˝A valóság túlszárnyalta a legvadabb álmaimat.˝ - vallja az énekesnő

Egy éve már, hogy Gyurki Beatrix tágra nyitotta szíve, mély lelke kapuit, és Teltházába invitált bennünket. Beja – ahogy barátai szólítják – február 07-én születésnapi zsúrt rendez a produkciójának otthont adó Orfeumban, ahol mentora, Farkas Gábor Gábriel és az egyik példaképe, Tóth Vera is dalban ad hangot örömének.

Mindig lélekemelő, amikor egy művész a szemünk láttán vértezi fel magát eszköztára fénylő ékköveivel, szabadjára engedve a korábban elfojtott, titkolt vagy éppen még felfedezésre váró érzelmeit, vágyait, hogy aztán többszörös intenzitással sugározza hallgatóságának a tiszta forrásból, az alázat keltette hullámokon érkező szeretetenergiát.
Az elmúlt évben az összetett személyiségű, csupa szív Gyurki Beatrix fokozatosan zárta el démonjait, ezáltal erőteljes orgánuma virtuális szárnyain egyre magasabb fellegekbe repítve önmagát és közönségét egyaránt.

A születésnapi esten fellépő két sztárvendég szavai sok mindent elárulnak a mind az öt érzékszervre egyszerre ható koncertélményt nyújtó énekesnőről.
– Bea személye nagyon ínyemre van. Humora keveredik angyaliságával, s mindehhez egy finom lélek is társul. Hangja hegyeket mozgat meg, és lassan, koncertről koncertre egyenrangú partnerré változik, mert hajlandó a fejlődésre, a tanulásra. Egy filmbéli hős, aki minden díjat megnyer alakításáért. Ilyenekből szoktak lenni a nagy emberek – foglalja össze Tóth Vera. Farkas Gábor Gábriel pedig így folytatja:
– Gyurki Beatrix az a gyémánt a magyar klubzene koronáján, akit a zárványai és természetes részletei tesznek egyedivé, különlegessé. Hihetetlen odaadással és komolysággal válogatta össze a műsorát, amelyben minden oldalát bemutatja.
Szeretem ezt az őszinte megnyilatkozást: semmi allűr, sztárkodás, semmi póz, csak a tiszta valóság és a természetesség ereje.
Az elmúlt egy évben Bea hihetetlen szorgalommal és alázattal nagyon gyorsan fejlődött, kiforrott előadóvá érett a színpadon. Az egyéves évfordulón már mint igazi, profi kollégát és művészt köszönthetem. Büszke vagyok, hogy ismerhetem, és részese lehetek pályája csodás fejlődésének.

– Hatalmas fejlődési utat jártál be az elmúlt egy évben. Tudtál élni a felkínált lehetőséggel. Mi zajlott le benned? Hogyan értékeled te ezt az időszakot?
– Rettegtem és határtalanul boldog voltam egyszerre, de rájöttem, hogy minden, ami hiányzik az életemből, és amire igazán vágyom, az a komfortzónámon kívül van; úgyhogy bátornak kellett lennem, s ki kellett merészkednem az ismeretlenbe. Néha nehéz volt, de megérte, mert minél messzebbre mentem, annál többet kaptam emberileg és szakmailag is.
Hálás vagyok az elmúlt egy év minden pillanatáért az Orfeum programigazgatójának, Sziklai Ildikónak; a zenekarom tagjainak, Csák Péternek, Farkas Péter Bubunak, Földesi Attilának és Gyalog Zoltánnak; énektanáromnak, Barna Júliának; mentoromnak, Farkas Gábor Gábrielnek és a Teltház közönségének.

Csatlakozz, ha kedveled a retro magyar dalokat.

– A precíz, alázatos és kitartó munka meghozta a gyümölcsét. Példaképeid barátaid lettek, akik nemcsak jelenlétükkel, hanem az Orfeum-beli koncertjeiden való aktív részvételükkel is támogatnak. Ez milyen érzéssel tölt el? Mennyire sarkall a további fejlődésben?
– Pont erről beszélgettem egy közeli barátommal a novemberi koncertem előtt. Csak képzeld magad a helyembe! Tudnál erre bármit is mondani?
Magyarország – számomra – két legjobb hangja és énekese, Tóth Vera és Farkas Gábor Gábriel hónapról-hónapra megtisztelnek azzal, hogy eljönnek vendégfellepőnek a koncertemre. Mit akarhatnék még, amikor a valóság már rég túlszárnyalta a legvadabb álmaimat? A barátom erre csak annyit mondott: „Azt, hogy felnőjél hozzájuk.”

– Mik a terveid, a vágyaid a fizikai, szellemi és lelki síkon?
– Szeretnék sokat koncertezni, idővel saját dalokat is, de ehhez meg kell találnom azokat a zeneszerzőket, dalszövegírókat, akik képesek a gondolataimat és az érzéseimet zenébe önteni. Nem sietek, mert nem az a lényeg, hogy „valami” legyen, hanem az, hogy minőségi, de legfőképpen önazonos legyen.

– Bár a Teltházban betekintést engedsz a több személyiséget rejtő világodba, a magánéletedről keveset tudni. A kedvünkért átlapozol az életkönyved azon fejezetéhez, és felolvasol nekünk néhány szemelvényt belőle?
– Szerencsés vagyok, hogy egy olyan ember a párom, aki mellett igazán önmagam lehetek. A napokban lesz 8 éve, hogy együtt vagyunk; tavaly augusztusban házasodtunk össze. A sors furcsa fintora, hogy amióta házasok vagyunk – egy külföldi állásajánlat miatt, amire már régóta vágyott –, több időt töltöttünk külön, mint az azt megelőző 7,5 évben összesen. Szeretném viszonozni mindazt a támogatást, amit én kaptam tőle azért, hogy énekelhessek.

– Az állatok iránti feltétlen szeretet honnan fakad?
– Mindig volt állat a családban; ha mégsem, akkor hoztam. Budapestre költözve hiányzott a közelségük. A hajnali kutyasétáltatáshoz nem éreztük magunkat elég erős jellemnek, ezért macskában gondolkodtunk. Egy Maine Coon volt az álmom. Ez egy nagytestű, félhosszú szőrű fajta, fülein jellegzetes hiúzbojttal, természetükből fakadóan pedig Szelíd Óriásnak is becézik őket. Már 4,5 éve annak, hogy az első macskánkat hazahoztuk – azóta már négyen vannak –, de a mai napig képesek vagyunk rácsodálkozni a külső és belső szépségükre.

– Gyakran rád akasztják – a szerintem megtisztelő – „A magyar Adele” jelzőt. Erről hogyan vélekedsz?
– Anno mindig megkaptam, hogy olyan hangom van, mint a fekete énekesnőknek, majd jött Adele. Onnantól kezdve „kifehéredtem” és brit is lettem… Imádom a csajt, és nagyra tartom a munkásságát.
Igen, megtisztelő, amikor hozzá hasonlítanak, de csak ha abban az értelemben használják, hogy őszinte és hiteles az, amit a színpadon csinálok. Legyen szó Adele egyik szívszorító balladájáról, vagy egy erotikától túlfűtött Barry White-dalról, vagy a Teltház számos, uptempós nótájának egyikéről. Mindig szívből éneklek, mert csak úgy van értelme.

– Mit kívánjak neked az elkövetkező egy, illetve öt évre?
– Lehetőséget arra, hogy élhessem az álmom.

- Aigner Ivan -

[2014.02.05.]