Jön az ezredik Depresszió koncert - új klip és lemezbemutató turné
Tavaly novemberben jelent meg a zenekar 10. nagylemeze Vissza a Földre címmel, ami több hétig vezette a Mahasz listát. Az albumot nyitó Végre című dalhoz készült el a Depresszió legfrissebb videoklipje. A dalszöveghez illeszkedve („...A tél elenged engem”) a meteorológiai és naptári tavasz első napján, március 1-jén jelent meg a kisfilm.
Halász Ferenc énekes / gitáros a klipről: „A dalban lévő lendületet és energiát szerettük volna vizuálisan is megerősíteni, ez pedig a koncertjeinken amúgy is adott. A Pixel Film főnökével, Tokay Péterrel már régóta dolgozunk együtt, és sok éve közeli barátok is vagyunk, tehát jól ismer minket. Így ez a videó a mi meglátásunk szerint nem csak egy egyszerű koncertklip lett. Ez Peti kisfilmje rólunk, ahogyan ő lát minket, valamint azokat az embereket és hangulati elemeket, amik egy koncerten körülvesznek minket. Az volt a koncepciója, hogy mivel már sok szép snittel megtűzdelt klipünk volt, ezért most egy nyers és zabolátlan anyagot készít. Szabad kezet adtunk neki, és a végeredményt látva úgy érezzük, hogy nagyon jól sikerült elkapnia azt a hangulatvilágot, ami minket jellemez. A dal arról a felszabadult időszakról szól, amikor egy nehéz magánéleti helyzetet, amit a covid is súlyosbított, végre sikerült magam mögött hagynom.”
Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett aDepresszió - április 21-én adja 1000. koncertjét a zenekar! A nagyszabású ünneplésre a budapesti Barba Negra Red Stage-ben kerül sor.
Az eseményről: „Ezt az alkalmat amúgy is megünnepeltük volna a rajongóinkkal, de mivel a Covid miatt a 20 éves jubileumi koncertünk is elmaradt, ezért hatványozottan igyekszünk most megragadni a lehetőséget, hogy együtt örüljünk a közösen eltöltött időnek a közönségünkkel. Egy látványos és jól szóló koncertre számíthat tőlünk, aki velünk tart aznap este. Az új lemez, valamint az elmúlt 23 év legnépszerűbb Depresszió dalaival készülünk.” Jegyek
Az őszi-téli időszakban sikeresen lezajlott lemezbemutató turnéját tavasszal is folytatja a zenekar. Március 25-én Székesfehérváron kerül sor az első 2023-as Depresszió koncertre. Ezt követően, Kaposváron, Kiskunfélegyházán, Gyöngyösön és Sopronban lehet az új és régebbi dalokra bulizni a budapesti ünneplés előtt.
[2023.03.03.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.