|
|
A közel 10 éves Station zenekar lelkes és hűséges hazai helytartója a U2-nak, hiszen koncertjeiken - saját dalaik mellett - több U2 feldolgozást is játszanak, nagy sikerrel. Most azonban - már második alkalommal - egy teljes estét csak a U2 daloknak szentelnek. Ehhez hívtak segítségül több ismert magyar zenészt, akik örömmel fogadták el felkérésüket, hiszen mindannyiuk életében nagy szerepet tölt be a U2 zenéje.
Jamie Winchester például ugyanúgy ír származású, és gyerekkora óta követi a zenekar pályafutását, mondhatni: miattuk kezdett el zenélni.
Papp Szabinál, a Supernem frontemberénél nincs olyan házibuli, ahol a Sunday Bloody Sundayt ne kellene vigyázzba állva végighallgatni. De Roy-ról (Roy és Ádám Trió) is köztudott, hogy nagy U2 kedvelő.
Zselenszky (Nap - az Eleven Hold formtembere) költői estjein szintén sok U2-val fűszerezi műsorát. Ő és Jamie Winchester egyébként már fellépett a Station-nel az első egészestés U2-s rendezvényen is.
Benkő László pedig, az Omega "nagy öregje" nézőként is rendszeresen részt vesz a Station koncertjein, és támogatja a fiúkat!
Az igazi meglepetés pedig Rúzsa Magdi fellépése lesz a hazai U2 rajongóknak, ahogy szívvel-lélekkel énekli majd az ír zenekar balladáit.

|