"Öregesen, ahogy jólesik…” - Beszámoló a Zöld, a Bíbor Band koncertről

Tunyó tragikus halálát követően, zenekarának két meghatározó tagja új társak után nézett. Miután megtalálták őket, rövidesen új formáció állt csatasorba a rock and roll frontján, hogy ápolja a hetvenes-nyolcvanas évek kemény muzsikájának örökségét, és a maga módján hirdesse a rock igéjét.

A buli eleje előtt fél órával csak páran lézengenek a Városligeti Sörsátor kifeszített ponyvája alatt. Beszélgető csoportocskák, örömteli üdvözlések, vállveregetések, szívélyes ölelések… Látásból, vagy személyesen, szinte mindenki ismeri itt egymást. A rock család. Aztán a kezdésre, ki tudja honnan, előkerülnek az emberek, megtelik a színpad előtti tér. Felcsendül az indító nóta, Öregesen, ahogy jól esik.

Karok lendülnek a magasba, szemek villannak össze egymást értőn, cinkosan; a szájakról lehet olvasni a szöveget. Fiatal húszas, korosabb ötvenes együtt zengi az énekessel: ”Öregesen, ahogy jólesik/ A bolond éveken túl/ Öregesen, ahogy jólesik, félig józanul” , majd sorjáznak a P. Mobil és Tunyogi Rock Band örökség rockslágerei.

A Tunyó által sikerre vitt darabokat nagyon nem könnyű úgy átadni a nagyérdeműnek, hogy az egyszerű (ami nem is annyira egyszerű) utánzást elkerülendő, a szellemiség lehetőleg ne sérüljön.

Kiss Zoltán énekes kitűnőre oldja meg a feladatot: esze ágában sincs az egykori fantasztikus énekes bőrébe bújni, a dalokba szinte észrevétlenül csempészi bele egyéniségét, eközben mindvégig hiteles marad. Bruce Dickinsonra hajazó erőteljes, tiszta orgánuma főképp az új, saját nótákban teljesül ki, amiből hármat is hallhatunk az este folyamán. Fischer László a Korálból hozta magával nagysikerű szerzeményét, a Ne állj meg soha márt, amiben szinte az összes zenész megcsillogtathatja kvalitásait, és amivel amúgy is tisztában vagyunk.

A szerző invenciózus gitárszólója, és az ifjú titán Liszt (alias: Nagy Zsolt) billentyűs virtuozitása mellett, Donászy Tibor mester dobszólója viszi a prímet; a gépfegyverkattogásra emlékeztető dobütések kíméletlenül csapnak le a bőrökre, mialatt kollégái szusszanáshoz juthatnak a pódium mögött. Kékesi „Bajnok” László sem akar lemaradni társaitól: a basszusgitár mellett vizsgát tesz billentyűs hangszerkezelésből is; a híres Grandfunk Railroad átdolgozásban egymaga kíséri saját énekét.

Vendégként Závodi János gitárost köszöntik a színpadon, mely az esemény hosszantartó csúcspontjaként értékelendő. Ki gondolná, hogy közös dobogón, két kiemelkedő tehetségű gitáros nem kioltja, hanem épp ellenkezőleg, inspirálja egymást?

Ez történik a Sörsátorban is azon az estén. A klasszikus rock nóták mellett megszólal a rhythm and blues is, a Szegényember blues, valamint az Amikor mélyen vagy című opusz formájában.

A két gitár sírva-üvöltve, felváltva hozza a szólókat, a kezek hol boszorkányos gyorsasággal, hol méltóságteljes magasztossággal dolgoznak a húrokon. A Szabad vér egykori TRB remekében újból rácsodálkozhatunk Kiss Zoli rendkívüli képességeire; a refrénben kitartott énekhang operisztikus jellege már-már a rock műfaj kereteit feszegeti.

Hogyan lehet befejezni egy Zöld, a Bíbor Band koncertet? A válasz egyszerű: el kell játszani a névadó opuszt, a Zöld, a bíbor és a feketét, Sáfár József, Cserháti István és Csiga Sándor örökbecsű szerzeményét. De a siker nem kifejezetten ezért borítékolható.

- Hegedűs István -

[2009.09.21.]