Once/Egyszer... - premier a Madách Színházban

Új bemutatójával a zene közösségformáló erejét ünnepelte a Madách Színház. Azt még nem döntöttük el, hogy milyen befejezésnek drukkoljunk a darab végén, de tapasztalatainkat, érzéseinket szívesen megosztjuk Veletek, Önökkel. 

A történet főhőse a harmincas dublini utcazenész Srác, aki apja műhelyében porszívókat javít, pedig zenélni szeretne. Fél éve a barátnője New Yorkba költözött. Ő pedig saját romjait dédelgeti hervasztó gyerekszobájában. A léte nem más, mint az a szűk, szürke utca, amelyre az ablakából kibámul naponta.

Ebbe az életbe csöppen bele –talán a sors rendelése által– a fiatal, bevándorló cseh lány. A valódi hős. Akinek a személyisége varázserővel bír, eszes, logikus, vibrálóan energikus, uralkodik a saját érzésein, megvalósít. Pedig nehéz élet állhat mögötte. Nagyszerű zongorista, zenei tehetségét hegedűművész édesapjától örökölte, aki egy betegség miatt mély depresszióba esett és öngyilkos lett. A lány fiatal egyedülálló anyuka, lelki erejét talán pont ez adja.

A két végletesen különböző ember, a tipikus pasi és nő találkozásának öt napja a darab cselekménye. Öt sorsfordító nap, ami után a Srác, a Lány hitével, támogatásával elindulhat az álmai felé, s közben mások élete is megváltozik. Idegenekből egy támogató csapattá válnak a szereplők.

A darab, néhány markáns pillérrel meghatározott karaktert állít elénk. Ezekből a pillérekből kiolvashatjuk a teljes személyiségeket. Olyan, mintha régi ismerőseink lennének. Nagyon széles körből valók. A bohém, művészlélek hangszerboltos Billy. Ellenpéldája a számok és képletek követője Banktisztviselő. A sodorható, az életet élvezni akaró cseh Reza. Ő, a főszereplő Lány ellenpontja is lehetne. Baruska, a Lány édesanya, aki társa, drukkere és támasza gyermekének. Vele szemben, az elmagányosodott és fiával együtt beszűkült özvegy Apa. A sok humorral megáldott, nagyon különböző, de nagyon szerethető cseh bevándorló srácok, Svec és Andrej.

Ha jól figyelünk, és időt adunk magunknak a gondolkodásra, akkor sok történet rajzolódik ki előttünk, amelyek éppen olyan fontosak, mint amelyik a színpadon zajlik.

Az érdekes figurákról hamar kiderül, hogy mindannyian beszélnek egy közös nyelvet, ki-ki a maga módján, a zene nyelvét. Csak össze kell hangolódniuk, hogy a Srác folk-rock számait kísérni tudják.

Dolhai Attila (Srác), a Budapesti Operettszínház művésze, aki saját bevallása szerint, a szereplőválogatás előtt sokáig nem fogott gitárt a kezében, most otthonosan, gitárjával természetesen mozog a színpadon. Nyáron már megmutatta azt a dalt koncerten, melyet az előadásban az óceán partján énekel. Ez a dal mostanra csodálatosan megtelt élettel. Ugyanebben a szerepben Zöld Csaba, jelenleg szabadúszó színész, a Talány Akusztik zenésze. Mindkét Srác nagyszerű alakítást nyújtott, átéreztem tipródásaikat, vágyaikat. Kellően sármos pasik ahhoz, hogy egy-egy villanásra drukkolni kezdjünk a szerelemnek. Nagyon szép drámai pillanatokat köszönhetünk Attilának, kiemelném azt, amikor találkozik a Lány gyermekével. Csaba egyik szép momentuma a bizonytalan, megkésett ölelés.

Nem titok, hogy az én hőseim a Lányok. Tompos Kátya, Simon Boglárka, Gubik Petra pedig szinte brillírozott szerepében. A cseh akcentust úgy éreztem mindhárman következetesen, szinte ösztönösen tartották, beszédük ízes, mégis érthető, szépen formált. Boglárka picit energikusabb, Kátya kicsit bölcsebb, Petra talán üdébb, de mindhárman nagyszerű cseh lányt formáltak. Csupán egy jelenetet emelek ki a sok közül, mikor mind a hárman máshogyan, de mind szívbemarkolóan felemelik gyermeküket, engem ez fogott meg leginkább.

Volt bennem halvány félelem, miként tudok szabadulni attól, hogy Dolhai Attila és Gubik Petra apa-lánya szerepben tűnik fel a Nagymező utcában. Az első pillanatban elfelejtettem, remek páros voltak, Attila és Petra kettősében értelmezhető leginkább a Szirtes Tamás által megfogalmazott alapgondolat „A mi történetünk nem ez.”. Az ő történetükben inkább a baráti támogatás az erős, de én kimondottan szerettem, amikor Kátya és Boglárka alakításában a szerelmi ébredés tűnt fel erősebben.

Nagyon szép, árnyalt, sok humorral átszőtt figurát formált Barát Attila, Lőrincz Sándor, Magyar Attila, Sándor Dávid, Fehér Adrienn, Sáfár Mónika, Békefi Viktória, Szemerédi Bernadett, Csuha Lajos, Fillár István, Borsányi Dániel, Sánta László, Krausz Gergő, Mező Zoltán, Balog Tímea, Pethő Dorottya, Csintalan Márk, Scheich Dávid, Némedi Árpád, Torma Ferenc, Náfrádi Luca, Vozár Léna. Számos nagyszerű elemet tudnék kiemelni a szereplők alakításából.

A színpadon minden művész természetesen, nagy élvezettel, társaként kezelte hangszerét, szimbiózisban állt vele.

A dalok építkezésére jellemző, hogy egy hangszer kezd, majd a második verzétől csatlakoznak a többiek, megjelenik a többszólamúság, felerősödik a hangerő, fokozódik a feszültség. Meghatóan szép, többszólamú acapella éneklést is hallhattunk a szereplőktől.

Élvezet volt megfigyelni a monitoron, hogy Kocsák Tibor - zenei vezető, milyen óvó gonddal viszi a művészeket, hogyan támogatja őket a darabon át.  Laikusként is jól megítélhető, milyen komoly munkát végzett Köteles Géza, Erős Csaba, Antoni Arnold, hogy a darab zenei minőségében megfeleljen minden kihívásnak.

Edna Walsh, Glen Hansard és Markéta Irglová szövegeit Bárány Ferenc és Puller István fordította. A költői képek talán szokatlan világot tárnak elénk, de a szöveg gyönyörű, tele van árnyalt humorral, kihasználja azokat a bájos szituációkat, melyeket a két anyanyelvű és kultúrájú közösség találkozása hordoz. Közben pedig alapigazságokat, fontos mondatokat fogalmaz meg.

Rományi Nóra jelmezei, a jellemre erősítenek rá, letisztultak, ízlésesek. A koreográfiákat Tihanyi Ákos álmodta színpadra. A sodró, lendületes ír hangulatot a táncosok teremtették meg.

A látványt Khell Zsoltnak (díszlettervező), Vízvárdi Andrásnak (animációk) és Madarász Jánosnak (világítástervező) köszönhetjük. A helyszíneket hatalmas ledfalak határozták meg, ezen kívül néhány tárgy csupán a díszlet és persze maguk a hangszerek. Nagyon kifejező, mikor megcsúsznak a falak, elmosódik a kép. Megtévesztően hangulatébresztő az óceán parti jelenet.

Szirtes Tamás, jelentős eseménynek nevezte a Madách Színház életében ezt a bemutatót. A darab, a zene hatalmáról szól - mondta. A zene pedig egy erős közösség építő és karakterformáló dolog.  Egy nagy castingon találta meg a szereplőket, akik az ország minden részéből jöttek. Nagyon sok olyan művész szerepel ebben a darabban, aki nem játszott még a Madách Színház színpadán, ezért azt lehet mondani, hogy ugyan szakmabeliek, de mégis ismeretlenül kezdték el ezt a munkát. A zene volt az a csodálatos eszköz, ami a hónapokon át tartó próbákon összehozta, és megteremtette az egymásra mélyen figyelő és vigyázó közösséget. Tulajdonképpen a darab csodája megtörtént a próbák során.  A produkció hangtechnikai-, látvány- és műszaki kihívásai kovácsolták össze valamennyi színházi tár, szekció, szakma képviselőjét, és ez a csapattá válás lett a bemutató legnagyobb élménye.

Minden elemében üdítő előadást láttam, amely gondolkodásra késztet, és mély érzelmeket szabadít fel. Azt hiszem a szöveg és a zene teljesíti küldetését.

Jegyvásárlás

Jagri Ágnes

Még több képek az első és második szereposztás előadásáról.

[2019.09.26.]