"Ide nekem az oroszlánt is" - Musical Show Pakson Dolhai Attilával és Janza Katával 

Vannak olyan előadások, melyekről nagyon jó beszámolni. Ilyen volt a Paksont megtartott Musical Show. Nem csak egy sodró hangulatú buliról számolhatok be, hanem a két fellépő – Janza Kata és Dolhai Attila - gondolatait is tolmácsolhatom Nektek, mert az előadás után, a dedikálások előtt szakítottak rám néhány percet, hogy megoszthassák velünk érzéseiket, gondolataikat... 

Az első dal –mit ad Isten- a kedvencemből, a Rudolfból szólt... Wildhorn tudja, hogyan kell az érzelmes hangulatot drámaian, gyönyörűen felcsavarni a maximumra. Az Ez más az egyik legnagyobb ívű duett, nagyszerű választás volt így kezdeni egy 25-30 dalból álló estét. Aztán még egy ebből a darabból, a Mit válasszak én. Érdekes Dolhai Attilától meghallgatni ezt a dalt így, csupaszon, külsőségek, és történet nélkül. Oly kevés művész képes erre az interpretációra – úgy énekelni, hogy szóról szóra megértsük, hogy Rudolf koronahercegnek vajon miféle vívódásai lehettek kényszerekkel teli, bizonytalan életében...

Szégyen, vagy sem, én még nem hallottam a Csillagok idején c. dalt a Jekyll és Hyde-ból. És hálás vagyok, hogy Katától hallhattam először. Első hallásra beleszerettem. Szuperslágerek, illetve az „elvárt” dalok kerültek fel még a listára: a Szupersztár, és az Árnyékdal –enélkül ritkán engedi el a közönség Attilát. Így Katánál is a New York, New York, vagy az Abba-Himnusz: a Győztes mindent elvisz. Sejtettük, hogy Rebecca is vendégünk lesz, Kata meglepett minket, hogy nem Mrs Danversként állt elénk, hanem Beatriceként.

Ügyesen lavírozva a hangulati skálán, kaptunk Attilától egy Demjén számot: a Hogyan tudnék élni nélküled-re ha –teljesen véletlenül- könnybe lábad a szemed, máris kiránt a Don Quijote-val egy dilis hangulatba. A Vigyél el-t már rutinosan fújta a közönség, aminek egyenes következménye lett, hogy a szünet előtti dal, a Magna Cum Laude Vidéki sanzonját már kérés nélkül dúdoltuk együtt.

Tapintható volt egy olyan hangulat, amit csak úgy tudok leírni: együtt voltunk. Egy nagy közös búra alatt, amit ez a két nagyszerű művész épített körénk.

A szünetben...

Szeretem megfigyelni a közönséget. Szeretem látni a reakcióikat. Érdekes, ahogy a „Közönség” elemekre szakad, ahogy nézed az embereket külön-külön...a paksi középkorú házaspárt, a pesti, de magát otthon érző rajongót, a fiatalokat és az idősebbeket. Így szünetben – már hangulatban - a kólám mellé kérdéseket tettem fel először magamnak, aztán a kedves közönségnek.
Két csinos hölgy, barátnők lehetnek.
- Hogy érzitek magatokat? Helyiek vagytok, vagy rajongók?
Kis összenézés...
- Nem helyiek...
- Szóval rajongók...
- Nagyon jól érezzük magunkat.
- Máskor is szoktatok a Kapos Musical szervezéseire menni?
- Voltunk, persze, főleg Kaposváron. A hangtechnika, a repertoár pont az, amit szeretünk. Alakul a hangulat – nevetnek.

Mindig érdekel, hogy egy férfi hogy érzi magát kb 80%-os ivararány eltolódásnál, így egy urat kezdek el faggatni:
- Mondd csak, jól érzed magad, vagy kínosan, ennyi nő között?
- Áá, nem kínosan, nem! Nagyon jól. Nem hittem volna, hogy ennyire kikapcsol és feltölt. Így, egy hónapban egyszer, nem túl töményen- szeretem ezt a fajta zenét. Eddig azt gondoltam, hogy jobban kedvelem az egybefolyó történetet, úgy értem egy musicalt egyben- ez most új élmény. Tényleg szenzációs. Lehet, hogy tévében nem nézném végig, de így élőben: szuper. Nagyon megérte eljönni...

Kedves házaspár, helyiek, a hölgy lekesen válaszol hogyléte felől érdeklődő kérdésemre:
-Hát hogy ezek milyen édesek, higgye el, nem is gondoltam volna! Ilyen hangokat! Hát egészen meg vagyok babonázva, annyira pozitívan csalódtam. Persze, már ismertem őket a tévéből, de így teljesen mások, nagyon boldog vagyok, hogy ide jöttek, és azért is, mert eljöttünk a férjemmel. A világért se hagytam volna ki, alig várom, hogy visszamenjünk a második részre, csodálatos...-és már húzza is a férjét, aki szabatkozva mosolyog, -Szép az a fehérnép- kacsint, és sietnek vissza...alighanem Katára gondol, nem az - amúgy szintén helyes büfés lányra.

A második rész indítása a Kormorán: Ki szívét osztja szét dala. (A Sacra Corona c. film betétdala volt, illetve a Honfoglalás c. rockoperáé) Nekem sokkal meggyőzőbb Janza Kata előadásában, mint akiktől eddig hallottam. Kata valóban szétosztja a szívét az előadás alatt.

A Miss Saigont, amikor készültem megnézni a soproni bemutatót - azt hittem, nem fog tetszeni. Egyáltalán nem könnyű a zene, cserébe viszont tartalmas, színvonalas. A darab legfülbemászóbb dala a nagyszerű Bui Doi, melyet Feke Pál énekel a szereposztás szerint, tehát nem Attila dala. Szerencsére elkívánta ezt a dalt Palitól, így olyan Bui Doi-t kaphattunk, amit eddig én csak külföldiektől hallottam –nézzétek meg Joseph Mahowald, vagy Peter Polycarpou előadását és érteni fogjátok, mire gondolok... Dolhai Attila úgy tölti meg érzelemmel és technikával, hogy a közönség –még aki nem is ismeri a dalt- mozdulatlanná dermed az előadás alatt. Hátborzongató a tehetsége.

A Szaxofon duettet - még a Miss Saigonból - megkapjuk, aztán Attila kicsit megvadul a Hair címadó dalánál – ergo kimászik a közönség közé, a székek karfáján, támláján ...senki sincs biztonságban, mondja, de mindenki nevet, vidám és féktelen a hangulat. Katát a Vízöntő alatt visszatartja a tűsarkú, de állítom, hogy csak ezért nem teszi ugyanazt.

Jázmin hercegnő Új élménye édes-kedves, mondhatnám cuki – de ez a dal Katához úgy nőtt hozzá, hogy sose fogja letenni. A Puctal ismét alkalom egy kis tombolásra, hiszen a Szentivánéji álom legdögösebb, legmulatósabb dala. Aki ismeri Dolhai Attilát, tudja, hogy amit nagyon bír, az az „ide nekem az oroszlánt is” fíling. És persze a közönség kellően hálás is neki ezért.

Cserháti Zsuzsa csodálatos Boldogság, gyere haza c. dalát Kata vette fel a listájára. A zeneértők tudják, hogy ez egy végtelenül nehéz dal. Mint azt később az interjúban meg is említette: egy dal, ami csak 5-6 hangból áll, kevés, ha nem töltöd meg a lelkeddel, olyan tartalommal, amitől csoda születik a színpadon.

Az utolsó szakaszban az operettek vették át az uralmat, igaz, addigra a hangulat is alkalmas volt rá, következett a zengő Bajadér, a Cintányéros cudar világ, a Vad Cigánylegény a Cigányszerelemből, egy Budapest blokk... A Délibábos Hortobágyon és a Te rongyos élet zárta a sokrétű, tartalmas estét.
Tudjátok, én nem kedvelem az operettet... de öröm volt nézni, a boldogan mosolygó embereket, akik szemmel láthatóan olyan élményt vittek magukkal haza, amitől könnyebbé válik elviselni a hétköznapok nehézségeit, és javul az életminőségük a jókedvtől...Hát ez az, amit ez az előadás képes adni.
Remélem értitek, hogy ez milyen rengeteg... 

Ebben a szellemben kerestem meg főhőseinket, elsőként Janza Katát. Vele beszélni olyan természetes, mintha nem egy nagynevű sztár lenne...minden sallang nélkül, őszintén. - tovább az interjúért!

Dolhai Attila – a nagy kedvenc. Nem csak az enyém, nagy rajongótábora van, ami cseppet sem véletlen. Fáradt, kicsit még elvarázsolt, de jön, és mosolyog. - Tovább az interjúért!

Janza Kata és Dolhai Attila úgy dedikált, fotózkodott lelkes rajongóik között, mintha nem késő este lenne, mintha nem lett volna még előttük jó pár kilométer hazáig, egy nehéz nap után. Kedvesen, szerényen, és végtelen alázattal a munkájuk iránt...

Találkozunk tehát március 11-én, Nagykanizsán...

-jj-

[2012.03.06.]