A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek.
»
A Wolf Alice augusztus végén jelenteti meg új nagylemezét, a The Clearinget, amely a gitárpop zenekar negyedik nagylemeze lesz, egy klasszikus rockalbum, a ’70-es évek ihletettségével, de nagyon is a jelenről szólva. A zenekar pedig az új lemez megjelenésével egyszerre a világkörüli turnéját is bejelentette, köztük a Wolf Alice első önálló budapesti koncertjével, november 11-én a Barba Negrában.
»
A White Lies bejelentette 2026 eleji brit- és európai koncertsorozatát, köztük a zenekar első önálló budapesti koncertjével, február 13-án a Dürer Kertben. A turné bejelentésével egy időben a zenekar egy vadonatúj számot is kiadott, a Nothing On Me-t, amely az első új zenéjük a 2022-es albumuk, az As I Try Not To Fall Apart megjelenése óta.
»
Élménybeszámoló, koncertbeszámoló cseppnyi nosztalgiával. A korrekt sajtóanyagok után (amik korábban jelentek meg a zene.hu oldalán) most egy szubjektív írással. Nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy érzelmesen beszéljen a zenekarról és az új projektről, miszerint a régi dalok új hangzással csendüljenek fel az ABS Big Band közreműködésében.
»
Igazán különleges koncerttel tér vissza a Margitszigeti Színház színpadára a Magna Cum Laude június 6-án. A zenekar ezúttal az ABS Big Band közreműködésével, új hangszerelésben megszólaló ikonikus dalokkal hívja 14 éve nem hallott zenei kalandozásra a közönséget. A koncert előtt Mező Misivel, az együttes énekesével és Kara Misával, szövegíróval és basszusgitárossal beszélgettünk élményekről, új hangzásról és arról, mit jelent számukra ez a kivételes miliő.
»
A Művészetek Völgye csapata meghatott szavakkal reagált a Margaret Island zenekar búcsújára. A szervezők kiemelték, hogy a zenekar mindig is különleges színfoltja volt a fesztiválnak, és az őszinte kapcsolat, amit a közönséggel ápoltak, örökre emlékezetes marad. A csapat köszönetet mondott a közös pillanatokért, és kíváncsian várják, hogy a jövőben miként folytatódik a zenekar útja. A kérdés, hogy hány daluk van még, amit el kell hozniuk a Völgybe, – bízunk benne, hogy a Margaret Island új formában is visszatér a fesztiválra.
»
A Margaret Island zenekar 11 év után búcsút int a közönségnek. Október 2-án, a Budapest Parkban tartják utolsó koncertjüket, ahol méltó módon zárják le ezt a csodálatos időszakot. Az elmúlt években rengeteg emlékezetes pillanatot éltek át közösen, és most elérkezett az idő, hogy egy új fejezetet kezdjenek.
»
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesztiválváros új „negyedei” a Sziget műfaji és kulturális sokszínűségét élénkítik. Kádár Tamás főszervező hangsúlyozta, hogy a Sziget alapértékeit megtartva, a változó igényekhez igazodva lépnek előre, hogy a látogatók számára felejthetetlen élményeket nyújtsanak.
»
Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze. Az izgalmas produkciókkal színesített sajtótájékoztatón, a külföldi vendégművészek videó üzeneti mellett, a nyárra készülő bemutatókból és produkcióikból adtak ízelítőt, többek között Homonnay Zsolt, Veréb Tamás, Sándor Péter, Kocsis Dénes, Nádasi Veronika, Takács Nikolas, valamint a Magna Cum Laude zenekar.
»
A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához.
»