A Social Free Face névre keresztelt HC banda a Sziget harmadik napján, pénteken este nyolc órától volt látható a Zúzda színpadon. Az immár három lemezzel büszkélkedő zenekart minden olyan ember szereti, aki érdeklődik a magyar hardcore iránt. Sajnos nem csak a magyar zenei kínálatot jellemzi, hogy egyre kevesebb banda követi a hagyományos, oldschool vonalat. Itthon ilyen például a United Side vagy a Liberal Youth, nemzetközi szinten pedig a Madball vagy az Agonistic Front. »
A Club 54 a Hajógyári Sziget egyik stúdiójában augusztus 10-én, csütörtökön forgatta Ne felejts el című videóklipjét. A Zene.hu munkatársa a helyszínen a rövidfilm ötletszerzőjével, Németh Gáborral, alias Némóval beszélgetett. »
„Örülünk, hogy itt vagyunk” – kiáltotta népes közönségének - erős német akcentussal - a Beatsteaks frontembere, ezzel indítva hétfőn a Nagyszínpad programját. A fesztivál utolsó előtti napján összesen 61 ezren örültek, hogy a Szigeten voltak. »
A hét utolsó napján 55 ezer látogatót vonzott a Sziget. A meteorológiai előrejelzések szerint napos, derült idő várható a hátralévő két napban. A jó idő remek koncerteket is hoz. A nagyszínpadon például fellép a Placebo, a világzenei helyszínen Natacha Atlas, a metálon az Exploited, a Bahián pedig a Voltatokmá’ Idén Nyáron Olaszba’? És persze még sokan mások… »
A Sziget harmadik napján, pénteken 50 ezer látogató élvezte a 200 program valamelyikét. A 840 m2-es, 14 méter magas Nagyszínpad előtt majd’ 30 ezren voltak kíváncsiak az izgalmas-vicces-szexi-táncos-slágeres Scissor Sisters koncertjére. »
Csütörtökön, a Nagyszínpadon Jovanotti hozta a formáját mintegy 20-25 ezer ember előtt, a világzenei helyszínen Goran Bregovic majd’ 12 ezer embert táncoltatott meg. A Sziget hangulatát összesen 46 ezren élvezhették a fesztivál második napján. »