December 12-én ad koncertet a Tüskecsarnokban a Within Tempatation. A holland szimfonikus metálzenekar új albuma 2019 február 1-én jelenik meg Resist címmel.
A februárban megjelenő új Within Temptation albumról már három dal is felkerült a zenekar hivatalos You Tube csatornájára. Elsőként a The Reckoning című dal, szöveges videója jelent meg a készülő lemezről, amit Sharon den Adel Jacoby Shaddix-szel (Papa Roch) közösem énekel. Pár nappal később elkészült a felvétel klipje is, amit azóta már több, mint három millióan láttak.
A második szerzemény az új lemezről, ami napvilágot látott a Raise Your Banner volt. Hasonló konstrukcióban, először csak szöveggel, majd pár napja elkészült a képi anyag is. Ebben a dalban Anders Fridén (In Flames) a közreműködő.
Ez a két új dal már biztosan elhangzik a Tüskecsarnokban a bő másfél órás koncerten. Aki még nem tudja a szöveget, a videókból könnyen megtanulhatja.
A harmadik dal, ami már szintén felkerült a közösségi megosztó oldalra a Firelight, amiben Jasper Steverlinck (Arid) hallható Sharon mellett.
Az turné eddigi setlistjei alapján ez ugyan nem, de másik három új szerzemény szintén felcsendül a koncerten.
Az új album merőben más hangzásvilágú, mint az eddig megjelent Within Temptation lemezek. Súlyosabb, sötétebb témájú dalok, nagy ívű szerzemények jellemzik.
Senki ne essen kétségbe, aki a régebbi számokat szeretné élőben hallani, mert azokból is lesz bőven. Olyan nagy slágerekre is lehet majd tombolni, mint pl. a Shot In The Dark vagy a Paradise.
A Beyond The Black lesz a Within Temtation előzenakara. A német power metál zenekar 2014-ben alakult. 2015 és 2016 februárjában is megjelent egy – egy lemezük, majd 2016 júliusában csak Jennifer Haben marad a zenekarban. Azóta újraépítette a formációt és idén augusztusban új albummal tértek vissza.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.