Enya (Eithne Patricia Ni Bhraonian)

Egy kilenc gyermekes család hatodik sarjaként 1961 május 17-én született Eithne Patricia Ni Bhraonian, Donegal megyében. Anyanyelveként a Gaelt tanulta, az Enya pedig az Eithne Gael kiejtés szerinti átírása. „Mivel számomra a betűk kiejtése más hangzású mint annak, akinek az angol az anyanyelve, nagyon élvezem a nyelv hangzását. Jó dolog, hogy tudok egy olyan ősi nyelven énekelni, mint a Gael, de mégis eljut az üzenet a hallgatóhoz a zene nyelvén és az előadás segítségével.”

Enya klasszikus zenét tanult a Milfordban, és elhatározta, hogy a zene lesz az élete, de nem igazán tudta, hogy milyen irányba induljon. Az iskola befejezése után Nicky és Roma meghívták, hogy csatlakozzon egy időre a Clannadhoz, egy csapathoz, melyet ők menedzseltek.

„Úgy érkeztem oda, hogy klasszikus zenét tanultam egy bentlakásos iskolában, és meglehetősen független voltam. Nem igazán sikerült beilleszkednem a csapatba. Nicky azt akarta, hogy én legyek a billentyűs, hogy egy új vokális hangzást adjak a csapathoz, és én bele is egyeztem. Sokat beszélgettünk Nickyvel a zenéről, és ekkor találta ki az egyszemélyes kórust. Nagyon benne volt a kísérletezésben. Ő az élő zenében élt benne, és remélem, hogy ez érződik a közös munkáinkon is. Az And Winter Came nagyon is stúdió album, de mégis az előadásról szól.” – meséli Enya.

Ez pedig egy kreatív együttműködés kezdete volt, mely végül 1982-ben kezdődött el Nicky, Enya és Roma között. A triumvirátus első munkája egy filmzene volt 1984-ben, David Puttnam Francia Rómeó című filmjéhez.

Két évvel később Enya nagy fejlődésen ment keresztül és az A kelták című BBC dokumentumfilm teljes zenéjét ő készíthette el. „Először minden epizódhoz külön zeneszerzőt akartak, de aztán mi bemutattuk a March Of The Celts-et, és ezután visszajöttek, hogy elmondják, azt akarják, én írjam az egész sorozat zenéjét.” –meséli Enya. „Nagy rizikót vállaltak be, mert én csak egy ismeretlen ember voltam, aki tanult zenélni, nem volt rá semmi garancia, hogy milyen zenét fogok írni.”

A dalokkal, melyeket angolul és Gael nyelven adott elő, Enya egy csokornyi elbűvölő, éteri zenét alkotott meg, melyek később megjelentek az énekesnő legendás debütáló albumán, mely 1987-ben jelent meg. Az album megjelenése azonban nem okozott túl nagy feltűnést , egészen addig, amíg 10 évvel később A The Fugees a Bodiceat beépítette a Ready Or Not című dalába. Nickynek sok fejfájást okozott a dolog, mivel a csapat elfelejtett engedélyt kérni rá. „Bosszantott, hogy nem kérdeztek meg minket, de jól végződött a történet. Választhattuk volna azt is, hogy a Sonyval levetetjük az összes lemezt a polcokról, de ezzel mire mentünk volna? Egy fiatal csapat voltak, úgyhogy együtt kitaláltunk valamit, és ez teljesen jól működött.”

De a dal iránti érdeklődés itt nem ért véget. Néhány évvel később Nickyt nem más, mint Sean Combs, akit a legtöbben P.Diddyként ismernek, kereste telefonon, és udvariasan engedélyt kért, hogy a dalt felhasználhassák Mario Winans kislemezén, az I Don’t Wanna Know című dalban. A dal listavezető lett az Egyesült Királyságban. Nicky nagylelkűen beleegyezett, de volt egy feltétele: „Azt mondtam neki, hogy majd én is fogok kérni valamit cserébe. Úgyhogy elképzelhető, hogy a közeljövőben lesz valami közös dolog amiben Enya és P.Diddy is szerepelni fog.” – meséli nevetve.

Míg debütáló albumának nem sikerült a listákat felvillanyozni, a Warner Brothers elnökét, Rob Dickinst teljesen elbűvölte, így nagyon gyorsan leszerződtette Enyát. Döntése nem kis meglepetést okozott a kollégák között, mert nem igen hittek benne, hogy Enya éteri zenéjére lesz kereslet egy olyan piacon, amelyen az olyan pop sztárok dominálnak mint Kylie Minogue és Rick Astley. De Dickins azt tartotta szem előtt, hogy: „Időnként a cég azért van, hogy pénzt csináljon, időnként viszont azért, hogy zenét.” Természetesen kellemes csalódna, ha Enya esetében mind a két objektív cél elérhetővé válna.

„Mi, és az egész kiadó teljesen le voltunk taglózva a Watermarkra kapott visszajelzésektől.” – ismeri be Enya. „Honnan tudhattuk volna? Semmi ehhez fogható nem volt a piacon a nyolcvanas évek vége felé.” A Watermark 1988-ban készült el, és több mint 10,2 millió példányban kelt el, ezzel két Brit Awards jelölést szerzett Enyának, és az Orinoco Flow című kislemez az angol listák első helyére száguldott.

Mivel Dickens nagyon a szívén viselte Enya sorsát, még a lemezboltokba is elment, hogy megnézze, amint a vásárlók megveszik az Orinoco Flowt. Ez az elkötelezett érdeklődés vezetett oda, hogy a Sail Away szövege helyett kapott a későbbi nyomatok borítóján, mert Dickens észrevette, hogy a rajongók nem voltak teljesen biztosak a dal címében. Tiszteletben tartotta Enya vágyát a kreatív függetlenségre. „A szerződés aláírásának egyik feltétele az volt, hogy a kreatív dolgokat illetően függetlenek maradunk, és emiatt soha nem is éreztük, hogy lennének olyan dolgok, amiket nem tehetünk meg, vagy hogy nem lehet valami másként ha jó ok van rá, ha a zene így diktálja. Az egyetlen nyomás ami a Warner felől érkezik, az az, amikor megkérdezik, hogy abban az évben akarunk-e kiadni lemezt vagy sem.” – meséli nevetve.

1991-ben megjelent Enya 11 millió példányban eladott albuma, a Shepherd Moons, ami rögtön az angol listák élén debütált és hasonlóan sikeres volt az amerikai listákon is, mely pozíciót 199 héten át tudta tartani. Enya első Grammy díját a Shepherd Moon hozta meg, a Legjobb New Age Album kategóriában. De a díjakat tartó szekrény újabb darabbal bővült, amikor négy évvel később újabb Grammy díjat vehetett át a Memory Of Trees című albumért, ami 9 millió példányban kelt el.

Paint The Sky With Stars címen egy rendkívül sikeres „best of” album jelent meg 1997-ben, olyan slágerekkel mint az Orinoco Flow, Caribbean Blue, a Book Of Days és az Anywhere Is. De a 2000-ben megjelent A Day Without Rain volt az a bizonyos stúdió album, mely a következő év során Enyát a legtöbb lemezt eladó előadóvá tette.

A Day Without Rain közel két évig volt fent az amerikai listákon, és 13 millió példányban kelt el világszerte. Eközben a 2001 szeptember 11-én történt események sokkolták az egész világot, és az Only Time című dal, a rajongók egyik nagy kedvence, előkelő helyre került a rádió és tévé csatornákon, melyek egy megnyugtató zenét kerestek a szívszaggató riportjaik mellé.

„A CNN használta először.” - emlékszik vissza Enya. „De később a 9/11 himnuszává vált. Abban az időben a rádió állomások teljesen lecserélték a játszott dalokat és segíteni akartak az embereknek hogy túltegyék magukat a veszteségen és az elkeseredésen amit a történtek miatt éreztek. A dal arról szól, hogy milyen a gyógyulás időszaka és hogy a normális állapot, vagy egy olyan állapot ami ehhez nagyon közel van, vissza fog térni az életünkbe.” Miután Enya, Nicky és Roma adakoztak a a Tűzoltók szövetségének az özvegyek és a gyermekeik számára létrehozott alapítvány javára, gyorsan felismerték, hogy a dal népszerűsége segítséget nyújthat az áldozatok számára. „Az jutott eszünkbe, hogy kiadhatnánk az Only Time-ot kislemezen, és ezzel nyújthatnánk anyagi segítséget azok számára akik elvesztették a családtagjukat a szeptember 11-i tragédia során.” – meséli Enya. A kislemez ötszázezer dollárt hozott az alapítvány számára az elkövetkező két év során.

De a 2001-es év vidámabb hírekkel is szolgált, mivel Peter Jackson felkérte Enyát, hogy két dalt írjon a Gyűrűk ura – A gyűrű szövetsége című filmhez. Az eredmény pedig a May It Be és az Aniron című dalok lettek, előbbi dal pedig meghozta Enya számára az Oscar díjat. A díjátadón Enya élőben is előadta a hihetetlenül sikeres dalt, melyre szívesen emlékszik vissza. „Fantasztikus élmény volt. Az Oscar díjátadó ünnepségen nagy a csillogás de be kell ismernem, hogy nagyon élveztem.” – meséli mosolyogva.

Bár nagyon élvezi az élő koncerteket, Enya sosem turnézott, és mivel nem kápráztatja el a hírnév, inkább visszahúzódik a médiaszerepléstől, mely ritkának számít a hírnevet hajhászó világunkban. „A hírnév és a siker két különböző dolog. „Most is azt gondolom, hogy fenn lehet tartani egy normális magánéletet miközben sikeres zenei karriered van. Az én zenémnek szüksége van erre a térre.” – meséli az énekesnő.

A 2005-ben megjelent Amarantine, mely Enya legutóbbi stúdió albuma, nagyon jó visszajelzéseket kapott, és négy Grammy díjat hozott az énekesnőnek. 2007-ben Enya két tiszteletbeli doktori címet kapott a zene területén elért teljesítményének elismeréseként.

[2008.11.12.]