Bitang felhozatal, felemás eredménnyel az A38-on

Counterparts, Kublai Khan TX, Paleface Swiss, Dying Wish, A38, április 20: Bitang felhozatal, felemás eredménnyel Négy stílus, négy különböző energia, azonban az a bizonyos hangtechnika majdnem mindenkin kifogott.

Eredetileg a Dürer kert nagytermében pusztított volna az igen ütős kvartett, de sajnos a helyszín még nem nyitotta meg kaput, így az A38-ra költözött az esemény. Ennek csak részben örültem, hiszen a hajó gyomrát mindig szűkösnek éreztem, és ezen érzésemet az általában kifinomult hangzást adó hangtechnika sem tudta elnyomni.

Az event kifejezetten érdekfeszítőnek ígérkezett, hiszen alapvetően mind a négy résztvevő más-más stílust képvisel. És itt előzetesen egyetlen érdeklődő sem kezdett posztháborúba, mint a Kreator, Biohazard, Terror esemény kapcsán: lásd - sok Kreator rajongó nem ismeri, és nem tudja hova rakni az augusztus 1-én esedékes buli másik két szereplőjét.      

A korai kezdés (19.30) felbolygatta a közönséget, sokan csak az estnyitó Dying Wish (USA) koncertét követően érkeztek, és nagyot hibáztak, mert a portlandi csapat kifejezetten parádézott, Emma Boster üdítően hatott, abszolút jól mutatott az amúgy matelcore, hardcore koncertekhez szűkös színpadon.
A harmincperces, intenzív előadás alatt Emma folyamatosan interakcióban volt a közönséggel, és a koncert utolsó szekciójában egy 10 év körüli kisfiúnak is lehetőséget adott a vokálozásra: durva, hogy a kissrác nemhogy tudta a szöveget, de fiatal kora ellenére öblös orgánummal együtt nyomta a frontemberrel.

Rövid átszerelést követően a svájci Palface Swiss következett, akiktől igen sokat vártam, de sajnos a technika ördöge jócskán kibabrált velük.  Volt gitárgond, de a hangzás is förtelmesre sikeredett. A terem közepén jóformán jobban hallottam a tömeg alapzúgását, mint Zelli énekes, rappelős hangját.    Nem volt emlékezetes etap, de persze lesz még esélye a zürichieknek a bizonyításra.

 A sort a Kublai Khan folytatta. A mélyre hangolt gitárokkal operáló, szokásos társadalmi problémákra érzékeny texasi csapat bulija alatt bólogatott boldog, boldogtalan. A Nasty (2004-ben alapított belga hardcore-punk) zenéjére hajazó banda fura látványképet nyújtott, főleg a fehér, manapság már a tévé előtt, focimeccs közben sertéspörköltet majszoló ősapáink által hordott ujjatlan trikót viselő dobosra gondolnék, és a hasonló öltözetű frontemberre.  Texasiak, nem is vitás.  

Az estét a 2007-ban, Kanadában alakult Counterparts zárta, amely melodikus, olykor progresszív stílusával más vizekre vitt mindenkit.  Elsőre az szúrt szemet, hogy a hangzás színvonala annyira magasztos lett az eddigiekhez képest, hogy becsukott szemmel azt éreztem, talán egy másik helyszínre teleportáltam.  A basszusgitár nélküli négyfős zenekar kristálytiszta előadással zárta le az estét, technikás, olykor kissé túlzott koncentrációt igénylő előadásmódjuk mindenkit más bolygóra repített. Brendan Murphyn még az általa említett torokprobléma sem látszott, alaposan kitett magáért.        

Az este súlyos, és intenzív volt, de ezúttal sem váltam A38 rajongóvá, pedig a hely 20 éves története alatt sok, élménydús buliban volt részem.  

[2023.04.30.]