|
Amit itt hagyunk címmel megjelent a Phoenix RT új albuma. A felvidéki modern rock / metal csapat ötödik sorlemezén két, korábbról már ismert dal - a Menedék, és A Dal 2024-ben a Top 4-ig jutott Félszavak - mellett 8 vadonatúj szerzemény hallható.
»
|
81. |
|
Nem késlekedett, rögtön kettő olvasópróbával indította az új évet a Thália Színház: január 6-án a Bűnözőzsenik című George F. Walker fekete komédia, 7-én pedig Ray Cooney közkedvelt bohózata, A miniszter félrelép próbafolyamata is kezdetét vette. Mindkét darab február folyamán, 21-én és 22-én kerül bemutatásra.
»
|
82. |
|
Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza a főszerepét. A kultikus darab azért is fontos számára, mert 20 évvel ezelőtt ez indította el a színészi pálya felé.
»
|
83. |
|
Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
»
|
84. |
|
Szerencsés péntek tizenhárom, azaz megnéztük a Hooligans évzáró koncertjét.
December 13-án, pénteken tartották évzáró koncertjüket a kedvenc huligánjaink a Barba Negra Red színpadán.
»
|
85. |
|
Örömmel jelentjük be, hogy 2025-ben december 22.-én Budapestre érkezik a Reszkessetek, betörők! nagyszabású koncertje, amely felejthetetlen ünnepi élményt nyújt az egész család számára. Az 1990-es bemutatása óta a Reszkessetek, betörők! az ünnepi időszak egyik legmeghatározóbb alkotásává vált. A világhírű zeneszerző, John Williams varázslatos és ikonikus filmzenéjét a Hungarian Studio Orchestra adja elő élőben, miközben a filmvászon is megelevenedik.
»
|
86. |
|
Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.
»
|
87. |
|
Országos turnéra indul 2025-ben a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical. A Vándorfi László rendező által jegyzett előadást először 30 évvel ezelőtt mutatták be Veszprémben, azóta többször színpadra került, töretlen sikerrel. Bár a szereplők folyamatosan frissültek az évek során, egy szerep megformálója a kezdetek óta állandó: Novák Péter énekes, táncos, koreográfus három évtizede játssza a darabban Manuel szerepét, ami folyamatosan idősödik vele együtt.
»
|
88. |
|
A Modern Art Orchestra (MAO) 2024. december 22-én, vasárnap 19:00 órakor tartja adventi koncertjét a budapesti Lovardában.
»
|
89. |
|
Jubileumi turnén érkezik jövőre Budapestre a Helloween. A fennállásának 40. évét ünneplő német heavy metal legenda 2025. október 26-án is Andi Deris és Michael Kiske vezényletével áll majd színpadra a Papp László Budapest Sportarénában, a Beast In Black felvezetése után.
»
|
90. |