˝A legutolsó albummal minden megváltozott˝- Halott Pénz interjú
Az egykor Pécsről indult zenekar mára már országos ismeretséget szerzett magának, imádják őket ahol csak fellépnek. Slágereket slágerekre halmoznak, a héten Győrben és Sopronban is dupla koncertet kell tartaniuk. Elsősorban Marsalkó Dávidot faggattuk, minden zenekart érintő kérdésről.
– Mikor alakultatok meg?
– A név 2004-ben született meg. A Marsalkó Dávid nevet nem tartottam elég izgalmasnak.
– Na jó, de a Halott Pénz mégis honnan jött?
– Alapvetően a bling blinges, keménykedős ágát a rapzenének szerettem volna egy kicsit szembeállítani azzal, ami nekem a fejemben volt a műfajjal kapcsolatban. Így jött össze a Halott Pénz elnevezés.
– Nyilván voltak nagy elődök, akik hatottak rátok…
– Led Zeppelin, Frank Zappa, Európa Kiadó, The Notorious BIG, Nirvana, Kanye West, de sokáig tudnám még sorolni…
Lájk, ha érdekelnek az új klipek.
– A zenei gyökerek akkor megvannak, de tény, hogy ehhez a műfajhoz erős szókincs is kell. Hogy sikerült fejleszteni magatokat?
– Aki lírikus műfajjal foglalkozik – vagy éppen szeretne – annak alapvetően sokkal nyitottabban és az átlagnál nagyobb érdeklődéssel kell lennie a szavak felé. Ebből is következik, hogy egyes kifejezések, szavak jobban megtapadnak, vagy egy-egy szóban több fantáziát lát az ember, mint csupán betűket.
– Akkor most hogy is van: előbb lesz meg a zene, utána a szöveg? Vagy pont fordítva?
– A legtöbbször először egy zenei alap készül el, egy hangulat, amihez társul a téma. Majd a szöveg és a zene általában párhuzamosan forr ki és össze.
– Pécsről indultatok és törtetek fel, országosan ismertek lettetek. Mennyire volt nehéz az út?
– Nem volt könnyű. De Pécsen belül sem, hiszen az elmúlt 20-25 évben rengeteg országosan sikeres zenekar neve forrt össze a várossal. A pécsiek nagyon szeretik a zenét és nagyon kritikus közönség, szóval nagyon kemény, de inspiráló környezet volt a város.
– Az ismertséggel járó népszerűséget hogy tudjátok feldolgozni?
– Igyekszünk felnőni a feladathoz és folyamatosan figyeljük magunkat. Vannak olyan dolgok, amiket néha nehéz kezelni, de a közönség és a zene iránti alázat a legfontosabb, ha ezt elveszítjük, önmagunkat is elveszítjük.
– Vissza tudsz emlékezni, hogy mi volt az a pont, amikor először szembesültél azzal, hogy sikeresek vagytok?
– Ha rajtam múlna, sosem szembesülnék vele, így sosem félnék attól, hogy csökken a motiváció és az alázat. A legutolsó albummal úgy érzem minden megváltozott, annak a sikere és a koncerteken az egyre nagyobb tömegek valahogy azt üzenték: „srácok, csináljátok, hallani akarjuk!”
– Melyik dalotokat tartod a legnagyobb slágernek?
– Nehéz erre válaszolni, mindenkinek mást jelent az a szó, hogy sláger. A legutolsó klipes dalunk, a Valami van a levegőben úgy tűnik eléggé betalált a közönségnél, aminek nagyon örülök! De mondjuk ott van egy Nem érinthet meg, ami totál más hangulat, de mégis tud úgy működni, hogy szeretik az emberek. Az azonosulás a lényeg, számomra pedig nehéz választani a dalok közül, hiszen mindegyik valahol egy személyes történet.
– Klipjeitek állandó szereplője Orbán Péter régi kollégám és barátom. Hogy találtatok rá?
– Petit már régebb óta ismerem. Többek között anno forgatott a Made in Pécsen és általa ismertem meg Fűrész Zsoltot, aki az első videónkat készítette. Éppen a fényeket állítottuk be, miközben ő ott ült a kanapén és végül ez a jelenet lett a kerete az egész klipnek.
– Peti, korábban szereplő még soha nem voltál. Ám a Halott Pénznél az egyik legkedveltebb dalban például főszereped van. Hogy szoktad meg a kamerát?
– Általában a kamera másik felén állok, kamerával kelek és fekszem: barátok vagyunk. Mivel barátokkal forgattunk, csak eleinte volt furcsa a dolog, de némi alkohol kérdése csupán az egész és mindenki belejön.
– Mennyire adhattad magad a felvétel során?
– A kérés annyi volt, hogy ne játsszak szerepet, szóval igazából a feladatom az volt, hogy a lehető legtermészetesebb legyek. Ez szerintem nehezebb, mint szerepet játszani.
– Akkor most igazából mi is a szereped a Halott Pénznél?
– Médiaipari szakmunkás vagyok. Fűrész Zsolt kollégámnak segítek a klipeknél, meg néha egyszerűen ott kell lenni helyeken. Ilyenkor ott vagyok.
–Dávid, térjünk vissza hozzád! Mindegyik klipetek látványos, mozgalmas. Kik az ötletgazdák, hogy állnak össze a videók?
– A klipek többségét Fűrész Zsolt jegyzi rendezőként, aki fotósként gyakran a koncertekre is elkíséri a zenekart. A koncepció mindig az adott dalhoz kapcsolódóan alakul ki, utána következik a szereplőválogatás és a forgatás megszervezése. A Nem érinthet meg című dalhoz a Puskás Peti vezette BigO Creative, a Rendes Pénz projekthez pedig Miki357 rendezte a klipet.
– Győrbe most dupla koncertet kell tartanotok. Mennyire ismeritek a várost? Meglepett titeket ez a fejlemény?
– A zenekar énekese, Járai Márk győri származású, így van kötődésünk a városhoz. Előfordult már, hogy emiatt hogy az utazások alkalmával emiatt megálltunk a városban, annyi időre amennyire csak tudtunk. Nagyon örülünk, hogy ennyi koncertlátogató kíváncsi ránk Győrött, mindig nagyon szívesen jövünk Észak-Magyarországra játszani.
– Jó ideje elfogyott már az összes jegy a koncertekre. Mire számíthatnak a bulira látogatók?
– A Valami van a levegőben turné keretében érkezünk a városba, egy megújult, új számokat is tartalmazó koncertműsorral. Több régi felvételt átdolgoztunk, új a dalok felépítése, hangszerelése, így azt mondhatjuk: egy igazán izgalmas koncertélményre számíthat a közönség.
– Akkor most két napra Győrbe „költöztök?” Elképzelhető, hogy privátban is buliztok egyet?
– Szeretjük felfedezni azokat a városokat, ahol koncertezünk. Egy jó klub, egy nagyszerű étterem mindig megmozgatja a zenekart és ez biztosan így lesz Győrben is.
– Havassy Anna Katalin/kisalfold.hu –
[2015.03.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.