Szárnyaló Fehér Holló - Horváth Tamás tízedik jubileumi telt házas Budapest Park koncertjén jártunk
Tízedik jubileumi telt házas Budapest Park buliját tartotta Horváth Tamás június 27-én Budapest legnagyobb szabadtéri koncerthelyszínén.
Csoda történt itt ezen az estén a Parkban, Tomi tényleg megható, vidám táncos bulit hozott nekünk. Két órán át egy időutazáson vettünk részt, ahol az ő kis világába kalauzolt el bennünket.
Az estét Yamina melegítette be nekünk, aki háromszor is elnyerte az év DJ-je címet (2018, 2021, 2022-ben).
Hangulatos szettel készült, legalábbis gyerek és kamaszkorom legnagyobb slágereit hallhattuk újra keverve, mai slágerekkel variálva, amik szintén a kedvenceimből lettek válogatva, így hamar elrepült az idő Tomi kezdéséig.
Két dal erejéig a Megasztárból megismert Tóth Abigél is vendégeskedett Tomi előtt.
Nyolc órakor elkezdődtek az első taktusok, a Park közönsége fülsüketítő sikításban és üdvrivalgásban tört ki.
A színpadon Horváth Tamás és zenekara.
A műsor tematikáját alapvetően Tomi öt epizódra osztotta.
A színpad kifutója egy 10-es számot formált, utalva a jubileumi tízedik Parkos bulira.
Legjobban szemből, illetve felülnézetből a teraszokról látszott ez a szimbolikus színpad elem.
A kivetítőn Tomi virtuális „Az én 10-ik Parkom” kötetében - könyvében felcsapódott az első fejezet: A kezdetek
Álarcos táncosok lepték el a színpadot, miközben egy kisfiú szaladgált a jelenet szerint riadtan a „lidércek” elöl, amik a saját félelmei voltak. Az egyik álarcos, köpenyes szépen lassan a kisfiú mögé sétált, majd hirtelen ledobta álarcát és köpenyét, Tomi volt az. Magához ölelte a kisfiút, aki az ő gyerekkori énjének jelképe volt (én így értelmeztem). Igen, megcsinálta. Legyőzte démonait, félelmeit, és elérte álmait, sok munkával, aminek a gyümölcsét most aratja.
A kivetítőn a fejezetek között Tomi faluja elevenedett meg.
Ezzel kezdetét is vette a koncert, a „Tolna felé” dallal. Miután „Felhők felett” szálltunk egy dal erejéig, majd „(Egyszer) szeret, (egyszer) nem „szeretetet játszottunk, döntöttünk, és megadtuk a választ... a dal végén „Szeretünk Tomi” lapok emelkedtek a magasba a Park teljes széltében hosszában, megható pillanat volt.
Minden dalt együtt énekeltünk Tomival, a koncert teljes két órás terjedelmében, egészen a Park legvégén is üvöltve énekelt mindenki.
Fontos még megjegyezni (manapság), hogy Tomi koncertjein MINDEN hangszer és MINDEN énekhang ÉLŐ, a gitártól a dobokon át a billentyűkig, még a hegedű is, ami néhány dalában megszólal, az is élőben, hegedűs által szólal meg a koncertjein.
Tomi hangja is végig hibátlan volt, nem tudom, hogy bírja szusszal, végig rohangálta, táncolta a két órát, és közben végig kristály tisztán énekelt.
Ráadásul az a szokása Tominak, hogy a tempósabb dalait élőben még gyorsabb verzióban hangszereli át, a végére nekem sem maradt se lábam, se derekam a sok tánctól és ugrálástól.
A virtuális könyv lapok a koncert teljes hossza alatt felbukkantak bizonyos időközönként a dalok közben.
Máris következett a második fejezet Tomi könyvében: Love Story
Ebben az epizódban azon slágerek szólaltak meg, amiket Tomi a feleségének, Péterfi Andinak írt, és az ő szerelmük történetét mesélik el részben, mint az „Emlékszem még Júliusra” és a „Beléd estem” (kedvenc dalaim bytheway).
Máris a harmadik fejezetnél tartunk: Mulat a Park
Itt Balázs Andika vezette fel a következő dalt, ami nem más volt, mint a „Babám”. Legkedvesebb dalom, ráadásul a vége egybe gyúrva a másik kedvenc dalommal a „Fekete Rigóval”.
Itt hét percen keresztül táncolhattunk. A színpadot néptáncosok lepték el, és elképesztő koreográfiával készültek, imádtam minden pillanatot, nem győztem kapkodni a fejem, hogy melyik táncost figyeljem éppen. A néptáncot mindemellett modern táncelemekkel is keverték, nem is akármilyen akrobatikus mutatványokkal tarkítva. Az összhang pedig tökéletes volt, másodpercre pontosan egyszerre mozogtak, lendültek a bokák, pördültek a szoknyák.
Jut eszembe, az természetes szinte, hogy minden második dalnál a zene ritmusára láng csóvák lobbantak, és bizonyos időközönként konfettivel is megszórtak minket. Magam részéről eleve mindkettővel megvehető vagyok, de itt még ezek is precíz pontosan illeszkedve a műsorhoz, ki voltak számolva. „Tiszta szívvel” táncoltuk végig ezt a fejezetet is, Tomi gitárosa nem mellesleg olyan gitár szólókat kanyarított közben, hogy rock koncerten is simán megállná a helyét. Tomi minden egyes stábtagnak egyesével köszönetet mondott a munkájukért, emellett üdvözölte a zenekar minden egyes tagját, megköszönve nekik is a munkájukat. Valamint természetesen a legnagyobb köszönetet feleségének, Péterfi Andikának mondta, aki töretlenül támogatja több mint egy évtizede a legnehezebb időszakban is, kapcsolatuk, házasságuk példaértékű. Itt már a negyedik fejezetnél járunk ám közben: Voltunk, vagyunk, leszünk
Az „Egyedül megyek tovább” dalnál bevilágítottuk a Parkot mobiltelefonjaink vakuival, csillagos égbolttá változtatva a nézőteret.
Tomi háromszor is átöltözött az este folyamán, az adott fejezetekhez igazítva a szettjét is.
Máris elérkeztünk Tomi ötödik fejezetéhez: Száll a fehér holló
Következett az este leglátványosabb eleme, és Fonogram díjazott dala a Kowa-val írt „Fehér Holló”.
Itt a kivetítőn egy hatalmas fehér holló libbentette meg szárnyait 3D-ben, miközben Tomi már átöltözve fehér szettben (92-es mezben, utalva születési évére) felrohant a színpadra. Derekán kantár volt, sejtettem én, hogy itt készült valamivel, és funkciója is lesz a szettnek. Nem is akármivel készült.
A refrén taktusaira Tomi szó szerint a levegőbe emelkedett, és ott énekelt nekünk tovább kitárt szárnyakkal a közönség felett. Közben egy kis konfettit is kaptunk ismét, ez volt az egyik leglátványosabb eleme a shownak, világsztárok sem csinálják ezt precízebben és jobban.
A végén pedig „Táncolt velünk a világ” a „Meggyfa” árnyékában, miközben a „Cinege” is kiszabadult kalitkájából.
Majd öt perces vastapssal sikítással és üdvrivalgással tapsoltuk vissza Tomit még a ráadás „Epilógus” után is pár percre, ahol „acapella” énekelt velünk egy kis „medley” válogatást pár dalából összegyúrva spontán, így búcsúzott el tőlünk még egyszer (harmadszor) megköszönve a figyelmet.
Bár nem akartuk, hogy vége legyen az estének, de szinte elrepült ez a két óra Tomival, ünnepi jubileumi teltházas koncertnek lehettünk részesei, még most is mosolygok, ha bármelyik pillanata eszembe jut a bulinak.
Köszönjük Horváth Tominak és csapatának ezt az ünnepi estét a Budapest Parkban! Remélem, még legalább harminc Parkot töltünk meg Tomival.
Addig is a nyári turné következő állomásain el lehet csípni őt, amelyek dátumait Tomi Facebook oldalán az események fül alatt találhattok.
Balázs Adrienn
Videók
Setlist
Horváth Tamás - Az én 10. Parkom
Első Fejezet:
Kezdetek
1. Tolna felé
2. Őszinte vallomás/Ebből nem kérek többé/Vége
3. Felhők felett
4. Akarlak Téged
5. Egyszer szeret egyszer nem
Második fejezet:
Lovestory
6. Két bolond a világ ellen/Ott leszek veled
7. Emlékszem még Júliusra
8. Beléd estem
9. Ne hazudj/ Orchidea/Legyél az
Harmadik fejezet:
Mulat a Park
10. Babám/Fekete Rigó
11. Szőlősbe/Őt csókolod
12. Tiszánál
13. Tiszta szívvel
Negyedik fejezet:
Voltunk, vagyunk, leszünk
14. Egyedül megyek tovább
15. Meztelen
16. Hányszor
Ötödik fejezet:
Száll a Fehér Holló
17. Fehér Holló
18. Meggyfa
19. Táncol velem a világ
Epilógus
Cinege
[2025.07.06.]