Eláruljuk mivel ünnepel Széles Iza - Huszonhárom éves lett a Megasztáros énekesnő
Ma ünnepli születésnapját Széles Izabella. A Megasztár című tehetségkutató harmadik szériájában feltűnt csodaszép lánynak idén kevés ideje lesz az ünneplésre.
- Váááááááá, eltelt megint 1 év...és mindjárt nagyi leszek – mondta viccesen a ma ünneplő Iza, aki azt mondja, saját születésnapjának nem tulajdonít akkora jelentőséget, mint a szerettei évfordulóinak. De attól függetlenül, hogy örül annak ha egy nap az övé ma már a legnagyobb kihívás az neki, hogy mit szerezzen be másoknak.
Igaz, idén ünneplésről túl sok szó nem eshet, legalábbis ezen a hétvégén. Pénteken és szombaton ugyanis dolgozik a nem csak a hangjával csábító leányzó.
- Mivel kivételesen úgy alakult,hogy a szülinapomon is és a rá következő napon is fellépek méghozzá a Nagy Laciékkal (Gitano, Megasztár4) egy jammelős buliban, de azért ez valahol kikapcsol is – árulta el programját.
Izának az egyik legemlékezetesebb születésnapja a három évvel ezelőtti volt. Akkor édesanyjától egy Swarowski köves szív alakú nyakláncot kapott ajándékba, amit azóta is féltve őriz. Igaz, az idei ajándékok sem tucat termékek. Az énekesnő két barátjától egy nagy mozaikképet kapott, amit az ő fotóiból válogattak össze, aminek roppantul megörült.
-ej-
[2009.08.14.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.