Az izgalmasan sokoldalú Kiss Barna újdonságokkal jelentkezett
Kiss Barna, a Pataky Művek, a Villon trió és a Nemadom fel együttesek szólógitárosa új zenekart alapított, amely a Kiss Barna CREW nevet viseli.
A zenekar megalakulásának történetéről Kiss Barna így nyilatkozott:
"Lett egy új zenekarom. Csak úgy magától. Vagy magunktól. Legénységet toboroztam egy alkalmi "ingyen-fellépéshez", s mivel a VILLON TRIÓ-sok közül volt, aki nem ért rá, s olyan is, akinek nem volt kedve ingyen muzsikálni, ott találtam magam a próbateremben olyan arcokkal, akikkel előtte még nem találkoztam. Ezután kiderült, hogy nem csak tudnak, hanem nagyon szeretnek is zenélni. A koncert után már épp szerteszéledtünk volna, amikor az is kiderült, hogy szívesen játszanák az új dalaimat."
Az új zenekar első videóklipje, "ELMENNI JÓ" című dalukhoz, már elérhető a következő linken: ELMENNI JÓ videóklip.
Kiss Barna zenei pályafutása
Kiss Barna hosszú és sokoldalú karrierje során számos zenekarban és projektben részt vett:
11 éve a PATAKY Művek zenekar gitárosa, ahol Pataky Attila szerzőtársa.
15 éve a VILLON TRIÓ énekes-gitáros dalszerzője.
20 éve a sérült énekesekre épülő NEMADOMFEL Együttes vezetője.
14 éve a Nem Adom Fel Alapítvány művészeti vezetője.
3 éve a Rajtad Áll Alapítvány kuratóriumi elnöke.
[2024.07.28.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.