A király fesztelen! - Gyereknapi Pomádé király az Operában

Gyermeknapra való tekintettel megajándékoztam magam a Pomádé király idei utolsó előadásával – és a kacagós jókedvemet még az sem tudta elrontani, hogy a darab után amorfra áztam. Magyar házibravúr – nem csak gyerekeknek.

Emlékszem, az óvodában lelkes rajongója voltam Károlyi Amy verseinek – akit talán a magyar közönség nem is tud névértéken kezelni férje, Weöres zsenialitása mellett-miatt. Aki azonban nem emlékszik Amy néni rigmusaira, de tegnap figyelt picit a szövegre, biztos odanyomja a gyerekei kezébe valamelyik kötetét.

A Pomádé király Andersen A császár új ruhája című meséje alapján íródott, nem kevés rendszerellenességgel megfűszerezve. Ránki zenéjének zsenialitását – ha szégyenszemre csak a Mekk Elekről is, de – minden magyar ember ismeri. Nem kell azonban elriadni az opera műfajától sem, hiszen a zeneszerző olyan hozzáértéssel írt a gyermekeknek (okos) zenét, ahogyan csak kevesen. Egyetlen példa: az arab jelenet dallama: A – Disz – A – B – E – B – A, ami (Addisz – Abeba) nem más, mint Etiópia fővárosa.

Szerencsére egyetlen személyben kell éltetnem a díszlet és a jelmezek tervezőjét, Juhász Katalint, így nincs gondom a sorrenddel.  Szemkápráztató és elképesztő mennyiségű ötlettel megáldott előadás ez (a mágneses hangjegyek reggelire még az én számat is tátva marasztották), legnagyobb százalékban Katalin Vivienne Westwoodot megszégyenítő kreativitásának köszönhetően. Giccsorgia és fura kalapok, beöltöztetett zenekar – még a legutolsó kabáthajtóka is kiötlőjének szellemességéről tett tanúbizonyságot. (Köteles Géza karmester meg színésznek sem utolsó.)

Nem kevésbé pompás Toronykői Attila friss és végtelenül humoros rendezése (a biciklipumpa-ária telitalálat, mi, felnőttek majd’ lefordultunk a székről), ami modern kivitelben, a gyerekeket bevonva kedvelteti meg mindenféle erőlködés nélkül a műfajt a kicsikkel.

Pataki Potyók Dániel már az Aki hűtlen, pórul járban is megcsillogtatta komikusi vénáját, nagyon tud bánni a gyerekekkel. Geiger Lajos személyében pedig ehhez egy rendkívül jó partnert kapott. Szvétek László bumburnyák, ugyanakkor emberi és szerethető Pomádé, Rácz Rita pedig megmutatta, hogyan lehet udvari bolondnak lenni úgy, hogy közben díva marad az ember. Kristálytisztán csengett a hangja – és még arra is maradt energiája, hogy a nézőtéren mászkálva bevonja a gyerekeket a buliba. Az előadás egyetlen gyenge pontja Haja Zsolt „hangtalansága” a ruhaáriában – egyetlen mukkot sem lehetett hallani az amúgy nagyon szórakoztató szövegből.

A mellettem ülő hétéves fiatalember óriási lelkesedéssel lapozgatta az előadás könyvecskéjét, ami ízléses és nagyon hasznos – csomó információ a darabról, királyokról, hangszerekről: tényleg érdeklődéskeltő hatással az apróságokra. Követendő példa!

Annak ellenére, hogy Ránki Pomádéját jól „átszabták” (kimaradt például a piacjelenet és a reggeli dőzsölés is alaposan átalakult), a sztori örökérvényű. A szövegkönyv a legutolsó betűig imádnivaló („Amíg szól a klarinét / kóstold meg a pralinét”), nem csoda hát, ha a gyerekek csillogó szemmel, a székeken ugrálva tapsoltak a végén. Persze lehet, hogy a röpködő tejkaramellák is sokat dobtak a hangulaton. :D

-Audrey Rapburn-

[2009.06.02.]