Az idén 10 éves Dirty Slippers zenekar nagyszabású turnéja mellett idén már másodjára jelentkezik új dallal.
A Hableány, egy friss, harmónikás, igazi nyári, slágergyanús dal, melyet május 3-án mutatott be a Petőfi Rádió, a hónap első hetében pedig valamennyi magyar, vajdasági és erdélyi rádió műsorára tűzi.
A dal több szempontból is különleges a fiúk számára, éppen ezért, nagy reményeket fűznek hozzá.
A kellemes harmónika szólam Lobó-Szalóky Lázár, énekes-gitáros nagyapjának, több, mint 40 éves tangóharmonikájának köszönhető, a szövegében a bulizós téma pedig a zenekar Balaton iránti szerelmét tolmácsolja a közönség felé.
A Hableányhoz a nyár elején a tervek szerint videoklip is készül.
Megérkezett a Dirty Slippers új dala. Hallgatni szabad.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.