Majdnem fülig ér a száj - legalábbis Cozombolis szerint

Alább az olvasó egy jó gitárossal, jó basszusgitárossal, bugyuta szövegvilággal és szörnyű koncepcióval felvértezett zenekar albumáról olvashat.

Szóval ambivalens érzéseim vannak az albummal kapcsolatban. Ennyire ellentmondásos lemezt én még nem hallottam. Először is, a címadó dal: „Fülig ér a száj”. Aki még emlékszik Sípos F. Tamás „bulivan a parton, a szabadstrandon, velünkeggyütt tombolannnyár” opuszára, annak mondom, hogy ugyanaz a dallam- és szövegvilága, mégpedig olyannyira, hogy a refrént egy az egyben rá lehet énekelni. Már-már feldolgozás-jellegű a dolog (és lám, milyen finoman körül lehet írni a „koppintás” kifejezést). Jókedvű, napsütésben fürdőző, a bánatot a pokolba küldő szövegek uralják a dalt. Viszont irigylésre méltó a főhősünk életmódja, legalábbis abból következtetve, amit leír:

„Álmodni jó az életet,
Mindig megijedek, ha felébredek,
Hát visszafekszem és élvezem
Összetehetem a két kezem!”

Néhány észrevétel ezzel kapcsolatban: egyrészt vajon mitől ijed meg, amikor felébred? Másrészt hogy van ez Cozomboliséknál? Visszafekszik az ágyba (amit rettentő mód irigylek tőle amúgy), de ha már unatkozik, fogja magát és ír egy lemezt? Hmm! Üzenem: tényleg összeteheted a két kezed, én pl. hajnalban kelek és vagy suliba, vagy dolgozni megyek éppen. Hogy csinálod?

Az első refrén után van egy nagyon jó basszus riff, képzett, jó ízlésű zenészre vall. Ő például kilóg a csapatból, pozitív értelemben. Szintén ellentmondásos a gitárosjátéka, zseniális ugyanis szinte az összes sound, amit felvonultat a lemezen.

Jól szól az akusztikus gitár

És rögtön a második számban kiderül, hogy állati jól szól a kezében az akusztikus gitár is. De könyörgöm, hogy nem vette észre, hogy az első szám refrénjében, amikor dallamot játszik a szöveg alatt, iszonyú hamis a gitár??? Aki nem vájtfülű, annak talán elmegy, de nem fér a fejembe, hogy egy műtéti körülmények között eljátszott dallam hogyan kerülhet fel egy ilyen albumra? Érthetetlen.

Minden nap - ez a következő szám. Már szégyellem, amit írtam a gitárosról, két zseniális szólóval kápráztat el. Kellemes, és a basszeros is döff. A szöveg kábé arról szól, hogy egyszer befektette a pénzét egy dalba a frontember, és az bejött neki, így elhatározta, hogy zenélni fog. Azóta páran szeretik, páran utálják, neki viszont jó. Maga köré gyüjtött jó zenészeket, amit alig mer elhinni (hát ja!), ő ettől olyan, amilyen, ettől boldog. A szám aranyköpése: „Tedd meg, amit meg kell tenni, mert helyetted nem fogja senki.”

Nem fogom az összes számot kielemezni természetesen, de szemezgetek kicsit belőlük. Ami például feltűnő, az az, hogy többször is előfordul a gyógyszer, orvosság kifejezés. Olyan kontextusban, hogy a főhősünk ad most egy spéci gyógyszert, amitől mi, bánatos hallgatók, vidámak leszünk. (A tabletta metaforát használja a búfelejtő dalaira).

Néha egy mély gondolatokkal tarkított beszélgetés többet ér szerintem, de ez Cozombolis érzelmi világából hiányzik. Az ő célja tehát a szomorú emberek arcára mosolyt csalni. Nem tudom, mennyire lehet sikeres ez az út, mert annyira nem jó, hogy őszintén mosolyogjak, de annyira nem szánalmas, hogy kinevessem. (Azért az utóbbira még lehet esélye, ha így folytatja.)

Aki még nem hallotta Cozombolist, képzeljen el egy körülbelül Kozsó lelkületű és hangú, Sípos F. Tamás hangulatú embert, aki néha úgy szövegel, ahogy azt L.L. Junior teszi. (Csak L.L.Junior jól csinálja, még ha koppint, akkor is.) Prozódiája helyenként szörnyű, amit persze nehéz írott szövegben visszaadni, de azért megkísérlem: „Ha játszom a git táron”, így, nagyjából olyan, mint amikor az amúgy zseniális Gáspár Laci énekli, hogy „ zene nélkül mittérekkén”. Én csak a viccesnek vélt ritmus kedvéért biztos nem rontanám el a prozódiát, dehát ahogy azt Anyám mondaná: „Tudod, Kicsikém, nem vagyunk egyformák!”

A Szenvedély című számban Fiesta feelingem volt. Van egy-két reagge stílusú szám, de ha már reggae, akkor inkább mondjuk Gravefruit Sound-ot hallgatok, az tényleg jó.

További mélyértelmű aforizmák a szövegekből

 „Ostoba, aki okosnak hiszi magát, annak a lelkében mindig ott marad a gát,
és nem fogadja be a pozitív dolgokat, mert ami öl, az a negatív gondolat.”

„Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de az életem fele
arról szól, hogy a tél múljon elfele.”

A gitárost és a basszusgitárost már fényeztem, de nem említettem meg a többieket. Nem véletlenül, mert semmi különös, végül is korrekten teszik a dolgukat. Amikor élő dobot hallok, annak lehetne jobb hangja, de ez a felvétel és nem a hangszer vagy a zenész hibája.

A végére hagytam a borítót: a frontember lazán, félig fekve pózol, olimpiai pólóban (???), és van ugyan egy napocska mellette, mosolygós arccal természetesen (most tényleg mosolygok: általános elsőben én is kaptam ilyeneket az üzenő füzetembe), de az igazi fényesség a képen szembetűnő, és éppen a frontember auráját veszi körül.

Hát nem gyönyörű?

-heszti-

[2008.12.29.]