Miller Zoltán tavaly decemberben töltötte be 50. életévét, illetve 30 éve állt először színpadon. A dupla jubileumot idén országos koncertsorozattal ünnepli, ahol felcsendülnek a jól ismert musical dallamok mellett popzenei slágerek és saját szerzemények is.
Önálló esttel ünnepli Miller Zoltán30 éves pályafutását és 50. születésnapját. A jeles nap ugyan tavaly decemberben volt, de elfoglaltságai miatt mostanra sikerült megszervezni a fellépéseket.
Május 3-án, Székesfehérváron debütál, az Ami én vagyok névre keresztelt zenekaros koncertsorozat. Zenei stílusban igen változatos lesz az előadás. Az ikonikus musical szerepek mellett a popzenei karrierjéből is válogat dalokat, és olyan retro slágerek is elhangzanak majd, amiket televíziós műsorokban adott elő a színész-énekes.
Miller Zoltán operaénekes szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1973. december 10-én. Édesanyja Dobránszky Zsuzsanna, édesapja Miller Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Zoltánról elég hamar kiderült, hogy hajtja a szereplési vágy, már a gimnáziumi évek alatt saját zenekart alapított Ördögfiókák néven. Az együttes leginkább népszerű rock zenekarok dalait játszotta, de akadt a repertoárban saját szerzemény is.
Érettségi után édesanyja javaslatára jelentkezett a Gór Nagy Mária Színitanodába. Első színpadi szerepe 1993-ban az Arany János Színház Grease című musicaljében volt, ahol Doddy-t alakította.
30 éves pályája során szabadúszóként számos színházban megfordult, a musicalek mellet prózai előadásokban is szerepet kapott. Rendszeresen szinkronizál és néhány filmszerep is megtalálta.
Az operaház fantomja című Webber musicalben, a világon egyedülállóan egyszerre kapta meg a Fantom és a hősszerelmes Raoul szerepét is, amit négy éven át felváltva játszott a Madách Színházban.
A nyomorultak musical kiemelkedő helyet tölt be színházi pályájában, szinte az összes férfi szerepet (Enjolras, Marius, Javert, Jean Valjean) eljátszotta az évek során.
A klasszikus, nagy ívű, drámai musicalek mellett, könnyedebb zenés darabokban is maradandót alkotott. A Made in Hungária című, Fenyő Miklós életét feldolgozó előadásban Mikit (Rickyt) alakította.
A Csináljuk a fesztivált második évadát 2008-ban, az Egyszer véget ér című Máté Péter dallal nyerte meg. Azóta több évadban volt előadója a műsornak, ezzel beírta magát a retro dalok nagykönyvébe.
2009-ben szóló albumot jelentetett meg Fekete és Fehér címmel, melyen feldolgozások mellett saját szerzemények is szerepelnek.
Jelenleg a Madách Színházban (Mary Poppins, A tizenötödik) és a Karinthy Színházban (Maga lesz a férjem) láthatja a közönség a színész-énekest, valamit fellépéseken is találkozhatnak vele, mint például a Szécsi Pál 80 emlékkoncert. A Duna TV képernyőjén feleségével, Vágó Bernadettel a Magyarország, szeretlek! című vetélkedőműsorban csapatkapitányként látható minden vasárnap.
A koncerteken négy fős zenekar kíséri majd Zoltánt. A zenekar tagjai: Haász Veronika billentyűs hangszerek, Papesch Péter basszusgitár, Zombor Levente dob és Fekete Tamás gitár. Hangtechnikus Kiss Tibor. Sztárvendégként pedig Vágó Bernadett lesz a partnere a koncerteken. Bernadett szintén musical színész, a Budapesti Operettszínház oszlopos tagja volt, olyan ikonikus szerepek köthetők a nevéhez, mint például Elisabeth (Elisabeth), Júlia (Rómeó és Júlia), Vetsera Mária (Rudolf), Belle (A szépség és a szörnyeteg), Vitay Georgina (Abigél).
Életútjából is jól látszik, hogy mennyire sokoldalú és elismert - eMmeRTon díj - év musical színésze, és a Magyar Köztársaság Ezüst keresztjével kitüntetett - előadó minden műfajban megállja a helyét, a humor sem áll távol tőle. Változatos, szórakoztató műsorral készül az életműkoncertre.
A székesfehérvári koncerttel tehát május 3-án pénteken indul a turné, utána május 8-án Pápán majd június 5-én Debrecenben lesz látható a produkció. További helyszínek miatt érdemes követni a hivatalos weboldalt és Miller social media csatornáit; Facebook, Instagram.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.