Könnyed esti bódulat: Diana Krall a Veszprémfesten

Rendhagyó módon ebben az évben már kedden megkezdődött a „rendes” program a X., jubileumi Veszprémfesten. Tavaly is volt már 0. nap (Gesztiékkel), de idén mindjárt az elején belecsaptunk a lecsóba! Az első napon mindjárt egy igazi világsztár-díva érkezett Veszprémbe, hogy elkápráztassa a jó zenére most is fogékony hallgatóságot. Diana Krall koncertjén jártunk, kedden a Veszprém Arénában.

Telt ház, nem túl hosszú koncert 

A 10 és 20 ezer forint közötti árban kapható jegyek sem tántorították el a veszprémi közönséget attól, hogy teljesen megtöltsék az Arénát. Diana Krall tavalyi, Glad Rag Doll című albumának turnéja keretei között érkezett hozzánk, és állt színpadra 6 tagú zenekarának az élén. A turnéja már tavaly, még az album megjelenése előtt elkezdődött az Egyesült Államokban, majd az album megjelenése után folytatódott Európában. Ennek keretein belül láthattuk már tavaly Budapesten. Kíváncsi voltam, hogy mennyi lesz a változás ahhoz a koncerthez képest – már ami a számok listáját illeti. Mivel a budapesti koncerten nem voltam, nekem mindenképpen új volt a keddi koncert. A koncert a maga másfél órájával, nem volt túl hosszú, egy kicsit mindig hiányérzet van bennem ilyenkor. A koncert közepét átalakította a turné korábbi állomásaihoz képest. Számomra ez volt a legjobb dolog, amivel „megmentette” és eladta a koncertet.

Borongós varázs

A koncert gerincét az új albumon hallható számok adták. Az első 6 szám mindjárt erről a lemezről került elő, furcsa módon a When The Curtain Comes Down című számmal kezdődött, ami akár a befejezésre is utalhatott volna, de azért ilyen ízetlen tréfát nem kaptunk. A hangulat egy kicsit szomorkás, visszafogott volt, bár nyilván úgy készül az ember egy ilyen koncertre, hogy azért nem fogjuk szétrúgni az Aréna oldalát. Mondjuk az egész lemez egy kicsit szomorkásra sikerült, de ha jól sejtem ez is lehetett a művésznő szándéka. Viszont ahogy haladt a koncert, egyre jobban érezte magát Diana is, és ez érződött a koncerten is. Az új számok után előkerült egy régebbi klasszikusa is: a Temptation című Tom Waits számot, mint elmondta még édesapja lemezes polcán találta, és annyira meghatározó élmény volt számára, hogy ezt fel kellett dolgoznia. Ez volt az első olyan szám a koncerten, ami tökéletesen el lett találva. Hangosabb volt, mint az előtte szólók, lendületesre is sikerült. Volt benne egymásnak felelgetős gitár-hegedű szóló, torzított hegedűvel, ami különösen jól szólt.

Zenegép – kívánságműsor

Ezután elérkeztünk a koncert legmeglepőbb és egyben legemberibb részéhez: a zenekar levonult, a művésznő pedig egyedül maradt a zongora mögött. Megkérdezte, hogy mit játsszon, és beszélgetett a közönséggel, miközben bekiabálták a nézők a számokat. Következett egy szám, amit nemrég írt, ami arról szólt, hogy egy este megtalált magának egy bar tendert és elmondja neki a gondjait, bajait. Utána a Let’s fall in love-ot kérték, majd egy Joni Mitchell számot is.

Finálé: Django Reinhardt visszatér

A végére visszajött a zenekar, és az egész Aréna átalakult egy füstös kis klubbá, ahol teljesen átadhattuk magunkat a ’30-as ’40-es évek hangulatának. A zenekar hangosítása, a zenészek játékstílusa, mind-mind Django-ra és az ő általa megteremtett világra hajazott. Én nagyon szeretem Django-t… A Wide river to cross című gospelles számban Stuart Duncan hegedűs vokálozott, egészen elképesztően szépen. Utána a Just You, Just Me című Nat King Cole számmal tisztelgett a nagy példaképe előtt, majd a kedvencem a Boulevard Of Broken Dreams következett. Az I’m A Little Mixed Up-pal fejezte be a koncert normál részét. A ráadásban kaptunk egy Bob Dylan számot, majd az Ophelia című „klasszikusa” is elhangzott. A legutolsó számbot a férjének (Elvis Costello!) ajánlotta, illetve minden szerettünknek akik nem lehettek velünk ezen az estén.

Kellemes csalódás

A koncert előtt beleolvastam a turnéjának más állomásairól szóló kritikákba, és elégé lehúzták a koncertjeit. Emiatt egy unalmas, szívtelen koncertet vártam. Ehelyett egy letisztult, nyugodt, mégis lendületes koncertet kaptunk. Egy végtelenül közvetlen előadótól, akinek gyönyörű hangja, egyedi hangzása elvarázsolt bennünket ezen az estén.

Reméljük a folytatás is hasonló jó lesz, ma este Marcus Miller, holnap Paco de Lucia, már az eredeti helyszínen, a Várban a püspöki palota előtt.

-aretuska-
Fotó: Tardi Hajnalka 

[2013.07.17.]