Eurovízió 2013: szerepet cseréltek a moldáv indulók
Tizennégy résztvevős nemzeti döntő keretében választotta ki Moldova eurovíziós versenydalát. Aliona Moon és A Million című dalát a közönség a második, a zsűrinél pedig az első helyre rangsorolta, összesítésben őt találta hazája a legalkalmasabbnak arra, hogy májusban a dalverseny malmői színpadára álljon.
A produkció két szálon is fűződik a tavalyi moldáv versenyzőhöz, Pasha Parfeny-hez – olvasható a verseny hivatalos magyar oldalán. Aliona háttérénekes volt a “Lăutar” című produkcióban, az A Million című dalnak viszont Pasha a szerzője. A dalszöveget azonban Pasha barátnője, Yuliana írta. Pashának akkor a tizenegyedik helyen tudta befejezni a fesztivált, az azonban egyelőre kérdés, Aliona hogyan szerepel majd a nemzetközi megmérettetésen.
Csatlakozz, ha kedveled a zenét.
Aliona Moon – született Aliona Munteanu – 1989. május 25-én látta meg a napvilágot Chisinauban. Annak ellenére, hogy nincs professzionális zenei képesítése, egyedi hangszínnel és kiváló zenei érzékkel rendelkezik. 2010-ben harmadik helyen végzett a Star Factory-2 elnevezésű hazai zenei tehetségkutatóban, 2011-ben pedig átvehette a román Dan Spataru zenei fesztivál trófeáját. Az Eurovízió színpadára először 2012-ben lépett a már említett Pashát támogatva.
Ezúttal azonban a férfi támogatja őt, és nem csak a zeneszerzés terén: Pasha Parfeny lesz Aliona háttér zenésze, ő kíséri az énekesnőt zongorán.
Moldova egyébként eddig nyolc alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalversenyen. A Teleradio-Moldova (TRM) nevű műsorsugárzó 1993 óta az Európai Műsorsugárzók Uniójának tagja, a versenyhez 2005-ben csatlakozott. Akkor érték el pályafutásuk legjobb eredményét is: az elődöntőben elért második hely után a döntőben a hatodik helyen zártak.
Ennek köszönhetően 2006-ban automatikusan döntősök voltak, akkor azonban már nem voltak ennyire szerencsések. 2007-ben a TRM pénzügyi okokra hivatkozva visszalépett a versenytől, de végül a közvélemény nyomására mégis elindultak és az első tízben végeztek. A 2008-as szabálymódosítást követően viszont ez már nem jelentett automatikus döntős helyet, így abban az évben már nem sikerült a döntőbe kerülés. A következő három évben az elődöntőkből ismét sikerült a továbbjutás, de a döntőkben már nem tudtak a legjobb tíz között végezni.
-kiko-
[2013.04.16.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.