Lajkó Félix bámulatos bölcs főnixi átalakulása

A muzsikusnak és együttműködő partnereinek a POSZT kísérőprogram keretében „Most jöttem” című  albumát hallgathattuk nemrég a pécsi Kodály Központban, nem kis örömünkre. 

Hirtelen jött ez a program, nem készültem rá, hogy aznap este még koncertre megyek és tartottam is tőle, hiszen régóta nem hallottam élőben Lajkó Félix muzsikáját. Régről kopott élményeim szerint disszonáns, de megkapó.

Ott marasztaló, semmihez nem hasonlítható és „nemtudom hovarakni” zenét játszó zseniális fenegyerek szárnyalásai voltak az emlékezetemben. Amíg ezek a régebbi emlékek egy vibráló, már-már kapkodó és igen magasba vágyó madárt juttattak az eszembe, addig a mostani koncerten rácsodálkoztam valami bámulatos bölcs főnixi átalakulásra.

Tele volt a játék harmóniával, örömben-bánatban is elfogadással, együtt rezgéssel, ugyanúgy a többiekkel, mint ahogy a közönséggel. Szó most sem esett, csak annyi, ami a népdalokat gyönyörűen közvetítő lányok ajkáról áradt bele a teremben ülőkbe. Hihetetlen profi volt a csapat és jól éreztük magunkat attól, hogy ők is.

A koncert az elejétől kezdve a végéig lekötött és változatos érzéseket mutatott nekem. Csodálatosan komponált volt számomra a dalok íve, mélysége és egymásutánisága. A hegedűn és citerán az elképesztő virtuozitás szerényen mutatta meg művészetét és a többiek játékát is, le a kalappal előttük.

A folk témákat szerettük és a már igen nagyon korán táncra is perdültünk volna. A közönség hazamenni sem akart, a művészek háromszor (vagy többször is) visszajöttek a színpadra, érthető, ahogy felbuzdult mindenki a dallamokkal a fülében. Gyertek még ilyen szépségekkel, Pécs hálás és köszöni.

– Jáger Eszter –
Fotó: Takács Miklós

[2016.06.20.]