Eurovízió 2013: lecserélte győztes dalát Fehéroroszország
A tíz versenyző részvételével megrendezett nemzeti döntőn való győzelem ellenére nem a Rhythm of Love című dal fogja képviselni Fehéroroszországot Malmőben. Az Eurovíziós Dalverseny svéd színpadára ugyan a győztes Alyona Lanskaya állhat, de a belga és brit szerzőpáros nevéhez fűződő Solayoh-t adja majd elő.
Az énekesnő egyébként tavaly is képviselhette volna hazáját az azerbajdzsáni Bakuban, de akkor nem sikerült nemzetközi színpadra kerülnie. 2011 végén tizenöt esélyes közül sikerült kvalifikálnia magát az öt résztvevőből álló nemzeti döntőbe, ahol All My Life című dalával végül február 14-én elnyerte a jogot az ország bakui képviseletére.
Ugyanakkor tíz nappal később jött az újabb bejelentés, miszerint Lanskayat diszkvalifikálták, miután kiderült: csaltak a szavazásnál. A vizsgálatot a fehérorosz elnök azonnal elrendelte, miután pletykák kaptak szárnyra a készítők által manipulált pontozásról. Kiderült, Lanskaya győzelméhez csalás útján jutott, így helyette Litesound utazott Bakuba, aki a nemzeti döntőn eredetileg a második helyen végzett.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
A csalódás azonban nem vette el a kedvét az énekesnőnek, aki úgy döntött, idén újra nekivág a megmérettetésnek. Rhythm of Love című dalát Leonid Shirin, Yuri Vashchuk és A. Shirin írta. A dal annyira népszerű volt, hogy 2012 végén a zsűri és a nézők is úgy vélték, ez lehet a legesélyesebb az Eurovíziós Dalverseny nemzetközi mezőnyében. Ugyanakkor március elején hivatalosan is bejelentették: a dalt lecserélik a Solayoh című szerzeményre.
Hogy miért döntöttek így, arról nem szól a fáma…
-kiko-
[2013.04.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.