"Hirtelen helyzet állt elő" - vallja a Makay Andrea

Sokaknak ismerős lehet Makay Andrea kellemes orgánuma, hiszen számos film szerepben, sorozatban hallhattuk szinkronizálni. A musicalek szerelmesei sok zenés darabban is láthatták, de prózai vonalon is kiemelkedő alakításokat nyújtott.

- Színészcsaládból származol. Édesapád Makay Sándor neves színész. Evidens volt, hogy te is a pályára lépsz?
- Evidens volt, hiszen ebben nőttem fel. Édesanyám is színházi ember, az én születésemig ő táncolt. Először a Kolozsvári Magyar Operánál volt balerina, utána mikor átkerült Magyarországra, Debrecenben, majd Miskolcon volt szólótáncos, az apukámmal ott ismerkedtek meg, és én ott is születtem. Onnantól kezdve, hogy én a világra jöttem, anyu a színházi munkát befejezte. Egy ideig balettot oktatott, majd a Várszínházhoz került, mint nézőtéri felügyelő. Tehát genetikailag eleve adott volt a kötöttség a színpadhoz, ebbe születtem, ebben nőttem fel. Aput sokszor megnéztem különböző darabokban. Nem szerettem korán kelni. Mikor reggelenként indultam az iskolába, apu még aludt, és akkor elhatároztam, hogy színész leszek, mert egy színésznek sokáig lehet aludni.

- Már gyermekként is szinkronizáltál. Ez hogyan kezdődött?
- Sokszor kísértem el aput szinkronra, és az egyik nyári napon megkérdezte a gyártásvezető, hogy volna- e kedvem másnap egy tekercsre kimenni, nem lesz nehéz, csak nevetni kell. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, de ugyanakkor meg is voltam rémülve. Beültünk apuval a kocsiba, és a Hűvösvölgyi úttól hazáig, egész a Corvin moziig nevetnem kellett, mert apu azt mondta, hogy nem hozhatok rá szégyent. Nagyon vártam a másnapot. Sajnos este telefonáltak, hogy valami miatt elmarad a munka, de ne keseredjek el, mert fájdalomdíjként felvesznek a gyerekszínész listára. Sok filmben szerepeltem a szakma nagyjai mellett. Emlékszem, Képessy József mellett még széken állva dolgoztam. Zenei iskolába jártam, majd a Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatán folytattam tanulmányaimat.

- Tudatos pályaépítés volt?
- Természetesen megpróbáltam a főiskolát, ami elsőre nem sikerült, így kerültem a Nemzeti Színház Stúdiójába, ahol volt szerencsém még Montágh Imrével találkozni, az volt az utolsó munkaéve, amikor én ott elsős voltam. Bodnár Sándor 2 évig tanított, a 3. évet már nem tudta befejezni halála miatt. Meghatározó volt, sok alapot tett le a színészpalántáknak. Volt egy sajátos pedagógiai stílusa, ami a hallgatók 80%-ának szárnyakat adott, a 20%-át viszont földbe döngölte. Én sajnos az utóbbihoz tartoztam.

- A stúdió elvégzése után hogyan zajlott tovább az életed?
- Még végzés után 1 évig ott maradtam külsősként és csak az előadásokra jártam be. Talán életem legszebb éve volt. Nem úgy kerestem, mint stúdiós, más gázsival dolgoztam, viszont nem kellett hajnalban bejárnom. Megtartottam azokat a feladatokat, kis szerepeket, amiket csináltam stúdiósként. Ebben az évben tavasszal szólt Perjés János, hogy a Rockszínházban próbaéneklést tartanak és menjünk el. Az esélytelenek nyugalmával elmentem a meghallgatásra, ami sikerült, és onnantól kezdve a Rockszínházhoz kerültem és ott voltam kb. 5 évet. Egy nagyon jó csapattal volt szerencsém megismerkedni,ez még a Rockszínház hőskora volt. Nagy Anikó, Makray Pál, Sasvári Sándor, Földes Tamás, csak hogy néhány nevet említsek.

Kicsit húztam a számat

- Milyen szerepekre emlékszel vissza szívesen abból az időszakból?
- Életem első igazi, nehéz feladata 1991-ben a Légy jó mindhalálig bemutatója volt. A Rockszínháznak írta a zeneszerző. Van benne 2 idősebb szerep, a Doroghyné meg a Török néni, amelyekre Hámori Ildikót illetve Máthé Erzsit kérték fel. Mivel mind a ketten más színháznál álltak szerződésben, így engem, pályakezdőt kértek fel, hogy legyek ott minden próbán, tanuljam meg mindkét szerepet, hogyha a próbákat egyeztetés miatt nem tudják csinálni, én ugorjak be helyettük. Kicsit húztam a számat, mert mind szakmailag, mind színészileg furcsa kérés volt, ilyennel még nem találkoztam. De mit ad Isten, a bemutató előtt 3 héttel kiderült, hogy Máthé Erzsi ezt mégsem tudja vállalni. Már nem volt arra idő, hogy más megtanulja, így történt, hogy 24 évesen a PapadimitriuAthinának voltam az édesanyja, ő játszotta Török Ilonkát, és Csengeri Attila pedig Török Jánost. Rettenetesen meg voltam ijedve, mert az én szerepformálásommal senki sem foglalkozott a próbaidőszak alatt, 3 héttel a bemutató előtt mindenki fogta a fejét. Gyulán volt a bemutató. Nagyon jó előadás lett, több helyen bemutatták, még Japánban is.

- Elégedett voltál magaddal?
- Hirtelen helyzet állt elő, ahhoz képest, hogy 3 hét alatt, 24 évesen  kellett összehozni, úgy érzem, korrektül megcsináltam. Azt mondták, a korom nem volt zavaró, aminél nagyobb elismerést nem kaphattam volna. Szabó Gyula játszotta az Igazgatót, ő is bíztatott, nagyon kedves és megnyugtató dolgokat mondott. A másik, amire szívesen emlékszem, a Méhes László rendezte Rémségek kicsiny boltja. Ez egy főiskolai zenés vizsgánk volt. A darabban 3 fekete csaj kíséri végig a történetet, mint narrátor. Ullmann Zsuzsa, Udvarias Anna és jómagam alakítottuk ezeket a szerepeket. Csodálatos volt Méhes Lacival együtt dolgozni, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is olyan hangulatban, olyan emberi közegben zajlottak a próbák, amellyel azóta is csak ritkán találkozom.

- Hogyan jött a szinkronnal való kapcsolat?
- Dolgoztunk a főiskola alatt a rádióban, a Rockszínházból elmentünk tömegezni, szerintem mindenkinek így kell kezdeni. Sok fiatal, kezdő kolléga gondolja úgy, hogy 1-2 év után már mindent tud, és már kéri, hogy ne hívják tömegezni. Én az a szerencsés vagyok, aki úgy választódott ki a tömegezésből, hogy nem kellett azt mondanom, hogy többet nem jövök. Egyre nagyobb szerepeket kaptam. Egy tömegezés alkalmával kaptam 1-2 tekercset, aztán ugyanez a szereplő a következő részben már több jelenetben szerepelt, míg végül ő lett a főszereplő.

- Emellett színházban is játszottál?
- Voltak szabadúszó éveim, az Operett Színháznál leépítés áldozata lettem. Rövid ideig játszottam a Vígszínház Játszd Újra Sam! előadásában, a Cyrano-ban. Az Arizona Színházban a Királyasszony lovagjában. Emellett a Rock Színház megszűnt. Szinetár Miklós volt akkoriban az Operettszínház igazgatója, aki a Rockszínház társulatát beemelte a színházba és létrehozott egy musical szekciót. Így került rá a Nyomorultak is a palettára. 2008-ig voltam ott, musicalekben, rockoperákban dolgoztunk. Egy operettben szerepeltem, a Mágnás Miskában, melyet Verebes István rendezett. Volt benne egy grófnő, akinek konkrétan 1 mondatos szerepe volt a szövegkönyv szerint. A kolléganőm, akit eredetileg felkértek erre a szerepre, az olvasópróbán felállt és közölte, hogy nem vállalja. Verebes István ott állt tanácstalanul, bizonytalan volt abban, hogy kire ossza ezt a nyúlfarknyi szerepet, mert annyira nem ismerte az ottani színészeket. A rendezőasszisztens megkérdezte, hogy nem játszhatná el ezt a szerepet Makay Andrea? Erre azt válaszolta Verebes, hogy a Makay Andrea nem egy egymondatos színésznő.  Ez életem egyik legnagyobb dicsérete volt. Miután elvállaltam a szerepet, Verebes azzal lepett meg, hogy egy egész jelenetet írt számomra a darabban. Dramaturgiailag úgy megszerkesztette, hogy kicsúcsosította azt a jelenetet, és ezáltal mindenkit jó helyzetbe hozott.

- Nagyon sok filmben hallhatunk. Sokszor szebbé és jobbá tudjátok tenni, életet tudtok lehelni egy-egy szappanoperába, ami nem kis feladat.
- Valamitől én bekerültem egy skatulyába, valamiért én színesbőrűeket nyerek, úgy gondolják, hogy a hangom erre való. Ezzel nincs semmi bajom, ez egy más hangvételt igényel. Nagyon szeretek szinkronizálni. Ad egyfajta kötöttséget, de ugyanakkor szabadságot is.

Az életem értelmei egy sitcomedy

- Van e kedvenc szinkronszereped? Az életem értelmeiben annyira nagyszerű voltál, hogy fel sem lehetett ismerni.
- Az életem értelmei egy sitcomedy. Nézőként is nagyon szeretem, színészként imádom, bár nagyon nehéz szinkronizálni. Pörgős műfaj, az amerikaiak nagyon értenek ehhez. A másik kedvencem a Joey. Mindenképpen szeretném megemlíteni Juhász Anna szinkronrendező nevét, aki felkínálta számomra a “Macska a forró bádogtetőn” című film főszereplőjének ( Liz Taylor) magyar hangalakítását. Paul Newman-t Kautzky Armand kapta. Nagyon megkínlódtam vele, mert az a szerep nem én vagyok. Taylor más habitusú, más hangvételű nő. Anna nagyon hitt bennem. Vért izzadtam a filmmel, de úgy érzem, jól sikerült. Anna nyújtotta számomra-  szinkronvonalon-  a legnagyobb meglepetéseket.

- Kikkel szeretsz együtt dolgozni?
- Kevés olyan rendező van, aki elmondja, hogy miről szól a film, és miről szól a te szereped. Bemész, odaállsz és felolvasod a szöveget. Nem instruálnak, teljesen magadra kell hagyatkoznod. Sokszor próba sincs, egyből felvétel van. Régen teljesen más szokások voltak. Ez már nem alkotómunka, kicsit gyár-ízű lett. Sok új rendező jön, aki elfelejti a filmet megrendezni. Ennek a gyors tempó, az időhiány is oka.

- Mennyire ad szabadságot egy szinkronrendező a színésznek?
- Az a jó, ha nem sokat, mert akkor van gazdája az egésznek. Ha én vagyok a gazdája, akkor ott már baj van. Nem akarok senkit megbántani, ezért nem mondok neveket.

- Mi a véleményed a mostanában divatossá vált szinkronszínész-képző tanfolyamokról?
- Tisztelet a kivételnek, inkább a pénzre mennek ezek az iskolák. Talán ha 5 nevet tudok mondani, akik egy ilyen iskola elvégzése után el tudtak helyezkedni a szakmában.

- Beszélnél pár szót a családodról?
- Apukám 2010-ben ment nyugdíjba a Soproni Petőfi  Színházból. 2011-ben még játszotta Márai: “A gyertyák csonkig égnek” című színművének főszerepét. Csodáltam, hogy a többszáz oldalas szövegkönyvet meg tudta tanulni. Ez volt az első találkozásom a mű színpadi változatával. Szobaszínház formájában adták elő. Lenyűgöző volt, hogy 76 évesen képes volt erre. Ez egy igazi hattyúdal volt számára. 80 évesen néha még szinkronizált, ma már nem. Amíg dolgozott, gyakran mondtam neki, hogy évtizedeken keresztül egy öttagú családért húzta az igát, próbáljon lefékezni, de nem tudott. Most éppen abban éli ki magát, hogy egy könyv kiadására készül. Karikatúrákat rajzol, több alkalommal is volt már kiállítása. Az a vágya, hogy egy olyan könyvet hozzon napvilágra, melyben a rajzokon szereplő színészekről sztorik is megjelennének. Emellett a MASZK újságnak is rendszeresen ír. Anyukám 80 felett is fenn áll a gáton. Egy kétgenerációs házban lakunk együtt, de mégis külön, süt-főz nekem és az unokáinak, ellátja a macskát és a két kutyát. Megdöbbentő, de még az egykori óvodástársait is felismeri az utcán. Nagylányom, Sára, örökölte édesapám rajztehetségét. A Barcsay Rajziskolába járt előkészítőre. Kisebbik gyermekem, Barnabás biztos hogy színpad közelében lesz. Nem érzi jól magát, csak ha az asztali lámpa is az arcába világít. Egy zseniális pasi, nem könnyű eset. Minden gyermekhez megvan a hozzá vezető út, Sárához már tudom az utat, a kicsihez még mindig nem tudom 100 %-ig. Őt még tanulom.

Szöveg: Lőrincz Andrea
Fotó: Kriston Erika

[2015.03.02.]