Százezrek álmainak tárgya: a titokzatos Abigél - képekben

A fények játéka tovább fokozná ezt a dinamikát, de nálam ez volt a gyenge láncszem. Az rendben van, hogy a magyar (és az egyetemes) történelem egy igen sötét korszakában járunk a 43-44-es években fordulóján, de sem ez, sem a sejtelmes, titkokkal sűrűn átszőtt történetre való utalás nem indokolt volna ilyen mértékben energiatakarékos megvilágítást. Különösen, ha a fejlámpák egyike-másika nem találja azt a bizonyos fejet, amelyet ki kellene emelnie a sötétségből. Időnként viszont olyan bizarr mintázattal világították meg a színpad egyes részeit, amitől a díszlet egy kicsit sem díszlett. Persze én sem kaptam még két egyforma taslit :).

És egyébként is az ötletes koreográfiák, a korszak hangulatát nagyszerűen visszaadó kosztümök és színpadi bútorok összességében mégiscsak biztosítják a vizuális élményt. (Viszont ha szeretnék elkerülni, hogy állatvédő szervezetek elmarasztalják a színházat, javaslom, hogy az akváriumot időnként tisztítsák ki. Nagyon jól mozogtak benne a cseppet sem lámpalázas élő halak, megérdemelnék, hogy még jobban lássuk őket, tiszta üveg mögött. Arról nem is beszélve, hogy nincs realitása a pedáns és szigorú Torma igazgató úr szobájában egy ilyen igénytelenül elhanyagolt akváriumnak.)

Páratlan ősök, méltó utódok

Több fórumon is elhangzott előzetesen, hogy a musical dramaturgiájában Vitay Georgina felnőtté válása és apjához fűződő viszonya, illetve kapcsolatuk alakulása áll a középpontban. Utóbbinak szinte minden apró rezdülése tökéletesen átjött a szerepeit aprólékosan kidolgozó és felépítő Földes Tamás és a kedvesen ellenállhatatlan Vágó Zsuzsi alakításában. Viszont annak az ívét, ahogy a civil mindennapokba kegyetlenül beszivárgó háború felnőtté tesz egy kissé elkényeztetett gyereklányt, egyelőre hiányoltam az előadásból. Remélhetőleg idővel, a főszereplő Gina-szerű beérésével – illetve azzal, ahogy a nehéz dalok eléneklése egyre inkább rutinszerűvé válik számára – ez a vonal is tovább gazdagítja majd az előadást.

Képek a bemutatóról - galéria

Aki maradéktalanul lenyűgözött, az Horn Mici volt. Sokunk emlékképei között a karakterhez Ruttkai Éva feledhetetlen alakja párosult. A musical változat beharangozóiban, a prózai művekben és klasszikusan jó filmekben hasonlóan emlékezetes alakításokat maga mögött tudó Udvaros Dorottya nevével párosították a szerepet. Akit talán ezen alakításáért is méltathatnék, ha nem részesültem volna abban a szerencsében, hogy a váltótársa, Siménfalvy Ágota alakítását is lássam. A képlet nem volt annyira egyszerű, hogy Ágó jobban játszott, mint ahogy Udvaros Dorottya énekelt. Kétségtelen, hogy a két művész énektudását nem lehet egy lapon említeni, de ez sokkal inkább Ágó dicsérete, mintsem kolléganőjének kritikája. Viszont ezúttal a karakter megformálásában, a színpad élettel való megtöltésében is Ágó volt a jobb.

Kategóriákkal. Nem lehetett nem rá figyelni, ahányszor csak a színre lépett. Persze aki látta egykoron a jobb sorsra (és pláne hosszabb életre) érdemes Sweet Charity c. előadást a Súgó Raktárszínházban, azok nem lepődtek meg azon, hogy Horn Mici esetén jobb nem első és második szereposztást emlegetni. Az egyik és másik szereposztás sokkal szerencsésebb megközelítés.

Horn Mici mellett a másik kulcsfigura Kőnig tanár úr. Ő az a hős, akinek szerepét a hollywoodi filmváltozatban nem Chuck Norris, Sylvester Stallone vagy Steven Segal alakítaná. Attól viszont még inkább szerethető, hogy akár mi is lehetnénk a bőrében. Hiszen hősiessége nem abból áll, hogy a fél náci hadsereget lemészárolja egyetlen mokkáskanállal. Csonka András pedig van olyan jó Kőnig, mint amilyen tökéletes katona Jean-Claud Van Damme. Be kell látni, druszám nem az énektudásával vált Garas Dezső méltó utódjává. Szerencsére azonban a darab egyik dramaturgiai csúcsát jelentő magánszáma nem is kívánja meg a két oktávnyi hangterjedelmet vagy a kristálytiszta hangzást. Másfelől pedig színészi alakítása feledtet minden bizonytalan vagy félrecsúszott hangot.

Még kevesebbet kell énekelnie Balikó Tamásnak Torma Gedeon szerepében. Aki annyira hitelesen tudja alakítani a református leánykollégium igazgatójának szerepét, amire evangélikus lelkész édesapja is méltán büszke lehetne. Talán ez az alakítás az egyetlen tényező, amiért örülhetünk, hogy Pécsről végül is nem a Nemzeti Színház direktori székébe költözött fel a művész úr. A két párhuzamos igazgatói feladatot ugyanis vélhetően nem tudta volna bevállalni. És mi most egy élménnyel szegényebbek lennénk.

Mint ahogy akkor is, ha nem hallottuk volna a karácsonyi dalt Nádasi Veronika előadásában, aki úgy fürdött Zsuzsanna nővér szerepében, mintha azt egyenesen ráöntötték volna :). Hasonló volt az érzésem Szendy Szilvivel kapcsolatban, aki Kis Mariként maga volt a két lábon járó intrika. Imádtam gyűlölni, amikor undok volt és együtt lágyultam el vele Gina megtérésekor.

De ne feledkezzünk meg a tánckar említéséről sem, akiknek – főleg a gyengébb nem képviselőinek – az eddigieknél nagyobb játéktér jutott bebizonyítani, hogy eszköztáruk nem korlátozódik a mozgásszínház elemeire. Köszönettel éltek is a lehetőséggel.

Tapsvihar és vihar utáni csend

Méltó volt ez a bemutató nem csak a színházi világnaphoz, de Szabó Magda szellemi örökségéhez is. Az alkotógárda és a művészek felszabadult ünneplése során azonban az öröm könnyeibe néhány fájdalmasan keserű csepp is vegyült. Erről néhány szál fehér liliom gondoskodott, amely a viharos taps közepette került a színpad közepére.

Annak a személynek az emlékezetére, akinek leginkább köszönhettük ezt az estét, és aki a sors kegyetlenségének folytán nem lehetett velünk ezen az ünnepen. Legalábbis nem állhatott a színpadra. De abban biztos vagyok, hogy a legdíszesebb égi páholyból együtt nézte velünk Ő is, miként alakul szeretett gyermeke sorsa. Mint ahogy abban is, hogy velünk lesz még számtalan estén, hogy jó napot és szép estét kívánjon mindannyiunknak. Isten áldásával!

Bemutatták az Abigélt - exkluzív videó a sajtópremierről

– Balázs András –

[2008.04.04.]

« előző oldal

(2. oldal)