Janza Kata: "Irdatlan nehéz több főhősnő bőrébe bújni"

Interjú Janza Katával a Musical Show paksi előadásán. 

- Milyen így Neked, egy ennyire erős előadás után?

- Ilyenkor még nem vagyunk nagyon észnél, idő amíg visszapörgünk. Sok idő felpörögni, de még nehezebb lefelé. Miért nem fekszel le időben? -kérdik sokszor. Hiába is feküdnék, semmi értelme, mennek tovább az események a fejemben... Minden külsőségek nélkül, nem úgy gondolom, hogy koronával a fejemen, de szalad végig rajtad az egész történés... Mint ahogy az előadást se akkor kezdjük, amikor bemegyünk a színházba, hanem előző este, amikor átgondoljuk, mi következik.
Itt egészen más, egy sokkal oldottabb oldalunkat tudjuk bemutatni a közönségünknek. Általában Attila és én is drámai szerepeket játszunk, történelmi figurákat. Alig várjuk, hogy jöjjön a musical gála. Látod, ilyenkor Attila is kölyökkutyává válik.

- Ti így ketten a közönség szívének nagyon kedvesek vagytok, hogy alakult ez ki?

- Így hozta a sors... mi gyakran lépünk fel együtt és nagyon jól passzolunk. Félszavakból értjük egymást, én mondok valamit, Attila lecsapja. Valahogy úgy alakult, hogy a mi párosunkat szeretik a legjobban, és fontos tudni, hogy nem mi választottuk egymást. A közönség... Egyszer Bodrogi Gyula mondta, hogy nem te döntöd el, hogy mit kedvel meg belőled a publikum. Azt majd ők döntik el. Számtalan példa mutatja, hogy mást eröltetni magadra nem szabad, mint amit szeretnek benned. Hát így választotta ki a párosunkat is a közönség.

- Tisztában vagy vele, milyen erős hatással vagy rájuk?

- Én? Nem. De tán nem is a hatás a lényeg, hanem az, hogy abban a pillanatban jól sikerüljön, amit adok. Annyira hálás dolog, hogy sok mindent lehet másként csinálni, mint egy darabban. Jó, hogy egy kis vicceskedés, hülyéskedés is belefér. Ami nagyon furcsa egy énekesnek egy musical esten, az a váltogatás. Egy musicalben általában két nehéz, nagy dalt írtak a szerzők. Ők pontosan tudják azt, hogy mit lehet 7-től 10-ig elénekelni... Az, hogy itt több főhősnő bőrébe kell belebújjak, irdatlan nehéz. Egyik percben Jázmin hercegnő gyerekhangon énekel, a másikban jön a Boldogság, gyere haza, aztán az Abba himnusz, egy Szóló szaxofon, egy Rebeccát, és nem tudod, hova rakd magad ebben a helyzetben. Ez a sokszínűség nagyon jó, mert nagyon élvezzük, viszont nehéz is, hogy abban a 3 percben úgy tudd átadni, hogy abból haza is tudjanak vinni valamit. Például a „Boldogság gyere haza” mindössze 5-6 hang, de ha nem töltöd meg, semmit sem ér –csak 5 hang...
Mindig - kivétel nélkül mindig - úgy megyek fel a színpadra, hogy OTT vagyok, ÚGY vagyok ott...na ez fáraszt el... Ha tudom, hogy a Rudolfban játszom, azt is tudom, milyen utat teszek majd meg. Itt nehezebb a különböző hangulatokra reagálni.

- Érzel különbséget a Kapos Musical szervezésében létrejövő produkció és egy másik fellépés közt?

- Határozottan. Több szempontból is. Agyon lehet csapni egy musical gálát egy vacak hangosítással. A közönség nem is tudja, ha nem jó a technika, csak azt hallja, hogy mi nem jól énekelünk. Szárnyakra kapok, ha jól szól. Nem kérdés, hogy a hangmérnökök kezeiben vagyunk. Sokszor voltam már úgy, hogy nem tudtam a hálámat eléggé kifejezni egy premier, vagy egy gála után. Volt, hogy nagyon rossz hangi állapotban voltam, és a hangmérnök mentett meg. És olyan is volt, amikor a szívem-lelkem kitettem, de csak jól lerekedtem az előadás végére. Hangmérnöknek lenni nagyon komoly felelősség, ezt nem veszik néha elég komolyan. Andiéknál (Tóth Andrea, a Kapos Musical megálmodója) soha nem volt még probléma a technikai háttérrel, a hangzás is nagyon jó, és mi is jól halljuk, hogy hogyan éneklünk.
Az is fontos nekünk, hogy ha a Kapos Musical rendezésében jövünk, tudjuk, hogy jól fogjuk magunkat érezni... Apróságok, nem nagy dolgok...de ha a megfelelő helyre oda van készítve egy pohár víz, vagy a kedvenc süteményünk, vagy ha olyan szeretettel fogadnak, mint Ők, akkor érzed, hogy vártak... nem csak beesel valahová. Sokszor olyan személytelen, lelketlen. Van, hogy nem is találkozunk a szervezővel, vagy az intézmény igazgatójával. Nekünk nagyon sokat számít az elején, ha azt érezzük, hogy vártak, és fontos, hogy jöttünk. Már máshogy lépünk ki a színpadra.
Andikáék erre nagyon figyelnek. Miután nagyon jól ismer minket, azt is nagyon jól tudja, hogy milyen kívánságlistát állítson össze, milyen tartalmú legyen a műsor. Mi az, amit már sokszor hallottak tőlünk, mi az, amit nem. Ő már tudja, milyen összetételű a közönség, azt is tudja, mi kell nekik. Megbeszéljük, hogy mindenkinek jó legyen.

- És nézd meg, látszott a közönségen most is, hogy talált. Itt sok volt a helyi erő, az idevalósi. Kritikusak a rajongók is, persze, de megnyugtatóan jó volt hallani a helyiektől is, mennyire jól érezték magukat, húztátok fel a közönséget, ők húztak fel Benneteket...

- Pedig nehéz az egyensúly. Mindig vannak helyiek, és ha viccelődök, nem tudják, min kacag a másik fele. Ezért ezzel vigyázni kell. Meg kell tisztelni azokat is, akik először jöttek el. Ezért szoktunk úgy műsorstratégiát felépíteni, hogy először elénekeljük a nagy dalokat, a szólóinkat a nagy szerepeinkből, - akkor még nem bohóckodunk annyit. Viszont eljön a pillanat, amikor már ők is hálásak lesznek, sodorja őket a hangulat, amit a nézőtéren a kemény mag alapoz. Meg aztán rajtunk is érzik, hogy lementek a nehéz darabok, és lehet kicsit mulatni... jókor kell elindítani ezt a részét a műsornak. Jó volt... igen, tényleg jó volt... 

Beszámoló a műsorról!

-jj-

Fotó: Kapos Musical

[2012.03.07.]