Ünnepel a Cabaret

A hét elbeszélő az én észlelésem szerint eltérő mértékben bírta a színjátszás lletve az éneklés mesterségét, ki ebben, ki abban volt erősebb, de a produkciók művészifokát egyetlen esetben sem kérdőjelezhettem meg. Természetesen így is voltak kedvenceim. Ab ovo elfogodottságom okán mindannyiszor mosolyogtamívem, amikor Haumann Péter egy-egy új arcát láthattam viszont a színpadon a különböző karakterekben. De ugyanezt a hatást váltotta ki az éppen ezen az estén – szimplán zseniálisnak - megismert Balla Eszter is. És ha már az eredeti elképzeléseimmel ellentétesen ráléptem a kiemelés ingoványos területére, mindenképpen meg kell említenem Molnár Szilviát is, akinek eddig is sok ízben megtapasztalt énektudása mellett ezúttal sokszínűségét és drámai érzékenységét is megismerhettem. Természetesen a számok között is volt amelyik inkább és volt amelyik kevésbé ért el a szívemhez vagy az elmémhez és eltérő élvezeti szinten rezegtették meg a dobhártyámat. Annál is inkább, mert Kurt Weill sokrétű munkásságának megannyi szegmensét vonultatták fel számunkra a művészek.

A színészi és énekesi mellett egy harmadik funkcióját is megemlíteném a hét színpadra lépő művésznek, nevezetesen a már említett tetszetős díszlet ötletes kiegészítőjeként való „alkalmazásukat”. Minden műsorszámban nagyon a helyén éreztem, hogy az elbeszélő előadását éppen lélegzetét visszatartva figyeli a további hat – éppen passzív - szereplő, vagy csak egyikük marad a bárpultnál csendes magányában a távolba meredten. Ugyanilyen hatásos és finoman visszafogott volt a Fesztivál Színház már több ízben megcsodált világítástechnikájának sebészi precizitással való alkalmazása.

Végy egy jó zongoristát

De ami minden eddig említett szegmensnél jobban emelte számomra az est élvezeti értékét, az Zádori László volt. Egy focicsapat összeállításának alapszabályaként, a siker zálogaként azt szokták említeni : végy egy jó kapust... Ennek analógiájára egy sikeres kabaré előadás előfeltétele, hogy vegyünk egy jó zongoristát. Ezt az alapelvet ezen az estén fényesen sikerült érvényre juttatni. Láthattunk a színpadon zseniális színészi alakításokat, jelenhettek meg szebbnél szebb hölgyek, én mégis rendre azon kaptam magam, hogy a figyelmem fókuszában a hátsó sarok homályában megbúvó zenész állt. Aki kivétel nélkül minden számot átélt a maga drámaiságában vagy éppen könnyedségében, humorában. Nem egyszerű kíséretet adott az elhangzó számokhoz, hanem meghatározó szereplővé lépett elő, folyamatosan a kellő mértékben adagolva a muníciót az előadó(k) számára.

Összességében ismételten nem csalódtam a Madách Színház produkciójában és csak remélni tudom, hogy az  év tartogat még számunkra hasonló, első pillantásra merésznek és szokatlannak tűnő, de végeredményben maradandó élményt nyújtó előadást. Még rövidebben pedig csak annyi az üzenetem: Játszd újra, Laci!

Balázs András 

[2007.02.09.]

« előző oldal

(2. oldal)