Öt, stílusában úgyszólván teljesen különböző produkciót tartott érdemesnek a tízfős szakmai zsűri arra, hogy a felkért producerek segítségével két-két dalt rögzíthessen, illetve felléphessen a Thirst Studio rendezvényein. »
Még alig múlt el az idei Sziget, a szervezők már a jövő évi bulit készítik elő. 2007-ben augusztus 8. és 15. között várja majd a látogatókat a rendezvény. A sorban a tizenötödik. »
Lemezbemutató koncert helyszíne lesz október 17-én a Süss Fel Nap: a minden kedden jelentkező Tues-Die! programsorozat keretében a Gire zenekar mutatja be első albumát, mely számos demó megjelenése után készült el nemrég, a Negative Art gondozásában. Az estét két másik nagynevű underground csapat, a Korog és az Aebsence szereplése teszi kihagyhatatlanná. »
Idén ősszel a Kárpát-medence party-társadalma Pozsonyba utazik, ahol egy hónap alatt négy világsztár is feltűnik majd: október 27-én a Prodigy és Carl Craig szerepel az Electronic Beats Fesztiválon, egy nappal később pedig a világ második legjobb lemezlovasa, DJ Tiesto látogat a szlovák fővárosba. »