Mozart Don Giovannija a Metropolitan Operában DVD-n

Modern operarendezésektől hemzsegő világunkban a műfajt klasszikus operajátszásban kedvelő és hiányoló operabarátok számára a Deutsche Grammophon Metropolitan sorozata jelentheti a garanciát, hogy mindig klasszikus formában élvezheti kedvenc műveit. A sorozat már video formátumban is megjelentetett nem egy legendás előadást, ám a DVD korszak eljöttével minden évben gyarapodik a gyűjtemény. Ezen felvételek számára tulajdonképpen felesleges is lehetne az ajánlás, hisz a korongok tartalma önmagát ajánlja, ám jómagam is nagy gyűjtője vagyok a kollekciónak, s úgy vélem nem kizárólag az operabarátok számára jelenthetnek minőségi feltöltődést és kulturális kikapcsolódást, hanem mindenkinek, aki szereti a szépet, így igyekszek időről időre röviden kedvet csinálni egy-egy kiadványhoz.

Elgondolkodván, melyik előadásfelvételt válasszam kezdődarabnak, kétség sem fért hozzá, hogy a Zefirelli-féle 2000-ben rögzített Don Giovanni a legméltóbb e pozícióra, hisz ebben megtalálható minden, ami opera, színház és szórakoztató magas színvonalú művészet. Az igazság az, hogy a szigorúan meghatározott Don Giovanni cselekményhez képest ez a megálmodás is csúszott egy évszázadot, így 18. századi közegbe került át, ámde a legnemesebb értelemben klasszikusnak nevezhető. Nincs benne semmilyen, görcsösen újítani kívánó elvetemült ötlet, a kőszobor monumentális kőszobor marad, a szereplők közötti kapcsolatrendszer nem kap új, a librettóban nem lévő, belemagyarázott dimenziókat, hanem éppen az eredeti alapanyagba belemélyedve tökéletesen reprezentálja magát mind a nyolc legendává vált operafigura. Megformálóik, amellett, hogy a mai operajátszás elitjébe tartoznak, egytől egyig kiváló színészek is, a jelmezek hű tükrei a korszaknak, mindegyik példaértékű, s a Zefirelli által tervezett díszlet praktikussága mellett (hiszen a Don Giovanniban rengeteg színváltás van) színháztörténeti, muzeális értékekké fognak válni, hasonlóan a 20. század első felének nagy díszleteihez. Mozart muzsikáját hitelesen szólaltatja meg a zenekar James Levine vezényletével, aki a MET DVD sorozat szinte összes darabján a karmesteri pulpituson élvezhető.

És a produkció mégsem poros, attól, hogy klasszikus. Ott van Don Giovanniként Bryn Terfel, aki nem szépségével hódít, hiszen szépnek semmiképp sem nevezhető, éppen ellenkezőleg, mégis árad belőle a meggyőző, szeleburdi sárm, s ugyanúgy hódoltat be, mint gyűlölteti meg magát mindenkivel. Tulajdonképpen civilben, Leporelloval kettesben közönséges figura, aki a nagy társaság előtt tökéletesen előadja magát. Hangi adottságait, énekesi zsenialitását ilyen magas szinten felesleges elemezni, ahogy összes partnere, professzionális művész, igazi védjegyet ad eme Don Giovanni világának.

Leporellója a sokoldalú Ferruccio Furlanetto, aki játszi könnyedséggel, természetes humorral, utánozhatatlan fintorokkal és hangjátékkal parádézik. Elválaszthatatlan Terfeltől, kiegészítik egymást, s őszinte nevetést váltanak ki a nézőből ebben a „dramma gioccoso”-ban.
A három női figura közül, ahogy azt ösztönösen érzékelheti minden Don Giovanni hallgató, Donna Elvira rendelkezik a legnagyobb súllyal, arányosan tehát Solveig Kringelborn a leghangsúlyozottabb a három hölgy közül. Mesterien megálmodott karaktert hoz, tele női sértődöttséggel és bánattal. Első felvonásbeli attribútuma napernyője, mely egy sor ötletgazdag szituációt hoz létre, s a fináléban ismét visszatér. Belépője egyike a leghatásosabb részeknek.

Donna Annát Renée Fleming kelti életre, kissé hideg, határozott, de gyönyörű leányt kelt életre. Céljai kevésbé összetettek, nem is játssza túl szerepét, de Fleminget hallgatni mindig ajándék az operabarátoknak.

Hasonlóan finoman fogja meg Paul Groves is Don Ottaviot, akit szokás papirosfigurának is nevezni, két gyönyörű áriája ellenére. Semmiképpen sem teng túl, szinte észrevehetetlen, ám ezzel véteti észre magát. Tökéletes partnere Flemingnek, ők jelentik az eleganciát az előadásban.

Zerlina (Hei-Kyung Hong) és Masetto (John Relyea) szöges ellentétjük, sok mindent megenged nekik a rendezés, rakoncátlan, ámde hiteles duót alakítanak. A koreai szoprán frissen, bájosan és kacéran, Reylea pedig hatalmas basszus hanggal, kedvesen elveszetten játszik.
Mindezek felett ott magasodik Sergei Koptchaknak, a kormányzónak méltóságteljes árnya, aki kőszoborként feledhetetlenül működik közre az operairodalom egyik legfeszültebb tercettjéhez.

A rendezés tele van apró finomságokkal, melyek felsorolása hosszú időt vehet igénybe. Fontos szerep jut egyes jellegzetes tárgyaknak, mint Elvira napernyője, avagy a vaskos regiszter könyv, melyet Leporello hordoz. A legnagyobb pozitívumként emelhető ki, hogy nem lehet beszámolni szokatlan, elvetemült ötletről, ami felhívná magára a figyelmet. Az egész előadás frissessége, lendületessége, vérpezsdítően megszólaló muzsikája hívja fel magára a figyelmet, mely még órákkal megtekintése után is derűsen bennünk él.

Don Luis de Vargas

[2006.08.17.]