A BBC Radio1 Hackney Weekend elnevezésű fesztiválját idén június 23-24-én rendezték Kelet-Londonban. A hétvége sztárja a barbadosi szépség, Rihanna volt, aki Only Girl In The World című dalával nyitotta a szettjét és egyben a showt, egy hatalmas sphinx előtt énekelve. Majd ő volt az is, aki befejezte a kétnapos sztárparádét.
„Hackney, őrültebb vagy, mint mondták nekem! – kiáltotta a 24 éves énekesnő a mintegy 50 ezres közönségnek. Mentora, Jay-Z is felszaladt a színpadra három dal erejéig. A pár szombaton Jay-Z szettjén is fellépett együtt.
A harmadik S&M című szám után Rihanna a közönség felé szaladt segítséget kérve a mikrofon elemtartójának újra rögzítéséhez, ami úgy látszik, nem volt elég stabil az énekesnő energikus táncához.
Egy órával később a We Found Love című slágerrel zárta a szettet, ami világszerte óriási sikereket ért el 2011-ben. „Srácok, ti teszitek ezt a show-t felejthetetlenné számomra!” – mondta, mielőtt elhagyta a színpadot.
„Hihetetlen”
Vasárnap reggel a Florence and the Machine játszott a fő színpadon, akiket a Dizzee Rascal követett. Dizzee - aki Bow-ban nőtt fel, a Hackney mocsarak közelében – tisztelettel adózott Kelet-londoni közönségének. Visszaemlékezett azokra a napokra, amikor még kalózrádiót csinált Londonban, mielőtt lemezszerződést hozott volna neki I Luv You című dala.
A második nap programja tele volt helyi előadókkal, mint például a rapper Tinie Tempah, aki egy új, eddig még cím nélküli dalt adott elő, melynek a producere Calvin Harris volt.
„Kelet-London jelenleg egy csomó király dolog középpontja. Az, hogy a Radio1 eljön a Hackney mocsárba, hihetetlen. Csak felkelek, és kijövök ide” – mondta.
A szintén rapper Plan B – akinek a fellépését egy hirtelen jött vihar zavarta meg – hozzátette, hogy a fesztivál nagyon fontos a helyi közösségnek: „A városnak ez a része sokáig elhanyagolt volt. Nagyszerű látni, hogy ilyen dolgok történnek itt, mert az emberek megérdemlik.”
Voltak más előadók is, akik hatalmas tömegeket vonzottak, például az amerikai hip-hop előadó Azealia Banks, a dance-duó Chase and Status, és az énekes-dalszerző Ben Howard.
Jessie J is a fő színpad egyik kedvence volt, különösen a közönség fiatalabb tagjainak körében. Ő az amerikai rapper, B.o.B Price Tag című slágerénél ment fel a színpadra. „ez a második alkalom, hogy együtt lépünk fel” – kiáltotta a közönségnek.
A Radio1 egyik vezetője, Ben Cooper azt mondta: „Ezen a hétvégén Hackney, Jay-Z, Rihanna és a Radio1 2012-t együtt ünnepli."
-kiko-
[2012.06.26.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.