Szabó András (Andris)
Zenei tehetségét 2005 decemberében fedezte föl a Kisalföld napilap szerkesztőség vezetője, Vida István egy csornai Ki- Mit- Tud? versenyen.
A lap támogatásával Szabó Andris kapcsolatba került az Omega együttes zeneszerzőjével, Benkő Lászlóval. A művész zenei vezetésével, és az Első Győri Lions Klub segítségével készült el a fiú első lemeze a Média Generál stúdióban. Négy részletben 10 ezer darab korongot adtak ki. Ebből a Kisalföld előfizetői között és a Lions-mozgalom keretein belül első körben mintegy 6000 példány kelt el. A CD országos terjesztése nyomán tavaszra aranylemez lett, majd később platina lemezes.
Az első lemezén, amelynek címe: "Dalokban élnek a fények" Máté Péter dalok, és a Tolcsvay László által szerzett, Lions-himnuszként is ismert, "Adj békét és reménységet" című szerzemény hallható.
Azóta már megjelent a várva várt 2. korong is, amelyet a "A szívemmel is látható" névvel láttak el. Külön említést érdemel, hogy ezen már 3 saját dal is hallható. Ezenkívül a Neoton Familiától a "Ha elmúlik karácsony", valamint a mindenki által ismert "Jingle Bells" is felkerült az albumra, méghozzá 3 verzióban: magyar, német-angol, és egy karaoke verzió.
Számos fellépésen van már túl a csupaszív kisfiús, mindenhol elvarázsolja a közönséget kedvességével.
(forrás: andris hivatalos honlapja)
[2010.08.08.]