Sokkal több, mint egy koncert - Fényszínház beszámoló

Igen, koncertbeszámoló annak ellenére, hogy a koncert „csak egy tégla a falban…”. Nehéz ugyanis a Keep Floydingra keresztelt Pink Floyd tribute zenekar és a Gold Laser csapatának közös, Fényszínház néven futó produkcióját csupán koncertnek beskatulyázni; sokkal több ez annál.

Tánc, zene, lasershow, múltidézés vetítéssel egybekötve: egy nagyon összetett és aprólékosan kidolgozott, a végletekig színes előadás. A legjobb szó rá összességében talán a sokszor semmitmondó performansz, mellyel pocsék műveket próbálnak jól hangzó szavakkal, izgalmasnak tűnő köntösbe öltöztetve eladni a fogyasztói társadalomnak. Ez esetben azonban talán túl keveset is mond.

Valójában a záró akkordig sem tudtam eldönteni, hogy koncerten vagy inkább színházban vagyok-e; az előadók szándékosan valahol a kettő határán lebegtették a közönség benyomásait. Ennek megvalósításában a Pink Floyd amúgy is önkívületi állapotban hömpölygő zenéje mellett a kimagasló fénytechnika is nagy segítséget nyújtott nekik. A lasersugarak vetítette kép szinte állandósította a ’The Dark Side of the Moon’ album borítójáról később a zenekar jól ismert logójává előlépő, prizma által megtört fényvilágot a teremben, melyet az ennél még extrább showelemek törtek csak meg. A rendezők felvonultattak az olyan egyszerű megoldásoktól, mint a már retrónak számító tükörgömb, a világítástechnikai- és látványeszközökön át mindent, egészen az olyan elképesztően egyedi megoldásokig, mint a zene ritmusára és témájára mozgó, világító csövekkel behálózott táncosok, „élő szobrok”; vagy a ’Welcome to the Machine’ alatt bemasírozó, tetőtől talpig színes LED-ekkel borított ruhába öltözött ember. Emellett egyes számoknál a színpad fölé eredeti videoklipeket is vetítettek.

Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét. 

Ezek a laser és egyéb effektek azonban még jobban érvényesülhettek volna egy nagyobb térben, mint ebben a rögzített székekkel felszerelt színház- vagy koncertteremben. Itt csak kapkodta az ember a fejét jobbra-balra, hogy mindent egyszerre átfogjon a tekintete. Rendezett már a Fényszínház a Planetáriumban is előadást, ebből a szempontból az szerencsésebb helyszínválasztásnak tűnik. Volt szerencsém azon is részt venni – ez azonban közel sem volt annak a megismétlése. Egyrészt ezúttal egy felturbózott hatású verziót kapott a nagyérdemű, az előző még sokkal inkább koncertjellegű volt; most dominánsabbak voltak a fények, a laser, és az egyéb egyedi fénytechnikai megoldások. Másrészt meg nagy meglepetésemre a tracklista sem ugyanaz volt. Nagy dicséret illeti tehát a zenekar tagjait a változatos programért, és azért, hogy nem azt csinálják, mint a legtöbb zenekar, akik éveken át képesek minden bulijukon ugyanazokat a számokat és ráadásul ugyanabban a sorrendben játszani, hanem egyik előadásról a másikra változtatják a felhozatalt.

További képekért kattints!

A zenéjük ráadásul hibátlan volt! A Keep Floyding produkciója a megtévesztésig hasonlít az eredeti muzsikára; látszik, hogy a srácok kényesen figyelnek a legapróbb részletre, legkisebb mozzanatra is a hasonlóság és a hitelesség érdekében. Nem véletlenül választhatták nevüket sem: a banda maximálisan fenntartja az eredeti Pink Floyd-hangzást és szellemiséget, főképp a régebbi, még nem Roger Waters zenekaraként működő formáció hagyományait. Néha már az az érzése támadt az embernek, hogy igényesebb és alaposabb, mint az eredeti – megfűszerezték a hangzást egy kis áthangszereléssel, improvizációval, vokállal.

Óriási hangulatot csinált a színpadon a szaxofonos a szólóival, amik szintén a régebbi, ’70-es évekbeli hangzásvilágot erősítették az erőteljes szintetizátorhangokkal karöltve. És bár a vokálos lányok mozgása egyelőre még inkább Zámbó Jimmy háttértáncosaira emlékeztet, a hangjuktól viszont elájul az ember, annyira odateszik minden tehetségüket például a ’The Great Gig in the Sky’-ban. Mindezt a tökéletes hangzást a felsőkategóriás hangosítás teszi igazán élvezhetővé.

Egy jó hideg sör meg az állóhelyek nekem hiányoztak az igazi koncerthangulathoz, meg ahhoz, hogy az ember kedvére dobolhasson a lábával és kedvére dülöngélhessen a ritmusra. Szokatlan volt továbbá a sok fényeffekt nyújtotta szinte folyamatos világosság is, ami kicsit nehezítette a zenébe való teljes belefeledkezést. A zenekar tagjai sem voltak pszichedelikus önkívületi állapotban, de hát ez nyilván a fényszínházi jelleg ellensúlyozása: lejjebb kell kicsit csavarni a színpadi megjelenést és a koncerthangulatot ahhoz, hogy a show-jelleggel egyensúlyban legyen, és hogy az optikai hatások is kellőképpen – a zenével arányosan - érvényesülhessenek. Csak így kaphatjuk eredményül ezt az egyedülálló Pink Floyd-showt.

- Kurcz Dani -

[2013.06.19.]