Madonna: Celebration - a totális ünnepély

Amikor beraktam a lejátszóba Madonna karrierjének harmadik greatest hits albumát, elfogott egy furcsa érzés – hogy milyen fárasztó is lesz ezt a lemezt végighallgatni. Huszonhat év termését válogatták össze a rajongók, és maga Madonna, a Celebration című kiadványra, mely tényleg nem szól másról, mint az ünneplésről.

Néhány hete már megvásárolható Madonna Celebration című slágergyűjteménye, mely elérhető kétlemezes és egylemezes változatban is. A hatalmas promócióval zajló porjekthez az énekesnő felvett három új dalt is, a címadó Celebrationt, az internetes bónuszként letölhető It’s So Coolt (mindkét dalt Paul Oakenfolddal vette fel), illetve a Revolvert, mely csak a kétlemezes kiszerelésen kapott helyet. Madonna ezzel a válogatással zárja le a Warner Bros lemzekiadó-vállalattal aláírt szerződését, mivel ezentúl a Live Nation fogja gondozni az énekesnő által megjelenített kiadványokat.

Amikor beraktam a lejátszóba Madonna karrierjének harmadik greatest hits albumát, elfogott egy furcsa érzés – hogy milyen fárasztó is lesz ezt a lemezt végighallgatni. Huszonhat év termését válogatták össze a rajongók, és maga Madonna, a Celebration című kiadványra, mely tényleg nem szól másról, mint az ünneplésről.

Ünnepelünk vele egy művészt, egy életutat, a halhatatlan popzenét és azokat az emlékeket, melyeket egy-egy dalhoz köthetünk. De fárasztó ez. Hiszen ki ne fáradna el egy jól sikerült buli után? Sok poháremelgetés, rengeteg nevetés és még több tánc. Háttérzenének pedig ott van huszonhat év, aminek se az eleje, se a közepe, se a vége nem volt unalmas. Ez pedig bátran mondható el erről az albumról is!

Ha egy előadó dalgyűjteményét veszem a kezembe, először mindig a tracklistet nézem meg – mi ismerős, mi nem. Többnyire a dalok felére csak nézek, nem jut róluk eszembe semmi, se egy sor, se egy dallam, se egy refrén. Aztán berakom a cd-t és csak kapkodom a fejem – hiszen mindegyik dal ismerős, vagy innen, vagy onnan.

Madonna pedig mintha éppen erre a szituációra hajazott volna. Kezdetnek valami nagyon friss, nagyon ütős, aztán lassan elkezdünk visszaballagni az időbe, ahol a dalok címei már egyre homályosabbak, ismeretlenek, de persze az első néhány másodpercben minden ismeretlennek gondolt dalnál felhangozhat a fejünkbe az ismerős „Ezt is ő énekli?” kérdés.

Van valami lenyűgöző abban, hogy él köztünk egy olyan máig aktív előadó, aki egy válogatásán megjátszhatja azt a lépést, hogy egymás mellé rak két ugyanakkora sikerű dalt, melyek között bizony eltelt több mint két évtized. És van valami félelmetes abban, hogy olyan dalok szerepelnek ezen a lemezen, amit még olyanok is ismernek, akik még egy huncut gondolat sem voltak a dalszöveg papírravetésénél.

Madonna egy művész. Bátran lehet ezt kijelenteni, hiszen több ilyen előadó a könnyűzenében nem létezik, mint ő. Egy popzenét játszó nő, aki a popzenét zenévé tette, akinek a keze mélyen belenyúlt a kilencvenesévekbeli szexuális forradalomba és a feminizmus egyik legnagyobb alakja lett – úgy, hogy sose volt kimondottan feminista.

A színpad nem csak arra való, hogy zenéljenek rajta

Egy nő, aki megmutatta, hogy egy színpad nem csak arra való, hogy zenéljenek rajta – a koncert fogalma az ő neve mellett vált show-vá, politikai üzenetté, előadóművészetté – és művészetté. Madonna az az ember, aki 26 év alatt ugyanolyan dinamikával botránkoztatta meg az embereket egy-egy nyilatkozattal, keresztrefeszítéssel vagy maszturbációval, mint amilyen dinamikával ma afrikai árvák ezreit menti meg, vagy rendez angol komédiákat. És miközben felépítette életművét és beleírta magát a kultúránkba, rengeteg nyomot hagyva maga után, készített néhány dalt is – ezeknek egy icipici töredékét mutatja be nekünk a Celebration.

A duplalemezes válogatás a legpörgősebb slágerekkel robbant és tökéletesen példázza azt az örökzöld üzenetet, amit Madonna oly rég óta akar átadni az embereknek – van egy hely a világon, a táncparkett, ahol mindent elfelejthetünk, ami egy külön dimenzió, egy másik világ. Az eddigi legnagyobb siker, a Hung Up, a már-már himnusszá fejlődött Music, az örökifjú Holiday, az adrenalintól felrobbanó Ray Of Light, vagy a női erőtől bármikor detonáló Express Yourself, mind-mind ünneplésre csábítanak, és egy olyan egyveleget adnak, ami mindenkit táncra csábít.

Ezen, az első lemezen találhatjuk meg minden kétséget kizáróan a legikonikusabb alkotásokat is. Figyelemreméltó, hogy helyet kapott a lemezen a még 1982-ben kiadott Everybody, Madonna első kislemeze, mely, bár nagy sikereket a maga korában nem ért el, mégis klasszikussá vált, hiszen ezzel a dallal kezdődött el úgymond minden.

Dalok, amik megváltoztatták a világot – Vogue, Like A Virgin, Erotica, Justify My Love, Like A Prayer – ismerős címek, és gyöngyszemek, minden szempontból. Ezek a dalok mutathatják meg ugyanis a leginkább azt, hogy bizony egy egyszerű popdal is óriási, eltörölhetetlen hatással lehet kultúránkra.

Ki ne tudná, hogy kire gondoljon, mikor meghallja a Like a Virgin csipős sorait? Lett volna a Vogue nélkül Madonna az, aki ma – ezzel a dallal rótta le tiszteletét ikonjai előtt, miközben magát is közéjük emelte? Kezelnénk-e ma olyan szabadon a szexualitást, ha Madonna nem pörkölt volna az emberek orra alá nyílt, erotikus szerzeményeket, mint az Erotica vagy a Justify My Love? Kaphatott-e volna jobb promóciót az egyház a nyolcvanas évek végén, mint egy égő keresztek előtt táncoló Madonnát? Egyszerű popdalok - de hatalmas hagyatékok.

A Celebration gyűjtemény második lemeze már homályosabb emlékeket eleveníthet fel bennünk, és talán itt már néha le is ülhetünk a házibuliban, ahova betettük a korongot. Főleg itt mutatja meg nekünk Madonna a romantikusabb oldalát – a pörgős, bulis számok mellett most meghallgathatjuk balladáit is – köztük a fénykorukban listavezető Crazy For You-t, Take A Bow-t, a 2006-ban kereszten előadott Live to Tell-t és a klipjével megint csak legendássá nőtt Frozen-t.

A második lemez ettől függetlenül nem kimondottan a lassú dalokról szól, hanem inkább egy kicsit emlékeztető, múltidéző jellegű – tömött sorokban jönnek ugyanis egymás után a nyolcvanasévekbeli gyönygyszemek - néhányuk máig pörög a rádiókban (Papa Don’t Preach, La Isla Bonita, Material Girl), néhányuk pedig inkább csak rajongói kedvenc, a köztudatból húsz év alatt szép lassan kikopott dal (Dress You Up, Burning Up). Persze felbukkan ezeken kívül még jónéhány sláger – az örökzöldé vált Beautiful Stranger, a sötét Die Another Day, a cinikus Hollywood vagy a slágerré nem egészen vált Miles Away, melyről igazából senki sem tudja, hogyan került fel a korongra, olyan kihagyott dalok után, mint a Human Nature, American Life vagy a Give It 2 Me – de persze hogyan is lehetne tökéletes válogatást összeállítani huszonhat évről?

A majdnem három órás slágeráradatot a legújabb kislemez, az Oakenfoladdal készített Celebration zárja – tökéletes módon. Összefoglal mindent, amit a bulira sarkalló Madonna valaha is üzenni akart nekünk – és elhív minket egy életbe, ami tele van tánccal, zenével és ünneppel. Mert ezen az albumon tényleg minden dal egy ünnep. A tánc ünnepe, a szerelem ünnepe, az érzések ünnepe, a szex ünnepe, vagy simán, egyszerűen az élet ünnepe. És mire való a popzene, ha nem erre? Hogy egy kicsit kikapcsoljunk, elfeledjük a problémákat és legyen néhány szabad óránk, amiben csak – ünneplünk.

Hogy végül elfáradtam-e? El. Nehéz volt felállni egy újabb táncra és néha még nehezebb volt visszaülni a székre. De megérte? Abszolút! Hiszen együtt ünnepelhettem a zene egyik legnagyobb alakjával.

Ki a világ legnépszerűbb énekesnője?

- Kanicsár Ádám András -
 

[2009.10.16.]