Temptation - Hot Soul Night

Pillanatig sem lehet kétséges, a nyár „legforróbb éjszakája” előtt állunk.

Negyvennégy éves karrier és ötvenhét album után először lép fel Magyarországon a soul zene történetének legrangosabb férfi énekegyüttese, a Temptations. S hogy maradéktalan legyen a legenda, a legrangosabb női énekegyüttes, a Supremes is vele jön, elvégre több közös albumot is jegyeztek a hatvanas-hetvenes években.

A Temptations és a doo-wop.
A Temptations 1960-ban, két detroiti középiskolai zenekar, a The Primes és a The Distants tagjaiból állt össze, előbb The Elgins néven. A Temptations nevet 1961-ben vették fel, amikor szerződést kötöttek Berry Gordy Jr. kiadójával, a Motownnal. A következő évben véglegesedett a Temptations első nagy korszakának a felállása: Eddie Kendricks, Otis Williams, Paul Williams, Melvin Franklin és David Ruffin, továbbá együtt kezdtek dolgozni a producer-szerző Smokey Robinsonnal, akivel olyan durranásokat vettek fel, mint a My Girl, a The Way You Do Things You Do vagy a Get Ready. 1966-ig működtek együtt, s addigra a Temptations a Motown Records legsikeresebb pop-soul „vállalkozása” lett, egyelőre még a „mókásan” együtt lépegető-éneklő doo-wop együttesek modorában.

A Temptations és a pszichedélikus soul.
A hatvanas évek második felét nemcsak a fekete polgárjogi mozgalmak tették markánssá, a tánczenében is forradalmi korszak volt ez, és a Temptationsre is hatott. A doo-wopot a jóval nyersebb pszichedélikus soul és funky váltotta fel, Robinsont pedig az ellentmondást nem tűrő producer-szerző, Norman Whitfield.
Whitfield nem gatyázott: alaposan átrendezte a Temptations erőviszonyait. A kövérre hízlalt basszus-dob alapok s a csípős wah-wah gitárok mögé súlyos vonósokat állított, ugyanakkor újraértelmezte az énekszólamokat is: innentől mindenkiből szólóénekes lett, s így jobban rá lehetett játszani az egymásnak feszülő basszus, bariton, tenor és falzett hangokra. A dalok szövegeire pedig rátelepedett a gettólét, a háború, a narkó, a rasszizmus, vagyis a fekete Amerika sorsa.
Whitfield és a Temptations nyolc maradandó albumot készített 1969 és 73 között – Cloud Nine, Puzzle People, Psychedelic Shack, Sky’s The Limit, Solid Rock, All Directions, Masterpiece, 1990 –, a megkerülhetetlen „rádiós” táncdalok mellett olyan nagyobb lélegzetű, poétikus szárnyalásokkal, mint a Message From A Black Man vagy az Ain’t No Justice.
Az pedig tényleg a legkevesebb, hogy a számai harminc év múltán is kiválóan működnek, hatnak. Szóval ez most nem a nosztalgia helye...
Hanem a klasszikusoké.

A Temptations és a tagcserék.
Whitfield évei alatt – részben a szóló karrier reményében, részben a vele való viták miatt – a Temptations többször is átszerveződött. Először (1968-ban) David Ruffin szállt ki, akinek Dennis Edwards állt a helyére, aztán ’71-ben Eddie Kendricks és Paul Williams – őket Damon Harris és Richard Street pótolta. Ezeknek a váltásoknak azonban nem látta különösebb kárát a zenekar.
1975 után, amikor a „diszkó-robbanással” újra stílust váltott a zenekar, Damon Harris, majd Dennis Edwards is továbbállt, s ezután szinte állandósult a mozgás, ugyanakkor egy-egy rövid „reunion” turnéra Kendricks és Ruffin visszatért. Ebből az időszakból ugyancsak kiemelhető néhány jelentősebb album, így a Truly For You, a Reunion és a Live At The Apollo With David Ruffin And Eddie Kendricks, a nyolcvanas évek végére azonban megtört a Temptations lendülete. S miután a kilencvenes évek első felében egymás után meghalt David Ruffin, Eddie Kendricks és Melvin Franklin, nagyon úgy tűnt, a legnagyobb énekeseivel a Temptations is végleg „alámerült”.

A Temptations ma
De nem… The Temptations Review néven előbb Dennis Edwards, legújabban pedig Damon Harris hozta össze újra a zenekart. Harrisnek – aki anno a Solid Rock, az All Directions, a Masterpiece, az 1990 és az A Song For You című albumokon énekelt – most Williams Lloyd, Simms Dupree, Hooker Clayton és Perry Moore a társai, ami pedig a kísérőzenekart illeti, az nem más, mint Eddie Kendricks és David Ruffin egykori társulata, a TFO. Biztosított hát az „autentikus” hangzás, a műsor pedig a legnagyobb Temptations-slágerekből áll össze: többek közt a Get Ready, a My Girl, a Song For You, a Ball of Confusion, a Just My Imagination és a Papa Was A Rollin’ Stone címűekből. Két közös dallal a Supremesszel.

The Supremes
A Supremes az ötvenes évek végén tűnt fel The Primettes néven, s kezdetben négy tagja volt: Diana Ross, Mary Wilson, Florence Ballard és Barbara Martin. Supremesszé akkor váltak, amikor 1961-ben szerződést kötöttek a Motown Recordsszal – már Martin nélkül, trióban.
Nem kellett sok, három év múltán a Where Did Our Love Go című számmal már ők vezették a slágerlistát az Egyesült Államokban és Angliában, s onnantól egymást követték éllovas slágereik, így például a Baby Love, a Stop! In The Name Of Love vagy a You Can’t Hurry Love.
A Supremes sikersorozatát az sem törte meg, hogy – a Temptationshöz hasonlóan – többször is átalakult: előbb Florence Ballard távozott, majd a hetvenes évek kezdetén az önállósuló Diana Ross és Mary Wilson is. 1977-ig közel húszmillió példányban keltek el kislemezeik, s több mint húsz albumot jelentettek meg, egy időre feloszlottak mégis.
1985-öt írtunk, amikor Scherrie Payne és Lynda Lawrence újraszervezte a Supremest, melyben Scherrie 1972-től, Linda ’73 óta szerepelt. A harmadik hölgyet, Jean Terrellt 1993-ban Freddi Poole váltotta fel – azóta ebben a felállásban lépnek fel, s készítettek újabb kilenc albumot.
Művészetek Palotája, Nemzeti Hangversenyterem, 2005. július 9. 20.00

[2005.06.10.]