Löncs-hangulat a körúton: bemutatták a Gyalog galopp musical változatát, a Spamalotot

És történt vala, hogy Szent Mihály havának vége felé járván, mikor is a Nap és az Éj az ő egyenlőségüknek őszi fordulóját már megünnepelé, figyelmük Pest városának az Őfelsége, I. Ferenc József császár feleségéről elnevezett városrészére irányult vala. Messzi földről érkezett komédiázásnak első honi előadásit láthatták az nagy dolgokra érdemesültek egy teátrumként elhíresült épületben, mely az magyaroknak nevezetes tollforgatójáról neveztetett el.

Történt vala ugyanis, hogy magyar földön, magyar nyelven is bemutattatott az britonok leszármazottainak, az Pythonoknak az Úr 1975. esztendejében, előre megfontoltan, nevetésvágyból elkövetett tollforgatásának egy kései sarja.

Sir Lancelot vagy Luke Skywalker

A Föld lakossága sok egyéb szempont mellett úgy is polarizálható, hogy vannak, akik Monthy Python rajongók, és vannak, akik még nem látták a Gyalog galopp című alkotást. Ez egy nyilvánvalóan minden objektivitást mellőző megállapítás. Nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni e kultikus és életemet sok szempontból meghatározó filmélményről. A nyolcvanas évek során sokat gondolkoztam azon, hogy jedi lovag legyek, vagy megalkossam a magam anarchoszindikalista közösségét. Végül a sárdagasztó Michael Palin stílusa és állhatatossága jelölte ki számomra a követendő utat és felhagytam a sokkal inkább vélt, mintsem valós Erőm fitogtatásával.

Szentségtörés, vagy gyengéd érzéssel történő lenyúlás?

Mindezek után nem meglepő, ha azt mondom, félelemmel teli várakozással néztem a Madách Színház bemutatója elé. Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones és a már említett Michael Palin, az angol abszurd humor máig felülmúlhatatlan figurái olyan csodát teremtettek a Gyalog galopp című filmmel, amihez bármi módon hozzányúlni első hangzásra kissé szentségtörésnek tűnt egy olyan hívő számára, mint amilyen én vagyok. Örömmel jelentem, a félelmeim jórészt alaptalannak bizonyultak. És bár nem éltem át olyan katartikus élményt, mint a Gyalog galoppal való megismerkedésem során, alapjában véve jól szórakoztam.

A legnagyobb kérdés előzetesen az volt számomra, hogy a mozi „gyengéd érzéssel történő lenyúlása” milyen szintű. Mennyiben más a musical, mint a film? Nos a válasz egyértelmű: teljesen. Másrészről pedig egyáltalán nem. A szállóigévé vált poénok jórészt megmaradtak, csakúgy, mint a történet veleje. Viszont a filmben összesen két dal hallható (a lovagoké, illetve Sir Robin kobzosáé), ami értelem szerűen kevés egy musical zenés alapjához. John Du Prez és Eric Idle olyan további dalokat szereztek a színpadi változathoz, amelyek hangulatukban és abszurditásukban tökéletesen illeszkednek a műbe és maradéktalanul pótolják a kimaradó jeleneteket.

A musical változatból hiányzik (pontosítok: nincs benne ) néhány olyan „klasszikus”, mint a Halál Hídjának jelenete vagy a párhuzamos idősíkon zajló bűnügyi szál és az ehhez szorosan kapcsolódó végkifejlet. Ugyanakkor a Tó Királynőjének alakja, aki a filmben csupán érintőlegesen (említés szintjén) jut szerephez, a színpadon a darab egyik kulcs figurájává emelkedik (a túlszennyezett tó hullámainak habjai közül).

További addicionális értékként szerepel a színpadi változatban egy szám, amit minden ország a maga ízlése szerint alakíthat, nacionalizálhat. Szerintem a magyar változat pont annyira abszurd és blőd amennyire a környezete megkívánja. A sorozatos áthallások a Madách Színház egyéb produkcióira – mint például a Macskák, a Fantom, a Producerek, az Édeskettes ötösben (hármasban) vagy a Csapat - pedig valahogy még közelebb hozták számomra a darabot (bár biztos lesznek, akik ezt a fajta önreklámot sokkal inkább nehezményezni, mintsem üdvözölni fogják).

Fordítás vagy ferdítés

Örök (és parttalan) vita a Gyalog galopp (és egyéb Monthy Python alkotások) kapcsán, hogy létezik-e autentikus fordításuk. Sokan, akik Révész Mária szövegével ismerték és szerették meg a filmet, és a dialógusokat kívülről fújták, később kissé idegenkedtek a több értelemben is eredetibb magyarítástól, ami Galla Miklós tollából származott. Az ő számukra Bárány Ferenc szövegei itt-ott ismeretlenül és ezáltal idegenül fognak hangozni. Még akkor is, ha azok egyébként nagyon is élvezhetőek.

A film egyik alap motívuma kapcsán mindenesetre Bárány Ferenc a filmhez és annak eredeti angol szövegéhez marad hű. Ezért egyeseknek hiányozni fog a „Tökötök van, nem lovatok!” felkiáltás. A Madách Színházban ugyanis, csakúgy, mint a filmben, kókuszdiók fogják a lovak paták zaját imitálni. És a „töketlen” fordítás annak a tökéletesen értelmetlen kérdésnek a boncolgatását is indokolatlanná teszi, hogy mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége, így ez a mottószerű mondat sem fog elhangzani. Gondoltam, szólok, hogy a fanoknak legyen ideje lélekben felkészülni e megrázkódtatásra.

A beszámoló folytatásáért klikk IDE!

[2009.10.10.]