A fiatal tehetség, Pál Péter új dala népzenei motívumokra épít
Egyre több magyar zenész tér vissza a népzenei alapokhoz, legyen szó szövegről, dallamvilágról vagy hangszerelésről. Olyan befutott előadók dalai mellett, mint Pápai Joci vagy Caramel, a fiatalabb művészek munkásságában is gyakrabban jelennek meg népi motívumok. Néhány évvel ezelőtt a Bagossy Brothers Company lépett színre elsöprő sikerrel. Az azóta tartó töretlen rajongás a stílusuk iránt jelzi, a fiatalság nyitott a népzenei elemekre. A sort egy friss, úttörő tehetség, a Petőfi Rádió díjazottja, a még mindössze 22 éves Pál Péter folytatja.
Pál Péter a szlovéniai Lendváról származik. 2017-ben költözött Magyarországra, jelenleg színésznek tanul a Szent István Egyetem Művészeti karán. Az elmúlt években több saját dalt szerzett, amelyekben a pop alap keveredik hip-hop, trap és magyar népzenei elemekkel eklektikus, egyedi módon. A nagyközönség 2019-ben ismerhette meg tehetségét a Lángok című dala révén, amellyel elnyerte a Petőfi Rádió „Saját zenéd” díját. Lelkesedése ezzel csak tovább fokozódott, az elkövetkező hónapokban bemutatta többek között az Altató és a Július című dalát.
Idén szeptemberben ismét új alkotással rukkolt elő, megjelent a Hogyha lejönnél című dala valamint a hozzá tartozó, utalásokban és kreatív képekben bővelkedő klipje, amelyben már egészen spirituális mélységekig alámerülve mutatja be a mindent elsöprő szerelmi vágyat. A felvételeken két fiatal összetalálkozásának történetét követhetjük végig, akik úgy érzik, hogy valahol, valamilyen időben már találkoztak egymással. Az udvarlási időszak misztikus távlatokat kap, nemcsak két test, két lélek és két emlékezet fonódik össze.
„A dalt elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a modern hangzásvilág népi elemekkel való keveredését, és kíváncsiak egy szerelmi vallomásra, egy romantikus történetre, amit rendhagyó módon mesélünk el” – fogalmazza meg Pál Péter, aki a klipben szereplőtársaként a magánéletében is mellette álló hölggyel igazán személyes, egyedi hangulatú felvételeket készített el.
Pál Péter emellett azt is elmondta, hogy idén további két új, modern hangzásvilágú dal megosztását tervezi a magyar közönséggel.
[2020.09.28.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.