A Hahó Együttes gyerekeknek szóló dalai, saját szerzeményei mellett frontemberükkel, Kardos-Horváth Jánossal ismert kortárs hazai előadók dalaiból válogatva gyerekbarát szövegűvé varázsolja a dalokat, melyeket az eredeti énekessel együtt ad elő. Ennek első komoly állomása a Honeybeast Legnagyobb hős című slágere, amelyből Jánosnak köszönhetően lett Apa a legnagyobb hős, amit Tarján Zsófival közösen rögzítettek és már a videóklip is elkészült hozzá.
“Ez a klip szerintem olyan, hogy a legborongósabb napon is mosolyt tud fakasztani. Vicces, aranyos és jók a vizuális megoldások benne! Örülök, hogy részese lehettem ennek a projektnek! Ajánlom mindenkinek korosztálytól függetlenül” – mondta el Tarján Zsófi.
Az eredeti dal szerzője, a honeybeastes Bencsik-Kovács Zoltán szerint “az eredeti dal egyáltalán nem gyerekeknek való, mégis sok gyereknek a kedvence lett, talán a királyos/királynős metafora meg a fülbemászó dallam miatt. Remek ötlet csinálni egy olyan változatot, amely kifejezetten nekik szól. János dalait nagyon szeretem, a szövegei pedig kifejezetten nagy hatással voltak rám mindig is. A lehető legjobb kézbe került a projekt.”
Kardos-Horváth János, a Hahó Együttes énekese az alábbiakat mondta a dalról: „A gyerek első szuperhőse szerintem mindig az apukája vagy az anyukája, kicsit talán az apukája jobban. Ezért apukák bátran csináljanak nagy kalandokat a gyerekekkel. Sokszor azt hisszük, hogy egy rajzfilm nagy élmény, de egy egyszerű kemping vagy túrázás mindennél nagyobb dolog és az apukák fontos feladata, hogy kalandokat és élményeket adjanak a gyerekeinek. Mostanában nagyon sok az elvált szülő, s elvált apukaként én is nagyon sokat pörgök a gyerekekkel, s azon vagyok, hogy a fentieket is megadjam nekik. S hogy akkor ki a nagyobb hős, apa vagy anya? Természetesen ez egy költői kérdés, nem lehet eldönteni. Így, ketten együtt a legnagyobb hősök a világon.”
A Hahó Együttes új gyereklemeze, Rózsi néni, sok a szatyor! címmel, 13 friss szerzeménnyel a közelmúltban jelent meg s már be is szerezhető.
– zene.hu –
[2016.07.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.