|
Az idén 25. születésnapját ünneplő Kalapács zenekar öt évvel a Világvégre album után új nagylemezzel jelentkezik február 28-án!
»
|
71. |
|
Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt emleget. Az anyagot először a Budapest Parkban, majd az összes fontosabb fesztiválon és rendre teltházas vidéki klubkoncerteken is bemutatták. Egy szusszanásnyi pihenő után március 21-én és 22-én egy különleges dupla-koncerttel készülnek az Akvárium Klubba. A TI+MI fantázianévre hallgató két estén két különböző műsorral várják a közönséget - és ebbe most nekünk is van beleszólásunk!
»
|
72. |
|
Koncertklippel jelentkezett a Pennhurst, akik ráadásul 14 állomásos turnéra is indulnak a Tankcsapda vendégeként.
»
|
73. |
|
2025. január 22-én sor került a Thália Színház különleges projektje, a Fehér Babák című, Cseh Tamás és Bereményi Géza közös munkásságára épülő zenés est bemutatójára. Az élő zenekarral kísért produkció Görög László első rendezése a Thália kötelékében, aki a teátrum társulatának számos tagját felvonultatja a színpadon néhány sokak számára ismert, nosztalgikus dal erejéig. Mindennek eredményeként a Fehér Babák három teljes teltházzal érkezett a bemutató napjához, ezzel is bizonyítva a nagy érdeklődést, ami évek múltán is övezi a Cseh Tamás dalok zenei világát.
»
|
74. |
|
Abszurd pillanatokkal, groteszk helyzetekkel és a szokatlan szituációkból fakadó sok nevetéssel mutatták be január 19-én Szép Ernő Félkesztyü című egyfelvonásosát a Sinkovits Imre Színpadon, Jókai Ági rendezésében.
»
|
75. |
|
Luigi (Kóczé Lajos) egy friss videóban reagált azokra a vádakra, amelyek szerint nem a saját hangján énekelne, hanem playbackelne. Az énekes elmondta, hogy ilyen jellegű kritikát eddig még soha nem kapott, ezért fontosnak tartotta tisztázni a helyzetet.
»
|
76. |
|
Debrecen, Szeged és Veszprém lesz a helyszín. Tíz éve mutatták be, azóta töretlen sikerrel és az eltelt évtizedben megállás nélkül játszották a világhírű Tony-díjas Broadway-musical, Az Őrült Nők Ketrece magyar adaptációját Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A legendássá vált produkció 2025-ben néhány fővárosi előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól, azonban előtte egy országos búcsúturnéra indul.
»
|
77. |
|
Castingot hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok Milady De Winter szerepére. A 3 testőr című kalandmusical intrikusnőjének megformálására szakmai önéletrajz beküldésével, legkésőbb január 28-ig jelentkezhetnek a pályázni kívánó énekes színésznők.
»
|
78. |
|
A Magyar Kultúra Napját, január 22-t, az idei esztendőben a „kortárs” hazai képző- és előadóművészet előtti tisztelgésnek szenteli a kiállításairól, koncertjeiről, és izgalmas előadásairól messze földön ismert budakalászi Kós Károly Művelődési Ház.
»
|
79. |
|
Joshua Homme és csapata 2018-as, ütős koncertje után The End Is Nero Tour Europe 2025 elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre, július 19-én a Budapest Parkba, a Live Nation szervezésében.
»
|
80. |