A héten megpróbáljuk áttekinteni a Prodigy életművét, az első állomás a csapat megalakulása és az első album, az Experience megjelenése. A ‘91-től ’94-ig tartó időszak a rave-partik időszaka volt.
A kezdetek...
A banda alapítója Liam Howlett, aki a '80-as évek végén még egy Cut to Kill nevű hip-hop formációban tépte a lemezjátszókat. A fiatal Liam zongorázni tanult, ám a klasszikus zenéről hamar áttért a hiphop-ra, majd a '90-es évek elején őt is egyre jobban behálózta az akkoriban szárnyait bontogató új stílus: a rave.
Az alapokat egy The Barn nevű klubban sajátította el. Ezen a helyen találkozott Leeroy Thornhill-lel és Keith Flint-tel. Keith-nek nagyon tetszettek Liam zenéi, ezért kért tőle egy kazettát, aminek a b-oldalára rákerült pár saját szerzemény is. A kazettára a "Prodigy" cimkét írták, amit Liam kedvenc szintetizátorának (Moog Prodigy) nevéből kölcsönözött.
A zene tetszett az új barátoknak, így egy Sharky nevű lánnyal kiegészülve megszervezték első fellépésüket egy kelet londoni klubban, a Labyrinth-ban. A show-hoz azonban szükségük volt egy MC-re is, így került közéjük a Peterborough-ból származó Keeti Palmer, vagyis Mc Maxim Reality. A banda tehát kész volt, hogy elkészítse első albumát és felkészüljön az élő fellépésekre.
Liam az első tízszámos demóját (amit még egy Roland W-30 music workstation-ön rakott össze) megmutatta a XL Recording fejének, Nick Halkesnak, aki egyből rábolintott a dologra: ez egy majd 18 évig tartó kapocsat első állomásának tekinthető.
Prodigy - Charly
The Prodigy Experience
Az első Ep a "What Evil Lurks" címet viselte és több mint 7.000 példányban kelt el (csak bakeliten jelent meg, manapság eléggé nagy ritkaságnak számít a rajongók körében). Az Ep-t követő kislemez a "Charly" már nagyobb sikert ért el: a 3. helyig jutott az angol toplistán. Ezt aztán követte az "Everybody in the Place" (aminek a kiadásakor már csak négyen voltak, hiszen az egyetlen női tag - Sharky, az egyik táncos - már elhagyta a bandát) és a "Fire" című maxi.
1992-ben kiadták az első albumot, amivel már külföldön is turnéztak. Az korong sikerét a következő kislemez, az "Out of Space" alapozta meg, ezzel a trackkel lettek igazán ismertek. Az utolsó kislemez a "Wind it Up" volt, ami egyben a végét is jelentette a Prodigy rave korszakának. Eljött a változás ideje, a zenének és a bandának is meg kellett változnia. Mindezek ellenére a brit ravezene egyik fontos alkotása az Experience.
Prodigy - Out of Space
Rádió műsor
Ma este 8 órától tehát a Prodigy Experience című lemeze forog elejétől a végéig a Zene.hu Rádió World of Electro csatornáján, majd utána még egy órában igazi ritkaságokat válogatunk a csapat első korszakából.
Olyan felvételekre lehet számítani, mint az első felvett Prodigy dal, a What Evil Lurks, az Android, a Crazy Man, a Pandemonium, a We Gonna Rock vagy a G-force (Energy flow), remixek közül pedig: Jericho (Geneside 2 remix), Weather Experience (Top Buzz remix), az Out of Space Techno Underground mixe vagy éppen a Charly eredeti változata. De a többi legyen meglepetés.
A két óra Prodigy után pedig jönnek a ‘90-es évek legjobb elektronikus zenéi egészen éjfélig.
Hétfő este - World of Electro csatorna
20:00: Prodigy - Experience
21:00: Ritkaságok az Expreience korszakból
22:00: Annyira ’90 - válogatás az előző évtized legjobb elektronikus zenéiből
-M-
[2009.03.09.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.