Dödaren: "Meglepett a siker, hiszen mi csak jammelgettünk..."

Manapság igen menő dolog különböző stílusok között lavírozni, s mixelni, fúzionálni a végtelenségig, hangsúlyozva, a művészetben nincsen lehetetlen. A dél-svéd Dödaren csapata azonban még ezt a trendet is lazán fölül kívánja múlni metálos-fővonalú post-retro hangzásával. Április végén megjelent Maen címet viselő debütalbumuk, és a váratlan siker kapcsán kérdeztem a dobost, Jon Solheim-et. 

- Az egyik első dolog, ami az embernek feltűnik veletek kapcsolatban az a furcsa, fülbemászó zenekarnév…

- A Dödaren szó jelentése nehezen fordítható le úgy, hogy ne veszítse értelmét. Svédül ez tulajdonképpen egy szójáték. Alapjában véve magát a gyilkost jelenti, de nálunk erre többféle szó is létezik. Teszem azt, ha valaki kötelességből öl, nem válik gyilkossá. Szóval nem mindegy, hogy ki rossz, illetve ki a jófiú. Illetve, hogy kit minek titulálnak. Igazából vicces ezt mondani, de a Dödaren szó szótári alakja nem is létezik igazából, ám mindenki tudja, mit jelent. Mégis benne van a mondanivalónk, egy jó adag humorral, iróniával, és szarkazmussal fűszerezve a média általi torzításokról, és arról, milyen könnyen válhat akár valaki a média által “gyilkossá”, még ha valóban nem is tett semmit, vagy éppen pont fordítva. Sablonok, előítéletek, hiszékenység. Ez manapság a valóság.

- Mióta létezik a csapat?

- Mikor 2010-ben tanulmányaim miatt Göteborgba költöztem, egy régi haverral, Martinnal hozott újra össze a sors. Tökéletes barát, hiszen ugyanazokért a zenékért vagyunk megőrülve. Régebben már játszottunk is együtt, csak akkor még fordított felállásban, ugyanis Martin barátom ült a dobok mögött, én meg énekes voltam. Aztán gondoltuk, miért is ne nosztalgiázzunk, és elkezdtünk zenélgetni. Egyre tetszetősebb dallamok jöttek elő a hangszerekből. Így döntöttünk végül a zenekar megalapítása mellett, hiszen a világért nem akartuk ezeket a dalokat csak úgy kidobálni. Aztán megismertem Ericet, aki szintén csatlakozott a kis esti jammelgetéseinkhez. Ekkor jutott eszembe egy másik régi ismerős, akiről tudtam, hogy szokott gitározgatni. Nem is akárhogy! Sőt, még a stílusba is beleillett, és szintén helybéli volt. Ő Fredrik. Így született meg a Dödaren.

- Azt nyilatkoztátok, annyi féle érzést kevertek, hogy megfoghatatlan stílusú a Dödaren zenéje…

- Furfangos stílusunk van, szent igaz. Kicsit 60-as, 70-es évek fílingje, telis tele riffekkel, amire a stílusban akkor annyira buktak az emberek. De mindehhez nálunk bejön a dologba a kicsit későbbi stoner érzés, plusz egy csipetnyi modern pop és punk is fel-felbukkan a dalainkban. Szóval mondjuk akkor, hogy egy moder retro alapú punk-stoner hardrock csapat vagyunk?

- Miről szólnak a dalaitok?

- Érzésre jöttek a dallamok, egy bizonyos fílinget kerestünk, amíg meg nem találtuk. A szövegeket a jammelgetések eredményeként Martin teszi hozzá többnyire a szerzeményekhez. De persze ebben valahogy mindannyian benne vagyunk, mi többiek is, hiszen összességében a minket, mai fiatalokat foglalkoztató, megérintő, vagy éppen elgondolkodtató dolgokról szólnak. Kissé filozófia, másrészt pedig kissé életérzés. Így rábízzuk mindenkire, hogy eldönthesse, miről szólnak, szólhatnak valójában ezek a számok. A közönség hozzá teszi a maga részét. Szerintünk ez így teljes. Mi valójában csak segítünk elindítani egy gondolatmenetet az életről, a minket körülvevő világról, és persze ifjúkori álmokról. A többit a hallgatóságra bízzuk.

- Áprilisban megjelent debütáló albumotokat a kritikusok a stonermetál, és pzichedelikus rock keverékeként írják le…

- Nos, talán leginkább a retro-hatás látszódik, érződik rajtunk, de természetesen hallgatunk mai zenéket is, és ezek is mind-mind nyomot hagynak a gondolatainkban, s így később a dallamainkban is. Martinnal sokszor hallgatunk At the Gates és Lamb of God, Ashes of the Awake-féleségeket is! Emlékszem például amikor Fedrik hatására rengeteg Panterát és Opethet magnóztunk rommá a kötelező katonaévekben. Sőt, szintén Fredrik volt az, aki eképpen csempészett egy kis stoner hangzást is a Dödarenbe. Aztán itt van Eric a hatalmas punk-rock szenvedélyével, és a 60-as 70-es évek iránti őszinte imádatával. Tehát, hogy neveket is említsek, a Kyuss, QOTSA és Brain Police voltak hatalmas hatással ránk stoner részről, s a legendák, melyek még több dallamot ihlettek, nem mások, mint a Thin Lizzy, Zeppelin, Deep Purple és a MC5, trashmetal téren pedig az Exodus, Metallica, valamint a Testament.

- Milyen visszajelzéseket kaptok a MAenre, mint első lemezetekre?

- A legjobb komment amit kaptunk az, hogy rég hallottak ilyen klassz kotyvalékot, mint a mi őrült metálmixünk. Viccet félretéve hálistennek az emberek szeretik a Maen-t. Ez nagyon fontos motiváció egy debütáló album esetében, s persze amúgy is. Szóval most nagyon vigyorgunk! Többen azt dicsérték elsőnek a lemezen, hogy a koncertek rendkívüli hangulatát adják vissza a rögzített dalok. Ez jó! Ennek ellenére viszont egészen meglepő, hogy még Brazíliában, és Indiában is hallottak rólunk, és elég pozitív kritikákat kaptunk Európán innen és túlról is. Hiszen mi csak jammelgettünk a próbateremben- de azért abba szívünket-lelkünket beleadtuk.

- Most jön a pihenés, vagy már tervezgettek a jövőre?

- Manapság lemezszerződés után kutatunk, hátha akad valami érdekes számunkra, hogy a mostani digitális albummegjelenés után hamarosan fizikailag is létezhessen a mi kis lemezünk. Szóval kutakodás, kopogtatás, és reménykedés van jelenleg. A maradék időben, ---amit próbálunk minél hosszabbra szabni-, naná, hogy jammelünk ezerrel, hiszen az a jó, ha mindig van a tarsolyban egy-két új dal. Sőt, még több buli és egy kissé nemzetközibb turné is várható. De csak egy biztos: a jövő nyitva áll, és mi majd megvadulunk azért, hogy zenélhessünk!

- Kurcz Orsi - 

[2012.05.30.]