A modern jazz élcsapata október 24-én ismét Budapestre érkezik

Októberben újra Budapesten lép fel a Spyro Gyra! A zenekar két évvel ezelőtt, a Millenáris Teátrumban tartott koncertjére szinte azonnal elfogyott az összes jegy, így sokan kívül rekedtek. Számukra, és azok számára is, akik részesei lehettek ennek az egyedülálló zenei élménynek jó hír, hogy a Spyro Gyra október 24-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadára áll!

Nincs nagyobb kihívás egy jazz-zenész számára, mint amikor a stúdióban vagy a közönség előtt kell improvizálnia, de a Spyro Gyra zenekarvezetője és szaxofonosa, Jay Beckenstein tökéletesen érti, mi az a szenvedély, ami vonzóvá teszi valaki számára azt, hogy az életét folyamatos jelenléttel, és az emberi kapcsolatoknak szentelve élje meg. A csapat zsenialitását október 24-én a Budapesten a Kongresszusi Központban személyesen is „meglesheted”.

- Ez az a zene, amit egész életemben a magaménak éreztem, ami az én egyéniségemet is meghatározta – mondta Jay.

– A rengeteg utazás természetesen sok várakozással is jár, de amikor otthon vagyok, ugyanolyan életet élek, mint bárki más. A mindennapjaim a családom, a házam körül forog, és ugyanúgy meg kell oldanom az ezekkel felmerülő összes problémát, mint egy átlagembernek. Amikor azonban a zenekarral muzsikálok, magam mögött hagyom ezt a káoszt, és az énemnek azt az oldalát, amely csak a túlélést tartja szem előtt. Van ebben valami isteni, annak ellenére, hogy normális esetben nem használnám ezt a kifejezést. Mondhatnám azt is, hogy ilyenkor érzem magam egy ideális állapotban, ami magával ragad, fantasztikus, és egyben spirituális.

Az új, Down the Wire című album áprilisban jelent meg. A Spyro Gyra az elmúlt három évtized alatt a modern jazz élvonalába került, amelyet számos egyedi, különleges zenei kísérlettel és megfelelő kézügyességgel értek el. ”Ez az, ami mindig is előre vitte a zenekart” – folytatta Beckenstein.

– ”Meg kell találni egy egészséges egyensúlyt az egyes zenészek és az együttes egésze között ugyanúgy, mint a zenész és a dalszerző között. Az is fontos szempont, hogy az előadónak ugyanolyan elégedettnek kell lennie, mint a közönségnek. Ha improvizálsz egy tömeg előtt, akkor óvatosan kell lépkedned ezen a láthatatlan mindenkit összekapcsoló kötélen. Ez néha még nekünk is meglepetést okoz, de ettől az élménytől lesz olyan a zenekar, amilyen.”

A Down the Wire a címadó dallal kezdődik, egy kicsit funky-s, ritmusos felütéssel, amelyet a basszusgitáros Scott Ambushnak és a dobos Bonny B.-nek köszönhetünk. Az ezt követő Unspoken kicsit visszafogottabb. Ebben Gerardo Velez, a régi barát a percussion szekció, ami különösen sokat jelentett a többieknek, hiszen a zenekar alapító tagjaként még a nyolcvanas években lépett ki a csapatból. .

Velez a későbbiekben is visszatér a középtempójú “A Flower for Annie Jeanette,”-ben, amely szintén Ambush és a billentyűs Tom Schuman műve. Az albumról még érdemes megemlíteni a “The Tippin’ Point,” című nótát, amely Beckenstein és Schuman közös szerzeménye, és leginkább egy kellemes klasszikus swing-jazz szerzeménynek mondhatnánk. A “La Zona Rosa” egy igazi energikus, latin dal, amelyben számos zenész vesz részt, többek között az Allman Brothers, Marc Quiñones, Don Harris, Ozzie Melendez és Bill Harris.

Bár mindig is buffalói zenekarnak mondták magukat a fiúk, harminc év után ez az első album, amely Buffalóban született, ugyanabból a stúdióból, ahol a pályájukat meghatározó klasszikus, a Morning Dance.

- Sokkal nyugalmasabb volt Buffalóban dolgozni, mint New Yorkban – mesélte Beckenstein.

– Sokkal kevesebb surlódás volt köztünk, és ez főleg rám és Tom Schumanra vonatkozik, aki szintén innen származik. Mindig jó érzés ide visszajönni, hiszen az életünk itt varázslatos volt, még akkor is, ha ez akkor nem tudasodott bennünk igazán. Bármennyit is voltam távol, a lelkem egy része mindig Buffalóban maradt.

Remélem, hogy ezek a szerzemények ugyanolyan hatással lesznek a közönségre, mint ránk. Mindig is úgy éreztem, hogy a zene, kiváltképpen az instrumentális egy olyan meg nem határozható minsőéget hordoz magában, ami olyan helyre repíti a hallgatót, ahol nincs szükség szavakra. Van, akit valami miatt megérint, emlékezteti valamire, ami sokkal nagyobb, mint ő maga. Remélem, hogy a koncert látogatók megosztják majd velünk az érzéseiket, a gondolataikat, amelyeket a zenénk ébreszt bennük. Ez a legcsodálatosabb abban, ha valaki zenész lehet.

Milyen egy rádióbarát jazz-zenekar?

A Spyro Gyra zenekar egyébként a rádióbarát, dallamokra építkező "smooth" jazz műfaj legkiemelkedőbb, legendás zenekara. Egyenletes, finom, sima, zavartalan zenét játszik, egész pályafutása alatt a lehető legjobb minőségre törekedtek. A hetvenes évek elején alakultak. Túl vannak 20 sikeres lemezen, több mint 10 millió eladott példányon.

A banda minden tekintetben a világ elsőszámú jazz zenekarai között van. Ráadásul még sikeresek is, ami ebben a rétegzett műfajban nagyon nagy dolog. A pop és a jazz fúzióját játsszák, jazz zenéjüket tele pakolva R&B, funk és pop dallamokkal. Gyakorlatilag évtizedek óta tökéletes zenészi kvalitásokkal építik dallamaikat.

Zenéjük, bár többszereplős, mégis elsősorban a dalszerző-szaxofonista, alapító tag Jay Beckenstein találmánya. Hallatszik, mint minden eddigi lemezeiken az iskolázottság. Jó részt a standard jazz elemeket, a füstösebb klub blues-soul világot keverik, hosszú, improvizált fúvós szólókkal.

Úgy volt, hogy utolsó lemezük kapcsán bejelentették, hogy feloszlanak, tehát ezt tekinthetjük visszatérésnek is. Ráadásul öregedésnek, változásnak nincs nagy nyoma. Energikusabbak már nem is lehetnének...

Aki még nem hallott Spyro Gyra-t az nem tudja milyen egy rádióbarát jazz-zenekar. Ennek a műfajnak ők az Alfái meg az Omegái. Kifogástalan minőség. Kétség sem férhet hozzá: ebben ők a legnagyobbak! 

Magyar zenészek, ahogyan eddig ritkán láthattad őket - a fotókat ITT találod.

- zene.hu -

[2009.10.21.]