Ítélet helyett - pokoli életképek egy (Pokolgép) születésnapi partyról

Beteljesült. Amint azt tavaly, a karácsonyi készülődés finisében mi is ajánlottuk tisztelt olvasóink figyelmébe, a Pokolgép együttes december 30-i koncertje többnek ígérkezett egy sima évzáró bulinál. A csapat negyed évszázados folyamatos „zúzásról”, másfél tucat nagylemezről és több száz fergeteges koncertről tartott ünnepi megemlékezést a Wigwam Rock Clubban.

Így szép az élet

Saját születésnapjaim evolúciójából okulva tudom, hogy természetes folyamat az, hogy a meggyújtott gyertyák számával fordított arányban változik a buliba elvárt vendégek száma, a Halászbástyán elfogyasztott bonbonmeggy után eldurrantott pezsgő hangját lassan felváltja két összekoccanó boros pohár halk eleganciája és egyre gazdagabb tartalommal telik meg az az egykor még üresnek tűnt frázis, miszerint minden nap ajándék.

Ezért hát nem is estem abba a hibába, hogy az öt évvel korábbi, a maga nemében egyszeri és megismételhetetlen városligeti parti reinkarnációjára készüljek. Más volt a helyszín, mások a körülmények, más a felállás, más számokat hallhattunk, de a lényeg, a („mindhalálig”) rock and roll mit sem változott. Kíváncsi lennék, hogy az ünneplők között milyen számban voltak a visszatérő vendégek, de komoly összeggel fogadnék arra, hogy az arány 70% felett volt.

A Wigwam bejárata előtt, a hideg téli éjszakában (fél tízkor, tehát a meghirdetett kezdés után fél órával is) hosszan kígyózó sorban türelmesen ácsorgók összetételéből is megnyugodva konstatálhattam: ezen az estén sem a tinédzser divatrockerekből állt össze a közönség. Elvétve voltak azért olyanok is, akik 2003-ban még általános iskolai elfoglaltságaik okán nem tudtak apuval (ritkábban anyuval) tartani a Petőfi Csarnokba és csak mostanra érettek meg arra, hogy egy sokadik utolsó merénylet önkéntes áldozatai legyenek. De hamarosan kiderült, őket sem fogja némaságra kárhoztatni, ha a Pokolgép 18 korongja közül olyanokról is felcsendül egy-egy szám, amelyek még azelőtt a szülők polcára kerültek, mint ahogy beruháztak volna a mózeskosárra.

Apák rock and roll-ja

Amint arról képeink is híven tanuskodnak, az előszilveszteri hangulatra nem lehetett panasz. A színpadra álló kortalan rockerek fáradhatatlan lendülettel sodorták magukkal mindazokat, akik hosszú évek óta ugyanolyan túlélési technikát alkalmaznak a vádló, támadó, gúnyos vagy gyűlölködő szavak és a rossz gondolatok ellen, mint Ők.

Apropó kortalanság... Elképesztő belegondolnom, hogy Kukovecz Gábor túllépett azon a ponton, amikortól elmondhatja, hogy immáron életének nagyobbik hányadát töltötte a Pokolgép örökmozgó fogaskerekeként a színpadokon, stúdiókban és próbatermekben. Nem kevésbé hihetetlen, mégis tény, hogy az Ő és a zenekar legfiatalabb tagjának (Nagy Dávid, alias Dvd) életkora között majdnem kétszeres a szorzó. Ez is legfeljebb az arcukon végigfutó ráncok számán látszott, a gitárjaik nyakán futkosó kezeken a legkevésbé sem. És az is csak két órával később, a közös meghajláskor vált nyilvánvalóvá, hogy ha hajuk hosszát összeadjuk az éveik számával, akkor végeredményben kiderül, hogy egyformán virtuóz gitárosok. :)

Tovább játszogatván a számokkal, az is eszembe jutott, hogy a csapat egységén mennyire nem látszik az az 5-5 év, ami a tagok bandához való csatlakozása között rendre eltelt. Innen már csak egy lépés volt elképzelnem a jelenlegi színpadképet akkor, amikor a legkésőbb belépett Csibe (Czébely Csaba) ünnepli majd a 25 éves jubíleumát a Pokolgépben. Szeretnék akkor is az első sorokban állni és hallókészülék nélkül is megérteni, amikor felém üvölti Joe a bíztató szavakat: „Te sem vagy más!”.

Pedig dehogynem. Remélhetőleg addigra én is a nagylányommal karöltve megyek a nosztalgia bulira, aki talán háttérzeneként éppen Pokoli meséket hallgat majd, amidőn a „Sehányéves kislány” olvasásával szoktatjuk Őt szülei hangjához. E pontról visszatérvén a jelen valóságához, azon is jót mosolyogtam, hogy olyan családapák nyomják itt nekünk a hamisítatlan metált akiknek lánygyermekeiből egy komplett kézilabdacsapatot ki lehetne állítani - sőt, még a kispad sem lenne üres. :) De ezután a remekbe szabott este után egyiküknek sem kellett attól tartania, hogy hazatérvén sarja így fogadja: Panasz van Rád!

Az a szép...

Végül, mikor az utolsó korty sörömet is az ünnepeltek tiszteletére emeltem és utószor is eltapsoltam a „szép volt fiúk!”-at, egy kissé patetikus gondolat futott át az agyamon: ha egyszer tényleg állni fog a fémzene temploma, egy-egy építőkockába bele fogják faragni Rudán Joe, Kukovecz Gábor (Kukó), Nagy Dávid (Dvd), Pintér Csaba (Pinyő) és Czébely Csaba (Csibe) nevét is.

A közvetlenül melléjük illesztett köveket pedig olyanokkal dedikáltatják, akik szintén szervesen hozzátartoztak a Pokolgép 'első' 25 évéhez, de akik 2008. december 30-án csak lélekben lehettek jelen a képzeletbeli torta megszelésekor a Fehérvári úton.

- Balázs András -

[2009.02.21.]