A Kovátsműhely iparosai újra felvették a lantot

Bogyó együttesben kezdett, ismert zenész, buddhista tanító, beceneve Náti. Ki az?

Örömmel hallottam, hogy a Kovátsműhely finanszírozása megoldódott talán az egész évadra, de néhány előadásra biztosan. Kezdésnek az „Elvarázsolt kávéház” indult a mai napi hangultnak megfelelően, csak hogy a zenészek, meg a hangszerek bemelegedjenek. Egy kicsit már kezd is kicsi lenni a hely. Bár még mindig le lehet ülni, a legközelebbi alkalomra már talán csak állóhelyek lesznek.

Az évad első vendége Laár András, aki igazándiból kottagrafikusként indult, de csak egy évet bírt ki. Az est folyamán elég sok minden kiderült életéről, hiszen ezért volt itt. Első száma „Ó én szél vagyok” 15 éves korában született. Annál a számnál is és most is először a zenét írja meg halandzsa szöveggel, majd hozzá a mondandót. Néha persze ismert verseket is megzenésít. Saját bevallása szerint legfontosabb a zene és az élet dolgaival való foglalkozás mint pl. a buddhizmus, a jóga.

Közben azért játszottak is, a Kovátsműhely alapzenekara, nomeg a kedves vedég. Laár ezúttal a gitárját hozta el. Hegedűsnek ott volt Mókus, de amit András elmondott hegedűs tapsztalatairól, abból ítélve sokkal jobb volt így. Mókus hegedűjátéka mindig elbűvöl. Az itallapon ma főleg Laár szerzemények szerepeltek, egy kicsit lazább felfogásban/hangszerelésben mint a KFT-nél, nomeg női vokállal. Teljesen más hangulat. Nem jobb, nem roszabb, csak egyszerűen más. Furcsán is hangzott volna ebben a kis klubban egy eredeti KFT. Volt itt „Siker, pénz, csillogás”, „Afrika”, vagy „Macska az úton”, valódi örömzene. A kisebb gikszerek (szövegtévesztés, ritmuselcsúszás, fényelcsúszás) is csak pozitív irányban tolták el hangulatot. Mert ilyen is volt. Azonban ezt a közönség is és az előadók is úgy vették, hogy kérem ez nem steril előadás, emberek vagyunk, önmagunkat adjuk.

Az est folyamán végigtekintettük Laár karrierjét, a Repülő vándorkaszától a KFT-n keresztül a buddhista tanító-ig. Én is nosztalgiáztam gondolatban, miközben hallgattam, hisz még volt szerencsém látni a 80-as évek közepén egy eredeti „Bábu” előadást. Ahogy András elmondta, hogy mikre figyeltek oda a próbák során (egyszerre kiejtett „k” hangok, összehangolt mozgás, stb) be is ugrott, hogy milyen fantasztikusan kezdték a koncertet anno. Talán az idősebbek még emlékeznek rá, hogy a koncert egy hang nélkül kezdődött, a Bábukkal a szinpadon, akik csak imitálták a játékot jó néhány taktusig, majd egyszerre csapatak egy ütem elején a hangszerek közé, és indul a zene. Nem potméteres hangmérnöki játék volt ez hanem igazi, élő előadás. Talán azóta sem láttam magyar társaságtól ilyen összehangolt pillanatot.

Közben azért megismerkedtünk Laár András csövével is, a közönség nem kicsi derültségére. Pedig egy egyszerű fűtéscsőről van szó mely funkciótévesztés következtében tündértilinkóvá vált. A hangját meg is hallgattuk. Valódi ősi magyar hangszer szólalt meg a modern technológia segítségével. Érdekes volt. Remélem felvették és a következő Kovátsműhely válogatáson hallhatjuk is.

Andrásék legfrisebb élménye Honolulu volt, mely számot sok-sok évvel ezelőtt írtak, és most jutottak el odáig 50 évesen, hogy ha szűkösen is de el tudtak tölteni egy kis időt Hawaii-n, amit Laár szerint Isten az embernek teremtett. Vagy ide termtette az embert. Megtudtuk, hogy Honolulun főleg japánok vannak, a legszebb fa az egyetlen elevenszülő fa aki fentről ereszti győkereit. Másik érdekesség, hogy az eredeti Hawaii zene ütős és énekes megoldásra alapozódott. Az amerikai cowboyok hozták magukkal a gitárt, de csak rövid ideig állomásoztak ott, és nem volt idejük megtanítani a hawaii népnek a helyes gitárhangolást. Ennyit az autentikus hawaii gitárról meg hangulatról.

Ilyesmiket hallgattunk a számok közötti szünetben. Volt egy kis Laár pour l'art kitekintés is de arról már annyit írtak, hogy nem ismétlem a polgárpukkasztás történetét. Az este nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a nosztalgia, a történelemtanítás és a zene között.

Kováts Kriszta következő vendége Bergendy István lesz november 14-én hétfőn hétkor. Megyünk.

Sir Oesh  

[2005.10.25.]