Myrtill ismét hozza a kellemes jazzt

Végre itt van Myrtill következő lemeze. Több formációban láttam és hallottam már őt. Akkor lopta be magát a szívembe, amikor a Nyitott Műhelyben a Fritz Jazz Company-val lépett fel. A kis színpadon hihetetlen természetességgel, bájjal és fantasztikus hanggal, rutinnal varázsolta el a közönséget.

Akkor még azt hittem, hogy a Fritz Jazz Co.-val fog közösen cd-t kiadni, de nem így történt (amit kicsit sajnálok a mai napig). Szóval sok idő telt el azóta, sorra jelentek meg az albumok és voltak fellépései, valamint tanítani is elkezdett. Sajnos az első jazzlemeze is csak a gyűjtőknek szól, mert kis példányszámban jelent meg. (Állítólag Budapest izgalmas jazzközpont. Sok a koncert, de kevés a vendég. Látásból rengeteg embert ismerek.)

Myrtill aktuális anyaga, a „Save the last dance for me” az elmúlt ősszel jelent meg 1000 példányban.

A koncepciót a hibátlan szakmai hangszerelés, kivitelezés jellemzi. Ez egy repro lemez, ahol valamilyen szempontok szerint kiválasztott dalokat énekel el saját szájíz és felfogás szerint jazzes stílusban. A számok kiforrottan, intelligensen vannak felépítve: középpontban az énekhang, mögötte a basszus és a zongora, és még finom diszkrét vonósokat lehet felfedezni.

A dalok jól táncolhatóak, akár szalon vagy lötyögős kategóriában. A zene nagyon jó kedvet varázsol, pláne autóban, letekert ablakkal és napfénnyel. Nem szeretnék senkit befolyásolni, ezért kiemelném azokat a szerzeményeket, amelyek valamilyen okból különösen megfogtak.

A címadó dal majdnem olyan, mint az eredeti, de érezni lehet rajta a hatalmas báltermek pergő forgatagát. Az „I Love Paris” című számot hasonlóan dolgozták át, mint a Besame Mucho számot a korábbi albumról. Egy kicsit lelassították, majd tangósították és egy kis latin, salsa hangulatot kevertek hozzá erőteljes zongora betéttel. Tetszik, de nekem nem elég erőteljes és pergő, akár Peter Cincotti feldolgozása. Ha nem ismerném az eredetit, akkor órákig tudnám hallgatni.

Az 5. szám egy csodálatos latin ballada „Historia De Un Amor”, amelyben Gloria Estefant is leénekli. Hatodikként Steve Wonder klasszikusa, a „Part-time Lover” átalakítása és jazzesítése olyan jól sikerült, hogy újra unalom nélkül lehet a bulikban nyomni. Myrtill kivállóan scattel és röpít át a táncparketten. A 7-es a „Parole, parole” francia klasszikust fantasztikusan jó újra hallani, mintha most szerezték volna. Olyan lágyan és érzelmesen énekel, hogy azt kívánom, soha ne legyen vége. Talán nekem is ez a legkedvesebb dalom, akárcsak (gondolom) Myrtillnek, mert ez hallható a weboldalán is.

Szerintem a francia ének sokkal jobban áll neki, mint az angol, bizonyítja ezt a ráadás 13-as „Brrlak” számban is, amely humorral és afrikai törzsi ritmusokkal van keverve. Igen bátran és sikeresen nyúlt olyan klasszikusokhoz, mint a „Fever” (8.), a Wham: „Careless Whisper” (10.), valamint az „If there is Any Justice” (9.). Az album hivatalosan utolsó száma a nem olyan régi „Sway” (12.), amely új, pergő jazzes, latinos matematikalag beállított ritmusú feldolgozással zárja az angol énekeket.

A művet nem az autentikus hangzás, hanem az európai precízség és átgondoltság, néha talán modorosság (ez csak az én véleményem) jellemzi, de minden szám jó, táncolható és szerethető.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell vennie ezt a cd-t (és a többit is), aki szereti a jazzt és Myrtillt. Támogassuk igényes előadóinkat, hogy tudjanak nekünk még ilyen szép és igényes, lelket melengető lemezeket létrehozni!!!

-Baloghy Péter-

[2008.12.10.]