös szőnyeget. Nem érzem magam biztonságban, úgy érzem magam, hogy ’Ó, nem akarom ezt csinálni’. Szó szerint gyomorgörcsöt kapok tőle. A tavalyi VMA-n teljesen kiestem a komfort zónámból, mert annyi szupersztár volt ott. De ez a helyzet az első naptól kezdve. Sosem éreztem azt, hogy ’Ó igen, itt kell lennem.’ És aznap este a legjobb barátom is hiányzott. Őszintén szólva, akkor egy kicsit keserűbb voltam, hogy nem voltam ott.”
Ezen tények ismeretében felmerül a kérdés, hogy Adele izgul-e a fellépései előtt. „Soha nem vagyok ideges, amikor fellépek.” – szögezte le. Színpadi jelenléte azonban szívbemarkolóan sérülékeny, ráadásul Adele előadásai közben néha el is sírja magát, minthogy dalai többségének fókuszában az összetört szív áll. „Láthatod a félelmet a szememben. Az első tévéshow, amiben szerepeltem a Later volt… Jools Holland-dal. Tizennyolc voltam, Björk és Paul McCartney közé voltam beszúrva. Az a félelem a szememben pontosan ugyanaz volt, mint amikor most énekelek. Minél több lemezt adok el, annál nagyobb lesz ez az egész és annál több műsorba hívnak meg. Olyan ez mint egy ördögi kör.”
Hírek
