"Kicsit magamat is meg akartam lepni" - interjú Juhász Attilával
2016-ban megjelent első, What If I Could című szólólemeze után újabb albummal jelentkezett Juhász Attila „Jack” zongorista. A Serendipity címet viselő CD ezúttal is bővelkedik érzelmekben, a jazz, a pop és a klasszikus zene elemeit is vegyítő alkotás azonban már élő dobbal és egy dal erejéig énekkel is kiegészült. A Serendipity születésének körülményeiről az alkotóval beszélgettünk – interjú Juhász Attila Jack-kel
Miért kapta a lemez a Serendipity címet?
A Hiding Place című dal nagyon nehezen érte el a végleges formáját. Próbálkoztam mindenhogy, de egyszerűen nem tetszett a dal. A menyasszonyom, Bakó Kriszti egyik alkalommal meghallgatta és azt mondta, hogy ebbe – az egyébként nagyon zaklatott nótába – jó lenne egy nyugodtabb fejezet. Mint amikor üldözik az embert és végre van egy perce, hogy egy bokor mögött kifújja magát. Nagyjából lemodelleztem a dolgot és találomra eltoltam a témát, hogy legyen majd valamennyi helye ennek a résznek. Leültem, elkezdtem játszani egy nyugodtabb témát és egyszer csak úgy éreztem, hogy szerintem most már elég. Abban a pillanatban, ahogy befejeztem, visszatért – az egyébként találomra odébb tolt – zaklatott téma. Ettől először körülbelül belém állt a szívgörcs, aztán végül úgy hagytam és egy szerencsés véletlennek tituláltam.
Később, amikor vittem ki az öcsémet a reptérre és hallgattuk a lemezt, elmeséltem neki a történetet. Ő mondta, hogy létezik erre egy remek kifejezés, a Serendipity. A szó eredete egy novellára vezethető vissza, amely Serendip városban játszódik. A három királyfi elindul szerencsét próbálni és csupa olyan szerencsés dologra találnak, amit egyébként nem kerestek.
Az egész albumra jellemző, hogy véletlenszerűen alakultak a dalok, úgy éreztem, hogy tökéletesen ráillik a lemezre.
Tervben volt az új lemez, vagy az összegyűlt ötletek inspirálták?
Ez is, az is. Nagyon sokszor van olyan, hogy reggel felkelek és csak úgy elkezdek zongorázni. Ilyenkor, ha van egy olyan ötlet, ami megtetszik, azt gyorsan felveszem telefonnal, hogy később tudjak dolgozni vele. Gyűltek az ötletek szépen.
Másrészről pedig pályáztam az NKA-nál lemezkiadásra. Ez egy nagyon jól működő dolog, sok barátomnak jelent meg így lemeze. A pályázatnak két része van: egy alkotói és egy megvalósítási folyamat. Az alkotói részben az ember megírja a dalokat, amiket demoanyag, vagy kotta formájában határidőre le kell adni. Ezeket a dolgokat gyakran hagyom az utolsó pillanatra, aminek a vége mindig kapkodás. Ennek viszont hatalmas előnye, hogy az ember nem gondolkozik túl sokat fölöslegesen, hanem hagyja, hogy csak úgy „kijöjjenek” belőle a dolgok.
Tudsz ugyanúgy szeretni egy dalt, amit a határidő közelsége ösztönöz, mint egy olyat, ami csak úgy szívből jön?
Nyilván nem, de az a szerencsés helyzet adódott, hogy valahogy a határidő közeledése engem inspirált. Úgy érzem, hogy végig nagyon ihletett állapotban voltam. Érzem a különbséget a kikínlódott és a „kiszaladt” zenék között, de ezen a lemezen mindegyik kiszaladt. Voltak régi ötleteim, amiket elővettem és kidolgoztam, de sok olyan rész van a lemezen, ami teljesen improvizatív. Nyilván, ha leülök játszani és azt érzem, hogy valamiért nagyon nem megy, akkor nem erőltetem. De szerencsére most egyáltalán nem volt ilyen helyzet.
Hogyan lesz az ötletből dal?
Meghallgatom a felvett ötleteimet. Ezeknek nem mindegyike fog tetszeni, de ha mondjuk a felében látok lehetőséget, az már jó. Ilyenkor először feljátszom a zongoraszólamot – ami többnyire a fő téma - , aztán elkezdek gondolkozni azon, hogy ennek milyen lüktetése legyen. Kitalálom a groove-ot, a dobszólamot, a bőgőt.
Az előző lemezeden Piri Béla bőgőzött, Dennert Árpád szaxofonozott, de voltak más vendégművészeid is. A Serendipity ezzel szemben élő dobot kapott, egy dal pedig énekkel egészül ki.
A három alaphangszer a dob, a bőgő és a zongora, de a bőgőt ezen a lemezen én játszottam fel. Ennek az oka egyrészt az, hogy pontosan tudtam, mit akarok hallani, másrészt pedig szándékosan kerestem valamilyen új irányt, ami még korábban nem volt.
Az előző lemezem eklektikusabb és poposabb, nem ennyire jazzes és szabad. Ott elég volt az a dobszólam, amit én kitaláltam, itt viszont szükség volt a kreativitásra és az élő hangra is. Bár a szólamot most is megírtam, azt Tiba Sanyi barátom játszotta fel. Szerettem volna, ha Sanyi hozzáteszi az ő részét, amihez ő sokkal jobban ért, hiszen a szólókon kívül is sok olyan rész volt, ahol az ő saját ötleteire is szükség volt. Nagyon sokat tett hozzá a dalok végleges formájához, sokszor vicceltünk is azzal, hogy lassan duó lemez lesz. De hálás vagyok Sallai Tibor barátomnak is, aki a lemezt keverte és masterelte. Ő az, akinek ez a hangkép köszönhető, amit én például imádok.
Alapvetően érezhető a lemezeiden, hogy kétféle irányt képviselnek a dalok. Az egyik a nagyon letisztult és pozitív, a másik pedig a vadabb, fúziósabb rész. Mennyire jellemző Rád ez a kettősség?
Hangulatfüggő. Az előző lemez szerintem még kaotikusabb, bár ott szándékosan úgy is raktam össze a sorrendet, hogy nagyok legyenek a kontrasztok. Szeretem, amikor egyik hangulatból a másikba csapok át. Emberileg amúgy szerintem nem vagyok ennyire ingadozó, inkább a pozitív dolgokat tartom szem előtt, de természetesen ez a „csapongás” is a személyiségem része.
Hogy foglalnád össze a változást az előző lemezhez képest?
Szerintem sokkal egységesebb lemez lett. Már az előző lemezen is volt pár dal, amit később a SAB-Zone nevű zenekarunkkal játszottunk, most pedig az egészet olyan szándékkal írtam, hogy akár el tudjuk játszani majd egy koncerten. Gyakorlatilag írhattam volna egyből egy SAB-Zone lemezt is.
Mi az, ami benned változott az előző lemezhez képest?
Rengeteg dolog változott körülöttem, sokkal stabilabb lettem. Kriszti egy nagyon érzékeny zenész, aki – amellett, hogy nagyon kritikus – nagyon inspirál. Sokat segített az alkotói folyamatban, sőt az utolsó dalban ő énekel. Amikor pályáztam a lemezkészítésre, előre le kellett adni a dalok címét és hosszúságát úgy, hogy gyakorlatilag még egy hang nem volt készen az albumból. Később sokszor merítettem a közös élményeinkből az alkotás során. Így készült pl a Hedgehog (Sündisznó) című dal is.
Tehát zeneszerzés közben emlékképekből építkezel?
Velem viszonylag gyakran előfordul, hogy egy elképzelt videóklip megy a fejemben és arra játszom. A „süninél” (Hedgehog című dal – a szerk.) például egyértelműen ment a film a fejemben, ahogyan a kis sündisznó bóklászik az avarban. Ilyenkor mintha egy rajzfilmet néznék. Ideális lenne, ha egyszer tudnék csináltatni egy olyan klipet, mint amit én elképzeltem.
Biztos vagyok benne, hogy tervezel következő lemezt. Van már koncepció?
Olyannyira nincs, hogy erre sem nagyon volt. Nem fogalmazódott meg bennem, hogy „na most írok egy lemezt”. Nyilván részben tudatosan alakítottam így a dolgot. Ez a tudatosság most azt súgja, hogy a következő egy kicsit talán elektronikusabb irány lesz, de ezt nem tudnám biztosra állítani. Az az igazság, hogy amit most csinálok, az az igazi világom.
Milyen helyet foglal el az életedben a saját alkotás?
Nem tudnék rangsorolni, de ez egy nagyon fontos mérföldkő. Nagyon büszke vagyok a lemezre különösen úgy, hogy nem volt igazán időm ezzel foglalkozni. Lopott fél óráim voltak arra, hogy haladjak a dalokkal. Ihletem szerencsére van, szóval ha leülök dolgozni, akkor a legtöbb esetben jutok valamire.
Van olyan, hogy valamit késznek érzel, vagy csak a határidők miatt adod le a dalokat?
Ez jó kérdés. Szokták mondani, hogy egy alkotást be lehet fejezni, de elkészülni sosem lehet vele. Nem igazán szoktam a saját zenémet hallgatni, de bevallom, ezt többször is meghallgatom. Ilyenkor általában meg szoktak fogalmazódni bennem kifogások, vagy észrevételek, de most kevesebb ilyen van. Sok dolgot lehetne másképpen csinálni, de pont az a spontaneitás adja a szépségét, amivel készült. Tele van olyan spontán dologgal, ami nem így szólna, ha megterveztem volna. Kicsit magamat is meg akartam lepni és sikerült. Néha rácsodálkozom, hogy miket játszottam.
Milyenek a visszajelzések?
Hála az égnek nagyon jók. Olyan szakmabeli emberek is többen gratuláltak, akiket nagyon nagyra tartok. Különösen jól esik a dicséret azoktól az emberektől, akikről tudom, hogy megmondják, ha valami nem tetszik nekik. Amikor ők mondják, hogy szeretik a lemezt, akkor megnyugszom.
Ha választhatnál egy dolgot, amit szeretnél csinálni, mi lenne?
Alvás :)
Jogos. Úgy értem, a számtalan produkció közül, amelyikben játszol. Melyik a szíved csücske?
A saját lemez az egyik. De nagyon szívesen csinálnám például a Krisztivel közös zongora-ének duó projektünket is, amiben az ő dalait játszuk.
Nehéz lenne egyet kiválasztani, mert mindegyik produkciót szeretem. Tulajdonképpen ez az oka annak, hogy ennyi helyen játszom; nagyon szeretem ezt a fajta sokoldalúságot. Nagyon szomorú lennék, ha nem játszhatnék szving muzsikát a Budapest Jazz Orchestrával, de ha leülök alkotni, akkor egy ilyen lemez születik.
Melyik a nagyobb kihívás?
Mindegyik ugyanolyan kihívás. Nem érzem úgy, hogy bármi derogálna. Lehet, hogy egy pop formáció koncertjére nem készülök annyit, mint a jazz kvartett bulijára, de én akkor is ugyanúgy odateszem magam, nincs különbség.
Fontos, hogy középpontban is legyél?
Nem vágyom rivaldafényre. Én szeretek a háttérben zenélgetni, de természetesen nagyon büszke vagyok az elismerésekre. Két évvel ezelőtt az Óbudai Danubia Zenekarral volt lehetőségem koncertezni a Zeneakadémián, ahol hatalmas tapssal jutalmazott a közönség. Fantasztikus érzés volt. De voltak sikereink a Juhász Attila Jazz Quartettel is, amit a szuper zenék mellett emberileg is nagyon szerettem, szeretek.
Van olyan szakmai sikered, amit ki tudnál emelni?
Nagyon sok szép emlékem van, de az egyik legmeghatározóbb feltétlen a már korábban is említett Óbudai Danubia Zenekarral közös koncertünk. Számomra a Zeneakadémia amúgy is egy szentély. Emlékszem, amikor jazz tanszakos voltam, gyakran belógtam az Akadémiára gyakorolni (a jazz-tanszak oktatási épülete másik helyszínen volt), ami hatalmas élmény volt. A jazz-tanszak akkoriban nagyon gyerekcipőben járt, ehhez képest a Zeneakadémia egy csodálatos épület volt, professzionális hangszerekkel, ahová öröm volt belépni. Többször játszottam ott korábban is, de életre szóló élmény volt ott szólistának lenni.
Hol találkozhatunk Veled mostanában?
A lemez már elérhető a legtöbb népszerű platformon, egyelőre konkrét tervek ezen kívül még nincsenek. Jó lenne később a SAB-Zone-nal eljátszani a lemez anyagát koncerteken, de tartok tőle, hogy ezt a közeljövőben nem lesz könnyű megvalósítani. Addig marad az online zenehallgatás és a zeneszerzés. Ki tudja? Talán most lesz időnk új dalokat írni.
Hírek
