Dolhai a komolyzenében is megmutatta - Sopronban néztük meg

A musicalszínész-énekes komolyzenei bemutatkozásának voltunk  szem- és fültanúi. A soproni este az első állomások egyike - egy hosszú és göröngyös, olykor akadályokkal teli útnak, ahol érhetik az embert kudarcok. Ez az este is bebizonyította, hogy a kőkemény munka, a kitartás és a tehetség meghozza a gyümölcsét.

Karrierünk csúcsán is érdemes változtatni, hisz az új kihívások energiákat szabadítanak fel, új utakat nyitnak meg, így elkerülhető a fásultság. Az álom megvalósításához vezető utat meg kell élni, hisz az adja meg az ízét a kész produkciónak. Elgondolkodtató, hogy ez a váltás lehet-e hiteles, vagy csak kényszerű döntés, gondolván a jövőre. Úgy vélem a mai világban, ami állandó, az maga a változás. Csak az tudja megérteni, hogy miért is van szüksége az embernek újabb és újabb kihívásokra, aki ismeri önmagát és célja elérése érdekében képes, úgymond egy sikeres karrierszakaszt lezárni. Nagyon nehéz az első lépéseket megtenni, hiszen, hiába van egy masszív zenei alap és rengeteg tapasztalat, saját magának kell ki taposnia a sikerhez vezető utat.

Az élet fura fintora, hogy hazánkban a musical világában etalonnak számító Dolhai Attila, mentorként segíti és tanítja az utódokat, miközben belőle is tanítvány lett egy másik műfajban. Laikus nézőként is észrevehető, hogy milyen alapvető technikai különbségek vannak a hangképzésben, akár már a levegővételre gondolva. Ez is példája annak, hogy minden szakmának az alappillére az állandó tanulás valamint a képzés, hiszen úgy haladunk, ha csiszoljuk képességeinket. Ezt hívják életen át tartó tanulásnak.

Szereted Dolhai Attilát? Csatlakozz!

Azt este varázsát adta az izgalom és a várakozás, hogy jól sikerül-e, a közönség elfogadja-e az új műfajt. Dolhai Attilának a maximalizmusa mellett, megmutatkozott az emberi oldala is, hiszen itt nincs semmilyen szerep, ami mögé el lehet bújni. Egy-egy ária után érezhető volt a megkönnyebbülés, látható volt: mennyire vágyakozik arra, hogy sikerüljön helytállnia. A bizonyítási vágy szerencsére nem billent át görcsös akarássá. Lehet, hogy nem minden hang sikerült úgy, ahogy eltervezte, voltak csúszkálások, de ez most másodlagos. Ez még nem jelenti, hogy egyenes út vezet az opera világába, rengeteg türelemre és tanulásra van még szükség. Nem szabad feladni, hiszen a hibákból is tanulunk. Igen bátor lépés volt, de a sors eldönti, hogy Dolhai Attilának helye van-e a komolyzene világában.

Fischl Mónika igazán profi módjára mutatott ízelítőt a repertoárjából. Látszott, hogy mennyire szurkol Dolhai Attilának, hogy ki tudja hozni magából a legtöbbet. Nem csupán partnerként, hanem barátként is jelen volt ezen az estén. Bár minden kezdet nehéz a fontos pillanatokban az apró gesztusok, bátorítások megmutatják, hogy az ember nincs egyedül. Silló István és a Győri Filharmonikusok a stabil egységét adták az estének.

Többek között a következő olasz dalok, áriák, opera részletek hangoztak el: Santa Lucia, Funiculi-funicula, Sorentoi emlék, Brindisi. A Mamma ária - nem csupán megszólalt -  teli volt érzéssel, fájdalommal, mely a mélyből ered. Számomra az este egyik legmegrázóbb pillanata volt. Sokkal erőteljesebben szólt, mint anno magyarul Szegeden a Szabadtéri Játékokon. A La Danza – ritmusa, dallama és hangulata, akár az örök optimizmust is jellemezhetné a szöveg ismerete nélkül is, mosolyt csalt az ember arcára. Itt már játszott a hangjával, hangszínével, látszott, hogy élvezi az egészet, pedig technikailag nem könnyű dal. A második részben operett dalok hangoztak el a Csárdáskirálynőből, a Marica grófnőből valamint a Cirkuszhercegnőből. Ezen blokkba belefért egy kis tánc és móka is. Külön kedvencem a Hej Cigány volt.

Zárásként csak annyit, hogy egy évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy a kíváncsiságomnak köszönhetően, komolyzenei koncertre fogok menni. Igazat megvallva nem lett a kedvencem az opera, de sikerült betekintést nyernem egy másik világba, különleges élmény volt, mely talán nem is volt hibátlan, de szívből jövő.  S ez nekem többet jelentett mindennél, hiszen senki és semmi sem tökéletes.

– Fáncsi Szilvi –

[2015.02.16.]