Pecsában a Hammer Fall - fotók az óriási metálünnepről

HammerFall, Sabaton, Bloodbound:  zenei ünnep a Petőfi Csarnokban!

56-os mezben nyit a Bloodbound. Feeling az van, klasszik Iron Maidenes alapok; mintha csak a nyolcvanas években lennék, akár itt a Pecsában (emlékszik még valaki, amikor a Metál klubban levetítették a Démonokat?). Tényleg olyan, mint egy időutazás. Galopp-metál sokszor, érezni ahogy a közönség viszi a pálmát ezen az estén.

Nem véletlen, hogy mindhárom zenekarra hatással vagyunk. Az első sorokban heves villázás: igenis igény van az igazi metálra. Book of Dead, Take One, Nosferatu - semmi sem marad ki, ami fontos lehet. Első lépés a közönség felé egy fénykép, ami bekerül a zenekari naplóba.

Gond nem lehet, pontosan éreztük. A zenészek még talán ennél is jobban.

És akkor Sabaton.

Második világháborús bevezető, de másra nem is számíthat senki. 40:1, igen, mindenki tudja miről van szó. Ami a legkeményebb az Daniel tornaórája a dobok mögött. Nem is az a kemény amit, hanem ahogyan csinálja. Egy lábdobbal is olyan húzós tempót produkál, hogy a kettő már nem is plusz, hanem ugyanaz kétszer. A koreografált cines tizenhatodozás, meg a fullpontos hétnyolcadozás még a Barbarónak is dicsőségére válhatna.

És a közönség. Joakim nem győzi elégszer megköszönni magyarul, meg egészségére mindenkinek az italt, tényleg egyben mozog és oda-vissza hat. Mint a gépezet, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe. Az Attero Dominatus fullegyben énekeltetett verziója hatalmasat üt, aztán a The Price of a Mile is egyszerre mozogva...

Mintha kötelező lenne, de az is. Primo Victoria, Panzerkampf - ugrálás, villázás, éneklés. És a Metal Machine... Komolyan, teljesen elájultak. Még a páncélosok is meglepődtek a közönségen. Egészségünkre...Good night!

HammerFall

Igen, van egy új technika. A lézer meg a vízfüggöny elegye, esszenciája. Ahogyan a metálé ott van a zenekarban. Itt már kétlábdob, nem duplázó, díszlet, tűz, és folyamtos lendület, no persze a Punish & Enslave. Folyamatos belendülés.

Lézerrel üzengetni csak a huszonegyedik században szokás. Mint ahogyan csak mostanában forognak a lámpák ide-oda, mint a fároszi világítótornyok, ha ez nem lenne képzavar. A Hallowed Be My Name pedig megmutatja, hogyan mutat a zöld lézer a vízfüggönyön keresztül... The Abyss, Last Man Standing...

Óriási közönségénekeltetés, himnikusan, ahogyan csak a klasszikus, meg annak az új hulláma tudja. A tökéletességig, mert az alapokból építkezik, arra épít, arra épül. Az idők végezetéig. És akkor megint a nézők. Dalról dalra lendül bele a csapat, ahogyan a közönség energiája áramlik, úgy lesz egyben egyre inkább. Ahogyan mindez összeáll... Heading the Call, Glory To The Brave... Akusztik.

Telejesen finom, minták a függönyön, utána óriási szólók, persze érdemes elgondolkodni, hogy kinek hosszabb a haja, a színpadon lévőknek, vagy a közönség tetején ülő szőke szépségnek... Főleg, amikor Something for The Ages...

És persze brutális visszhang a pergőn, mert az csak akkor szól(ó) igazán, ha az ekhó is ugyanolyan hangos, mint maga az ütés... Ja, és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy úgy is lehet kísérni, hogy egyik kézzel ütsz, a másikkal fogod a tányért, és csak a lábadat használod. Még akkor is jól szól, ha nem megszokott figura.

És hogy a gitárosokról se feledkezzünk meg. Milyen az, amikor a neved pirossal van felfestve (Pontus), miközben te vadul téped a hangszert? Ugye hogy ehhez a huszonegyedik századra van szükség? A helycserélgetős futás a nyolcvanas években is megszokott volt, a rajongók közül azonban sokan nem éltek akkor, de szerencsére sok látványelem maradt meg, ami nem kötődik a technikához. Mondom, esszencia. A múlté, meg a jövőé, itt a jelenben.

A Riders Of The Storm előtt külön énekóra. Külön a lányoknak, külön a fiúknak, aztán egyben. Persze kinek ne tetszene a sok hölgy, persze kinek ne tetszenének a gyönyörű magyar lányok? A visszataps után, vagy inkább közben piros-fehér fények ritmusra a tetőn. Trailblazers, és ami a legnagyobb és legnehezebb látvány, az a Let the Hammer Fall kalapácsos embere, aki a dobbal egyszerre üt. Tökéletes összhang az igazi metál jegyében. Lézerrel kérdezik, hogy akarunk-e ráadást…

A Hearts On Fire ugyanaz a pontosság, csak tűzzel, olyan egységben, ahol egyszerre dobban a szív a lábdobbal, mozog a kéz a gitárosokkal, és mindenki énekel. Kezek a fej fölött, az igazi metál pedig mindenek felett! És az utolsó akkordra égbe dobott, majd elkapott hangszer.

A közönség köszöni, a zenekarok pedig minket köszönnek!

Óriási volt! Igazi metálünnep! 

-Ultra Music Team-

[2009.04.14.]